Rész

 1 2 |         letekintsenek a városra, midőn regényekkel és versekkel
 2 2 |  őszidőben a régi háziasszonyok, midőn a gyertyaöntésen már túlestek.
 3 2 |    korszakban volt mindenesetre, midőn a nők keresztcsontját már
 4 2 |     izgatottságot éreznek akkor, midőn egy mezítelen bokát látnak
 5 2 |      restelkednünk egymás előtt, midőn ismeretlen nőkről beszélgetünk.
 6 2 |        pattanó hangot hallattak, midőn elszakították őket, ma már
 7 2 |            Nem, nem - ismételte, midőn szótlanul megcsókoltam a
 8 2 |      összekulcsolta a két kezét.~Midőn ismét körülnéztem a szobában,
 9 3 |    ismeretségem akkor kezdődött, midőn más nőkkel vége felé jár
10 3 |   vágyakoztam utána, mint akkor, midőn mellette voltam...~Ah, uram,
11 3 | vágyakoztam még abból az időből, midőn gyermek voltam, s az első
12 4 |        remegve gondolok a napra, midőn férjem megérkezik. Az ördög
13 5 |  alázatos pillantást vetett rám, midőn megkérdezte, hogyan parancsolom
14 5 |  okosabbnak véltem a hallgatást. Midőn a konyhán csendesen forrni
15 5 |  városkában. Úgy gondoltam, hogy midőn a küszöböt átléptem, Hartvigné
16 7 |         ne ismerjen a harangozó, midőn bojtos, csengős papzsákjával
17 8 |   középkori farsangból jönnének, midőn egy napra szabad volt megbolondulni
18 9 |  embernek olyan céltalan napjai, midőn az útifelszerelését rendezgeti,
19 9 |         a plafonra. Felugrottam, midőn besötétedett, a térdemre
20 11|         mutató közömbös sétáját, midőn női lábak kopogtak felém
21 11|        kipillongat a napvilágra, midőn a jég boltozata alatt, a
22 11|         téli estéket végigéljék, midőn az ablakokra ráfagy a hó,
23 11| félrecsapott szájjal mosolygott, midőn anyja babonáiról beszélt.
24 11|       titkon nagyon boldog volt, midőn az én személyem hirtelen
25 11|       békén hagyjanak a férfiak.~Midőn egyszer hazafelé mentünk,
26 11|          üldögélt az emeleten, s midőn lépéseit hallották eltávolodni
27 11|      Szelinkai, a mézeskalácsos, midőn részeg fejjel megunta felesége
28 11|     Haláltól? - kérdem Eszténát, midőn a búskomoly házikó előtt
29 11|         vele viharos éjszakákon, midőn betér hozzánk a zivatar
30 11|        volt, mert már akkor is - midőn Eszténa született - egy
31 12|       függesztette rám a szemét, midőn a kávéscsészét a szájához
32 13|     levélke módjára megremegett, midőn eleven lépteket hallott
33 13|       kívül, s amit majd gyónok, midőn halálomat érzem közeledni
34 14|          alig ismertem Eszténát, midőn az ama mézeskalácsképű Olga
35 14|    gondolkoztam e téli napokban, midőn szokás szerint a díványon
36 14|    futóbolondnak neveztem magam, midőn visszagondoltam tépelődéseimre.
37 14|      koszorúba, mint a mártírok, midőn a máglyára léptek. Majd
38 14|        léptek. Majd jön időszak, midőn lecsendesült szívvel gondolsz
39 14|       függöny mögé rejtezkedett, midőn tiszteletemet tettem Rienzi
40 14|   valamely ünnepnapi délutánnak, midőn a hegyekbe kirándulunk,
41 15|          járják gonosz táncukat, midőn új lélek zuhan le közébük,
42 15|         a hangulat a városkában, midőn kétszáz esztendő előtt mártírszüzeket