Éjféltájban ébredtem fel egy halotti mécses és Hartvigné társaságában.

Az asszony ezen az éjszakán nagyon gyengéd volt hozzám, talán odaadóbb, mint legelőször. Tele volt simogató szerelemmel, anyáskodó ölelésekkel, boldog, hosszadalmas csókokkal. "Szereted a lábom?" - kérdezte, és a lábát mutatta. "Tetszik a barackszínű hajam?" - szólt s haját kibontotta. "A fehér nyakam; a vállam, a karcsúságom?" Mintha megvigasztalni, megjutalmazni kívánt volna bizonyos szenvedésekért ez a hallgatag asszony. Kedvemben járt, szemérmét úgy elfelejtette, mint esküjét.

*