Rész

 1 1 |       útitársairól szokott tudni az ember, akikkel egy hosszú napot
 2 1 |            Végül is nőtlen, szomorú ember voltam, amikor rám köszöntött
 3 2 |          élet álorcás menetében. Az ember egyszerre ráismer a nőre,
 4 2 |         amit éhgyomorra hajt fel az ember a családi asztalnál, nem
 5 2 |         szinte vértelen arcokat. Az ember az arc mellé képzeli a rokka
 6 2 |         vagyok regényhős, de komisz ember sem, ezért mindig a sors
 7 6 |     szoknyái között, mint egy olyan ember, aki úgyis csak egy félóráig
 8 7 |           pap karzati hallgatói. Az ember szivesen megnyugszik abban,
 9 8 |          becsületes, derék jóravaló ember az én férjem, akinek a kisujja
10 9 |           szitákon lát át rajtuk az ember. Az élet egykedvű, inkább
11 11| messzeségből... De akkor még vígabb ember voltam. Örültem a hidak
12 11|       koporsóhoz és csak fekszik az ember álomtalanul, fogát csikorgatva,
13 11|         vagyok már a régi hiszékeny ember, aki az ismeretlen házak
14 11|           Egy kis köpcös, utasforma ember, aki nagyon csendesen, lehajtott
15 12|             magából. Sajnos, vidéki ember volt, aki legfeljebb egy
16 12|        sohasem kerülne a sor. Ez az ember külsőleg boldog volt, pedig
17 12|           pedig csak egy jó étvágyú ember volt. S esztendőkig irigykedve
18 13|        szíve hallhatólag dobog - az ember balga -, a pisztolyomhoz
19 13|          menyasszonya lennék, földi ember kedvese akarok lenni. Legyen
20 13|           Én vagyok a legszegényebb ember Magyarországon. Ebben az
21 14|        díványon heverészni, hogy az ember megpihenjen élményei és
22 14|        Akkor éreztem, hogy már öreg ember vagyok.~Egy egér futott
23 17|           amelyen évek óta nem járt ember. Mikor visszanéztem a lábnyomainkra,