32
Jénikő, 10. octobris 1719.

Micsoda szép állapot az: tegnap ebédet Ázsiában ettem, vacsorát pedig Európában. Ide pedig nem a levegőégben hoztak, hanem a vízen. Mindezekből megüsmeri kéd, hogy ide visszájöttünk, és a táborozást elvégeztük. A' bizonyos, hogy nem az ellenség elől jöttünk el, hanem a sok eső elől, amelyet el nem lehetett űzni, noha két generális vagyon velünk. A mindennapi mulatság már itt abból fog állani, hogy vagy Bercsényi uram jő mihozzánk, vagy mi megyünk hozzája. A vadászat sem múlik el, de a' sem múlik el, hogy ellenünk ne vadásszanak a portán. Mert a német követi legtöbbet azon elmélkedik, hogy nekünk árthasson; mi pedig legkisebben sem ártunk néki, és nem tudom, mivégre kívánja üldözni ezeket a szegény bujdosó magyarokot, akik itt a tengerparton csak dohányoznak suhajtással. Édes néném, vajon az olyan világi üldözők olvassák-e az évangyéliumot? Gondolják-é azt, hogy még bé is kell a szemeket hunni egynehány száz esztendőkig. Akkoron nem a kamaraszék eleiben citáltatunk, sem nem annak törvényje szerént mondják ki a sentenciát, hanem aszerént a kegyes évangyelium szerént, amely azt parancsolja a császároknak is, hogy megbocsássanak az ellenségnek, és a rosszért jól tegyenek. Az olyan ítélőszék, ahol az allégációt bé nem veszik, nem is az ország törvényit, hanem az évangyeliumot teszik ott a fejdelmek eleiben. Akkoron egy fejdelem hejában fogja azt allégálni, a ministerim jovallották nékem, hogy a bujdosó magyarokot bujdosásokban is üldözzem, és a politica ratio arra vitt, hogy őket olyan állapotban vessem, amelyben jövendőben se árthassanak. Az ilyen mentségre csak azt felelik, nem kellett volna azon igyekezni, hogy elvegyed tőllök azt a kenyeret, amelyet én rendeltem nékik idegen országban, minekutána már elvetted volna az örökségeket; a politica ratioért nem kellett volna jövendőbéli bizonytalan rosszért bizonyos rosszat követni felebarátidon. Ha mások is így gondolkodnának, békességben maradnánk. Talám gondolkodnak, de az ilyen gondolat csak általmégyen rajtok, valamint a purgáció.

A' talám tudva nincsen kédnél, hogy mi most is abban a szándékban vagyunk, hogy Franciaországban visszámenjünk, és ha csak a mi akaratunkon állana, ma indulnánk meg. De csak az akarat áll mirajtunk, a tehetség pedig máson, mivel a fejdelem ezen szándéka iránt a francia udvarnak egynehány rendbéli leveleket írván, arra egyenes választ nem vehetett még eddig. Az udvar se nem tiltja, se nem jovallja az oda való menetelit világosan, amelyekből kitetszik, hogy nem kívánja oda való menetelünket. Inimicus homo hoc fecit. Akik itt miellenünk vannak, ott is ugyanazok gátolták meg utunkot. Franciaországot Orleáns herceg igazgatván, mivel a király még nem arra való, mindenkor nagy barátságot mutatott a mi urunkhoz, az anyja pediglen, aki is egy házból való a mi fejdelemasszonyunkkal, úgy szerette, mint a fiát, mindholtig. De a fejdelmek között lévő atyafiság és barátság olyan, mint a nádszál, ha jól vagyon dolgod, mind az atyafiság, mind a barátság fent vagyon, ha pedig rosszul vagyon, és reájok szorulsz, csak azt mondják: nescio vos. E' már rajtunk bételjesedett, mivel Orleáns hercegnek az urunk még egy levelét nem vette; annyi sok szép ígéreti után legkisebben dolgait ebben az országban a portán nem segítette. Ilyen a fejdelmek barátsága, ilyen reménség nélkül lehet hozzájok folyamodni mindazoknak, akikre szükségek nincsen, és csak úgy bánnak az emberrel, valamint a citrommal, amelyből a levit kifacsarván, azután elvetik; ha a forrásból jól iszunk, azután annak hátat fordíttunk. Reánk pedig most nincsen szükség, az elmúltot elfelejtették, és a hatalom kezekben lévén, jövendőre nem hajtanak. A kéd mondása szerént, derék állapot a szerencsén fekünni. A' való, hogy az olyan ágy nem igen állandó, de amég tart, addig csak jó rajta fekünni. Meg nem kell, édes néném, az ígéretet másolni. A nemesvér, amit fogad, megtartja, ha magyarországi volna kéd, tartanék valamitől, de erdélyi lévén, ott a nemesasszonyoknak a szavok olyan állandó, valamint a brassai havas. Tartsa meg hát ígéretit, és három vagy négy holnapját a télnek töltse el kéd itt a magyar asszonyokkal. Való, hogy kéd lesz egyedül erdélyi, de egy erdélyi asszony nem ér-é annyit, mint tíz magyarországi? A rózsa többet ér a kórónál, a nap fényesebb a holdnál. Mikor Magyarországon fogyatkozás vagyon a napban, csak egy erdélyi asszonyt vigyenek oda, annak szépsége elég fényességet ád. E' nem dicséret, hanem igazmondás. Ha az Isten őket szebbeknek teremtette másoknál, ki tehet arról. Arról sem tehet senki is, ha lefekszem, mert tizenegy az óra. Ha a szerencsén nem fekszem is, csak jól aludjam, jobb az egészség annál. Ezután csak azt nézem, mikor fog kéd ideérkezni, de minden pereputyástól kell idejőni.