35
Jénikő, 16. aprilis 1720.

Üssék meg a dobot, fújják meg a készülőt, édes néném, már mi készen vagyunk. A gálya, aki urunkot fogja vinni, itt vagyon; amely hajók a portékát és a fejdelem embereit fogják vinni, azok is már rakodva vannak. Bercsényi úrnak egy nagy hajót rendeltek. Már mind az egész bagázsia elindult, csak mi maradtunk meg hátra; Forgács úr velünk lesz, és egynehány alávaló cseléden kívül hárman vagy négyen leszünk a fejdelemmel. És hét órakor reggel mi is abban a nagy vizihintóban ülünk. Tegnap pedig a fejdelem csak különösön szemben volt a vezérrel, és tőlle elbúcsúzván, nagy barátságát mutatta a fejdelemhez, és meg is ajándékozta egy szép török flintával, és nagy barátságoson váltak meg egymástól. De gondolja el kéd, hogy a török micsodaféle beszédekkel él. A fejdelem beszéd közben mondotta a vezérnek, hogy talám messze vagyon Rodostó, és hogy közelebb szeretett volna lenni a portához. Erre a vezér mondá, hogyha egy kevessé messze van is, de a hely alkalmatos, de ne gondoljad, hogy messze legyen, mert csak annyira vagyon, hogyha a rizskását itt megfőzik, odavihetik melegen. Ítélje el az ember az ő török mondását! Elég a', hogy mindjárt megindulunk, és még ezt a levelet bé kell pecsételnem. Azért most többet nem írhatok, hanem ha helyben érkezünk, mindenekről tudósítani fogom az édes nénémet, akinek Istentől jó egészséget kívánok, és láthassam meg kédet mentől hamarébb. Hanem csak arra kérem kédet, hogy írjon mentől gyakrabban, én pedig azt el nem mulatom. Polatéti, édes néném és az egészségre igen kell vigyázni. Mi ezennel megindulunk, már hét az óra.