19
Jénikő, 22. septembris 1718.

Tudja már kéd, honnét datálom a levelemet. Azt is észreveheti kéd, hogy már a bujdosó izraéliták a sátorok alól a házakban szállottanak végtire. Az urunknak rendes és alkalmatos szállása vagyon. Azt is tudja kéd, hogy éppen a tengerparton vagyunk és olyan igen a tengerparton, hogy az én házam alá vizen béjöhetni. De azt nem tudja kéd, ki házánál lakunk. Távul azt mondhatná valaki, hogy valamely főispány háza, pedig korántsem főispány a gazdánk. Mindazonáltal talám elmondhatni főispánynak a rókák között, mert szőcs, de igen gazdag. A vezér szőcse hogyne volna gazdag! Ma szállottunk bé ide, és annyi portékánk vagyon, hogy fél óra alatt ki-ki bérakoskodott a szállására. A házamban se szék, se asztal nem alkalmatlankodik. A' való, hogy vagyon egy kis szék formára csinált székecském. Ha le akarok ülni, arra ülök, de még más hasznát is veszem, mert ha írni akarok, azon kell írnom. Micsoda szép állapot, mikor el lehet lenni annyi sok házieszköz nélkül. Így kell lenni az ilyen bujdosóknak, mint mi, ma itt, holnap másutt. Úgyis, ha megesszük itt a rakás kenyerünket, elébb kell mennünk. Nám a régiek ellehettek annyi házieszköz nélkül, hát mi miért nem lehetnénk el. Nám a zsidóknak nem volt székek; a törököknek most sincsen szükségek arra. Egy régi francia királynak láttam a székit, most csak a zágoni bírónak is jobb széke vagyon annál. Mi szükségem vagyon hát nekem is a házieszközre? Úgyis még az a hajó, amely idehozott bennünket, még az Archipelágusban várakozik, az urunknak szándéka lévén Franciaországban való visszámenetelre (de abban Tamás vagyok). Bercsényi urat az asszonnyal várjuk ide, a kéd szomszédságában lesznek szállva, de nem tudom, meddig. Elég az, édes néném, hogy már mi itt a rakás kenyér mellé ültünk. Csak az Isten tudja, meddig fog tartani, és hol hintettek el még másutt kenyeret számunkra. Mert oda csak el kell menni, akármint vonogassa az ember magát, de azt csak fel kell szedni. Azt akarnám, ha kédnek is hintettek volna el legalább két kenyeret itt nálunk, mert azt reménlem, hogy eljő kéd látogatásunkra. Ugyanis micsoda gyönyörűség egy asszonynak egy szép kis festett hajóban ülni, amelyet három erős török úgy viszi a habok hátán, mint a nyíl. Keményebb volna a szív a kősziklánál, ha ide nem jőne kéd. Egynehány órára elvárlak, édes néném, úgy is szeretlek, mint a káposztát, ha idejössz. De az egészségre vigyázzunk.