26
Jénikő, 26. maji 1719.

Abban bizonyos vagyok, hogy tegnap igen megijedtünk volt, de még nekünk is jutott benne. Ebéd felett egyszersmind a tálak is kezdenek táncolni, mi is dőlénkezünk, akkor vesszük észre, hogy földindulás. Az emberek azt mondják, hogy ennél nagyobbat nem értenek. Az én házam alá a tenger bémegyen, és mindenkor vagyon ott térdig érő víz, de mihent a földindulás volt, szárazon maradott, estve felé jött haza a víz. Akik a tengeren voltanak, jól megérzették. A földindulás előtt egy órával láttuk, hogy a vezér ment magát mulatni a Fekete-tenger felé, de mihent megérzette a földindulást, azonnal nagy sietséggel visszátért, és a császárt ment látni. Constancinápolyban sok bótok és házak estenek le. Még kéd felől semmi hírt nem hallottam, szüntelen is tartok attól, hogy valamely kelletlen hírt ne halljak. Bercsényiné asszonyomot, tudja kéd, hogy karon kell vezetni pompával, mikor egyik házból a másikában megyen. De tegnap nem várta, hogy felemeljék helyéből, mert futva ment a kerbe, és az ijedség volt a hopmestere. Tegnap ebéd után a francia követnéhez menvén, az ura Perában volt, akin igen búsult, nem tudván, hogy ha nem esett-é valamely szerencsétlenség az urán vagy a gyermekein. Azért két vagy három aranyat ígért a hajósoknak, csak vigyék el az emberit, kit az urához akart küldeni, de ahajósok úgy féltenek a tengerre menni, hogy tíz aranyért sem mentenek volna el. Az okát kérdették tőllök, azt felelték, hogy a földindulásban a víz alatt a föld lesüllyedhet, a víz leesvén, a hajójok is lesüllyedne. Lehetne-é ennél jobban okoskodni a hét bölcsek közül akármelyiknek is? Édes néném, tudósíts mentől hamarébb, mert addig nem lehet nevetni.