Rész,  Esztendo/Fejezet

 1    I,  1873|         Szegény Sramko bácsi is így sóhajtott fel a minap: »Dividinda
 2    I,  1873|            pompás élet!~A vén barát sóhajtott:~- Hm. Az igaz, hogy itt
 3    I,  1874|           mindjárt megesett szívvel sóhajtott volna fel: »Szegény néma!«
 4    I,  1877|          fázik ettől, s múltkor így sóhajtott fel a »Temps« szerint:~Ezek
 5    I,  1877|              Szerencsétlen vagyok - sóhajtott fel a csacsi. - Én sem bírok
 6    I,  1877|           Minden renomémnak vége« - sóhajtott fel magában Márkus Pista.)~
 7    I,  1878|       Istenem, de nagy inzsillér! - sóhajtott fel a fõjegyzõ.~Ekkor sarkonfordult
 8    I,  1878|           aztán a nagy történész! - sóhajtott fel az alispán.~*~A csontbútorzatú
 9    I,  1880|            veszem - szólt és nagyot sóhajtott.~- Hát a házasélet mindössze
10    I,  1880|         vitt bennünket.~- Különös - sóhajtott föl Horváth Gyula -, éppen
11   II,  1888|            utálatos mókusok.~Nagyot sóhajtott.~- Hej uram, csak egy kívánságom
12   II,  1903| visszafordult.~Tegnap talán még így sóhajtott: »egy szegény királyné még
13   II,  1903|            sem lehet...«~Ma már így sóhajtott: »egy szegény szép asszony
14   II,  1881|     megmondhatná.~A királyfi nagyot sóhajtott és lehajtotta a fejét a
15   II,  1882|        szûre alul csillog ki! Miska sóhajtott! Ki tudja, miért? Meglehet,
16   II,  1882|         bolond dolgokat?~Hunyák Pál sóhajtott.~- Az ilyen szegény paraszt-szívben
17   II,  1882|           hogy senkit sem szeret és sóhajtott. Ön megengedte, hogy ezt
18   II,  1882|             maradványai fölött, így sóhajtott fel:~- De nagy szamár volt
19   II,  1882|            De híres verekedõ volt - sóhajtott fel egy termetes tót, nagy
20   II,  1883|          hogy miért? - és szomorúan sóhajtott, mintha valami fájó sebét
21   II,  1883|            Szegény Kemény István! - sóhajtott fel Horváth Gyula.~- Hogy
22   II,  1883|           mint amikor Moháczi bácsi sóhajtott fel hogy: »Elvesztettem
23   II,  1883|              Hát ez a Huszár Imre - sóhajtott fel, s azután megint elhallgatott.
24   II,  1883|             hátha jönnek.~Szomorúan sóhajtott fel:~»Hej, csak akkora kis
25   II,  1883|         képest.~- Se bor, se fiú! - sóhajtott a vén Scharf elkedvetlenedve. -
26   II,  1883|             Solymosiné pedig mélyen sóhajtott, és elfordította fejét:
27   II,  1883|            sose mutatkozott elõtte.~Sóhajtott, és kezdett lemondani.~-
28   II,  1883|          tréfa számba, mikor ma így sóhajtott fel:~- Hej, mikor én még
29   II,  1884|        nehéz elhatároznom magamat - sóhajtott fel egy háziúr a konferencián -,
30   II,  1884|         aminek jönni kell!), Chorin sóhajtott, s a baltenyerét a fülére
31   II,  1884|         régen ültem ezen a tájon! - sóhajtott fel. - Pedig jól esik! (
32   II,  1884|           keresett magának. Sokszor sóhajtott fel tavaly, harmadéve és
33   II,  1884|  helyeslésének magyarázta, s nagyot sóhajtott.~- Ne is beszéljünk róluk -
34   II,  1885|     megfelelni az állásomnak.~Péchy sóhajtott, arra gondolván, hogy az
35   II,  1885|         Nincs, fenség.~- Beh kár! - sóhajtott a királyfi.~S ez jellemzi
36  III,  1886|        vesztettem el a múlt héten - sóhajtott fel egy képviselõ.~- Én
37  III,  1886|          neve?~- Hiszen ha tudnám - sóhajtott fel -, csak azt tudom, hogy
38  III,  1886|             megjegyzésével.~- Hja - sóhajtott fel a piktor -, mikor lesz
39  III,  1886|             hát így-amúgy.~Nagyokat sóhajtott Ivánka Imre. Persze, persze.
40  III,  1887|    akarnának enni.~- Boldog isten - sóhajtott fel az illetõ miniszter -,
41  III,  1887|           már Párizsig se behozni - sóhajtott a kapitány, leszállva a
42  III,  1887|          mandátumomat, elábrándozva sóhajtott fel:~- Nekem de jó volna!~
43  III,  1888|            a beszédeket, s gyakorta sóhajtott fel mélabúsan:~- Mégiscsak
44  III,  1888|          volna.~- Biz az jó volna - sóhajtott Baross Gábor.~A pénzügyminiszter
45  III,  1888|        esztendõre. (Az elnök nagyot sóhajtott. Békeszeretõ szívérõl egy
46  III,  1888|            csillogott, csak Polónyi sóhajtott fel megcsalódva:~- Hát már
47  III,  1888|      Beniczkyre.~- Szegény ember! - sóhajtott fel Podmaniczky.~- Te sem
48  III,  1888|     ifjakról.~- Szegény mártírok! - sóhajtott fel Polónyi, idegesen ütvén
49  III,  1888|            öreg szittya fájdalmasan sóhajtott fel:~»Hogy képzelhetsz olyat,
50  III,  1890|            börtönbe kísérték, akkor sóhajtott fel szemrehányólag önmagához: »
51  III,  1890|   imposztornak neveznek. Hja, hja - sóhajtott fel Varga Péter nagy szomorúan -,
52  III,  1890|         volna össze.~Az egyik búsan sóhajtott fel ma: »Ilyen nagy dolog
53  III,  1890|       nyugalom, csak Hegedüs Sándor sóhajtott fel búsan az elõadói széken:~-
54  III,  1891|            omegáig el van hibázva - sóhajtott fel -, hogy hová fog ez
55  III,  1892|         ügyet vitt el magával s így sóhajtott föl:~- Hála istennek, itt
56  III,  1892|             olyan bátortalan.~Egyet sóhajtott még a lépcsõkön, fölfelé
57  III,  1893|            elnyomta kedvetlenségét, sóhajtott egyet és így szólt szigorú
58  III,  1893|           egész teremben hallhatóan sóhajtott fel:~- Szegény Hentzi, ha
59  III,  1893|          hallgatták, ki ásított, ki sóhajtott, ki lekönyökölt a padra
60  III,  1893|            igazgatótanácsosság) így sóhajtott fel:~- Nem ér semmit. Okos
61  III,  1894|      tetszik?~- Az elõszóért jöttem sóhajtott csendesen.~- Miféle elõszóért?~-
62  III,  1895|                És mégis bántanak! - sóhajtott fel.~Másnap reggel a Ház
63  III,  1896|      kimaradt kiválósággal, aki így sóhajtott fel:~- Föl se léptem. Minek?