Rész,  Esztendo/Fejezet

 1    I,  1875|    legnemesebb szeretettel fordul szívünk élõ királyunk felé, kire
 2    I,  1878|          szó elég, hogy azt, akit szívünk egész melegével követtünk,
 3    I,  1879| fölszabadulás jelképét, úgy mi is szívünk végsõ reményképességével
 4    I,  1879|  következõket válaszolá: »Valóban szívünk mélyében meg vagyunk hatva
 5   II,  1882|        nyelv.~Csak úgy dobogott a szívünk az örömtõl.~Bár egy kissé
 6   II,  1882|           most a nézésén, s fáj a szívünk - ha meggondoljuk, hogy
 7   II,  1883|      bemennénk édesörömest. Fáj a szívünk, hogy be nem mehetünk. Unjuk
 8   II,  1884|           már... akkor elszorul a szívünk, s egyet csavarunk az eszünkön,
 9   II,  1885|          közülünk is. Megsirattuk szívünk mélyébõl. Az egyik barátját
10   II,  1885|         szavazni ellenben készt a szívünk.~Rendelték tehát a vezérek
11   II,  1885|          édes meleget árasztott a szívünk környékén, mikor Lukács
12   II,  1885|          nem fájna olyan nagyon a szívünk, amiért most ezt az egész
13  III,  1888|         jókat, rosszakat; de a mi szívünk összefacsarodik a bizonytalanságban
14  III,  1889|         elesett közülünk; mikor a szívünk ilyen nehéz, a tollunk sem
15  III,  1891| tûrés-tagadás, megnehezedik kissé szívünk tõle.~Elénk lebegnek a régi
16  III,  1891|     vármegye poézisa! Oda örökre!~Szívünk megdobban, amint egy szép
17  III,  1896|          õ örömüknek? Hiszen a mi szívünk is afelé húz, amirõl õk