Mégis bolondság volt el nem utazni a városkából, gondoltam magamban még aznap, mikor oly gondtalanul sétáltam a piacon, a falusi menyecskék szoknyái között, mint egy olyan ember, aki úgyis csak egy félóráig időzik itt, elutazik s felejt.

Hartvigné húga délután jelent meg a háznál, s háziasszonyom csakhamar magunkra hagyott.

Ha jól emlékszem, Genovévának hívták.

Tapasztalt férfiak között nem volna sok mondanivalóm a dologról. Sokkal egyszerűbb volt az özvegyasszonyka, mint valaha hittem. Barna volt, mint a gond, hiszékeny, mint az álom, jóindulatú, anyáskodó, tenyerével veregető, megtisztelt és szenzáció nélküli. Beszélt a menyasszonyi ingéről, öt esztendő előtt meghalt férjéről, a fekete nagy kakasáról, amelyet ezentúl Péternek (az én keresztnevemen) fog szólítani, a kisvárosi unalomról. Engedékeny, szíves, türelmes, megadó volt, mint egy jóasszony, aki nem tehet egyebet a jelen körülményei között. Bár nem volt a legjobb formájú - a kezén nagyon meglátszott, hogy varróiskolát tart a városkában -, túlságosan be volt fűzve, és igen sok parfőmöt locsolt a fehérneműjére, mindamellett kedves volt fekete ruhájában, sűrű fátyolában, simára fésült hajával, házikenyér fehérségű térdeivel, kopogó félcipőjében, savanykás leheletével, titkos bajuszkájával, szófogadó két karjával, falusi szemérmetességével és önként levont harisnyáival. Az elhalt férje arcképe függött a nyakában - egy pepitaruhás, zexeres, kisbajuszú, heptikás férfiú, akit a világon a legjobban szeretett. Korhely volt. Néha éjszaka papucsban szaladt borért a Három Rózsához, hogy férjének kedvében járjon. Ha férje bort ivott, nagy örökségekről beszélt, amit oly jó volt hajnalig hallgatni. Leginkább azon csodálkozott, hogy férje nem tért vissza a temetőből az első éjszakán a jó meleg ágyba, ahol kitárt karokkal várta.

Elment, mint egy ügyvédtől a kliens. Csupán annyi maradt meg emlékezetemben a szavaiból, hogy igen rossz véleménye volt a helybeli asszonyokról. Hartvignét tisztelte, mint egy szentté válott mártírt.

Estefelé Hartvignéval találkoztam az előszobában. Most már mintha nyugodtabban, eltökéltebben nézett volna a szemem közé. Halkan, elgondolkozva fütyörészgetett magában, amint a ruhásszekrény előtt foglalatoskodott. Csöndes mosollyal nyomta kezembe a kapukulcsot.

- Bármikor hazajöhet, uram, mi mélyen, csendesen alszunk. Minket nem zavar. Csak mulasson jól X.-ben.

*