20
Jénikő, 22. octobris 1718.

Csak nem lehetek addig csendességben, amég meg nem tudom, mint érkezett kéd haza. Mivel alig indult meg kéd innét, hogy nagy szél támada, gondolom, hogy a habok megrengették kédet. Elég a', hogy azolta nem vagyok nyugodalomban. Nekem úgy tetszik, hogy azolta egy levéllel kitehetett volna kéd a nyughatatlanságból. Amely nagy halak elmentek az ablakom alatt, mindeniktől kérdeztem, ha nem ették-é meg az én nénémet, de az átkozott egyik sem felelt. Csak függőben tartom elmémet mindaddig, még bizonyost nem hallok kéd felől. Reménlem, hogy nem járt kéd úgy, mint Jónás, és nem lesz szükséges, hogy valamely hal gyomrában küldjem kédnek ezt a levelemet. Mert úgy meg nem tudhatná kéd, hogy mi tegnap a constancinápolyi kapu eleiben mentünk lóháton, és ott az út mellett egy kertben az urunk csak titkon meg akarta látni a császárt, aki is Drinápolyból érkezvén, nagy pompával ment bé a városban. Nem tudom, ha leírjam-é, kik mentenek előtte és utána: ha leírom, talám azt mondja kéd, hogy miért terhelem annyi írással; ha le nem írom, azt mondhatja kéd, hogy rest vagyok. Rest nevet pedig hogy ne viseljek, inkább leírom, legyen kéd figyelmetes hallgatással. Az utcákon kétfelől jancsárok állottak sorban. Legelől jöve sokadmagával az assás basa, azután a csauzok, az émirek, az ülémák (azaz a papok, az írástudók), a kapicsi basák, a jancsár aga a mistancsi basával, a kalmakán a kapitán basával, azután a fővezér a muftival, a csauz basa, azután a Mahumet atyjafiai a zászlója mellett, a császár vezetékji, azután cifrán felöltöztetett két tevék, kik az alkoránt vitték, azután egy festett és aranyos kocsi, melyben vala a Mahomet köntöse és fegyvere. Ezután mene a császár igen kívántam paripán, mellette lévén a fia, azután menének az isóglánok ketten-ketten, mindenik tized különb-különbféle színű köntösben: az első tized köntöse sárga, a 2-diknak veres, a 3-diknak zöld, a 4-diknek kék tafota. Az isóglánok pedig inasszámban vannak az udvarnál. Látja kéd, micsoda szép dolgot láttam tegnap. De a' csak olyan, mint a füst, és azzal a nagy pompával a császár nincsen olyan csendes elmével, mint mi; úgy is illik, hogy ne legyen, legalább hadd hasonlítson valamiben a mi alacson állapotunkhoz, és tudja meg, hogy ő is ember. De az ő pompáját ne irigyeljük, édes néném, mert olyan napra jut még, hogy örökkévaló nyomorúságban esik. Akkor mit fog használni neki a pompa? A mi alacson rendünkben pedig minékünk nagyobb reménségünk vagyon. Oh! mi szép állapot a kereszténység! Mennél nagyobb pompáit látom a töröknek, annál nagyobb örömben vagyok a közönséges anyaszentegyházban való létemért; ezért őnékik nem lehet az a reménségek, amely minékünk nemcsak vagyon, de kell lenni. Ha Perában megyek, akkor többet predikállok, addig az egészség jó legyen. Édes néném, egy kevessé még a káposztánál is jobban szeretlek.