Rész, Esztendo/Fejezet
1 I, 1875| az államtitkár hidegen -; annyian folyamodtak... magam is
2 I, 1880| hogy ebben a városban, hol annyian vagyunk, akik Kossuthot
3 II, 1912| vidékérõl. Nem voltak ugyan annyian, mint valamikor Erzsébetünk
4 II, 1912| még a szebbik nembõl is annyian, hogy lehetõvé vált szegedi
5 II, 1881| atyafiak, mit keresnek itt annyian?~- Valami választásra jöttünk...
6 II, 1882| azért találnak annyit, mert annyian keresik...~A szegény Mezei
7 II, 1883| feleli Kõrösi bánatosan. - Annyian vannak még felírva, barátom,
8 II, 1883| közérdeklõdés acélpengéjére, mégis annyian vannak a Házban?~Itt bizonyosan
9 II, 1883| megtelt. (Soha sincsenek ezek annyian »otthon«!) Az írói karzatokon
10 II, 1883| vasvilla-szemekkel néznek annyian, s akik, ha csak mai vármegye
11 II, 1884| ami fölösleges. Most is annyian vagyunk már, hogy így kiálthatunk
12 II, 1885| csak alsó.~Végre csakugyan annyian jöttek össze, hogy az egyik
13 II, 1885| küszöbén állna (amelyet annyian óhajtanak), hogy bármely
14 III, 1886| és azért koplaltak érted annyian, hogy ezer éves jubileumod
15 III, 1887| jöttek is, de még egyszer annyian eltávoztak. Mindegy, azért
16 III, 1887| mákszem van ebben a zsákban, annyian jövünk.« Mire királyunk
17 III, 1887| paprikaszem van ebben a zsákban, annyian fogadunk.« A cárnak (így
18 III, 1887| önbemutogatásban. Ösmerkedtek, de annyian annyival egyszerre, hogy
19 III, 1887| papír az, nem csoda, hogy annyian törik magukat érte, mert
20 III, 1887| Ne tessék amiatt aggódni.~Annyian vagyunk mi hála istennek,
21 III, 1888| zsibongás volt a folyosókon. Annyian jöttek, mintha szavazás
22 III, 1891| Rácz Atanáz) sem voltak annyian.~A karzat is megtelt. Pedig
23 III, 1892| s szinte restelli, hogy annyian dicsérik.~Az egész Házon
24 III, 1892| hõsök ünnepélyénél, mert annyian mi is elmegyünk.~Sikong
25 III, 1892| akartok itt? Minek jöttetek annyian? Hát lesz most szavazás?
26 III, 1893| dolgot csak úgy toldani. Annyian álltak fel, hogy immár azt
27 III, 1893| Hányan?~- Még egyszer annyian.~- Hogy érted ezt?~- Úgy,
28 III, 1893| Végre fél tizenegyre már annyian vannak, hogy meg lehet valahogy
|