Rész, Esztendo/Fejezet
1 I, 1870| nagyságos és méltóságos uraim! s hiába dorongoljátok le
2 I, 1873| iszonyú dolog, tisztelt uraim és dámáim! Látni az embernek
3 I, 1874| okmányt. Higgadtság, tisztelt uraim, kik a kormányon és a házban
4 I, 1874| többé vissza se térhessen.~Uraim, azt szeretik önök mondani
5 I, 1874| már mi az, édes nyomdász uraim, hogy egymást oly nyilvánosan
6 I, 1875| szószerint közlünk.~Tisztelt uraim és úrhölgyeim! A barátság
7 I, 1875| emeljünk poharat, úrhölgyeim és uraim, s mondjunk egy átérzett
8 I, 1877| búcsúzzék: »a viszontlátásra, uraim és hölgyeim!« - mennyivel
9 I, 1877| kérek e rovatban.~Tehát, uraim és hölgyeim, nevem Nyúl
10 I, 1877| szertelen rövidségének okát.~- Uraim! Nem jó, ha az embernek
11 I, 1877| öltözõszobámba helyezi. Nos, uraim mit gondolnak önök, mi történt?
12 I, 1877| költõ vagyok. Mily gondolat, uraim, önök közé menni koplalni,
13 I, 1877| meghalt az önök számára, uraim! Elég jó önöknek Prém József
14 I, 1877| miniszter fia.~Nem úgy, uraim! A törvény elõtt egyenlõek
15 I, 1877| német kultúra elõtt, mert, uraim, hol állnának önök és én,
16 I, 1877| kezdett idézni:~- Azt mondja, uraim, a jeles francia nemzetgazdász
17 I, 1877| vezércikk-matériának«.~- A nép, uraim - jegyzé meg a haza mártírja
18 I, 1878| naivitása.~Higgyék meg önök, uraim, ez a páratlan naivitás,
19 I, 1878| nevezetességeit.~*~Itt van, uraim, ez a mappa! Ez itt a magyarországi
20 I, 1878| ablakon.~- Tiszta bolondság, uraim! Én nem adok rá egy fikarcnyit
21 I, 1878| sohasem halna meg, ez esetben, uraim, fel volna találva, amit
22 I, 1878| szeszgyáros emberei tanácskoztak: »Uraim! Én becsületemmel jótállok
23 I, 1879| övig sárosan, vizesen.~- Uraim! kiáltá harsányan. A töltés
24 I, 1879| jutányos edények. Igen szépek uraim. Nézzék meg önök a képeket
25 I, 1879| a bõr: Vízhatlan posztó uraim. Érdemes megnézni. Menjünk
26 I, 1879| kérdésnek vetjük föl miniszter uraim, még jóhiszemûségüket is.~
27 I, 1879| szerzett. A levél így hangzik:~Uraim! Önök különös kosztosai
28 I, 1879| Józsua megállította.~Valóban uraim, e jeles státusférfiú pusztán
29 I, 1880| többi közt így kiáltván föl: Uraim! a tudomány szerint minden
30 I, 1880| akire el lehet mondani: »Uraim, le a kalappal!«~A színészek
31 I, 1880| a virginiát.~Mert hiába, uraim, a »praxis«, ha nincs is
32 I, 1880| Fürdõre utazott két hónapra uraim, s midõn nejével a fiákerbe
33 I, 1880| aztán ölelkezhetünk.~Íme uraim, ilyen az igazi bürokrata,
34 I, 1880| elfogatás, vagy sem.~»Mert uraim - úgymond -, minden dolognak
35 II, 1912| ezeknek nyugalom kell, uraim. Remélem, meg fogják engedni,
36 II, 1881| hát kár a fejüket törni, uraim, kár gyanúsítani, találgatni,
37 II, 1881| Kulisszatitok)~Ne ijedjenek meg, uraim! Nem önökre vonatkozik a
38 II, 1881| lenni jó.~Mert egy ember, uraim, aki kimondta, hogy nem
39 II, 1881| Pulszky!)~Ez jellemzi õt, uraim! (Egy hang: Moritzel, du
40 II, 1881| bizalmát is megérdemli. Uraim, ajánlom önöknek Bródyt!« (
41 II, 1881| meg egyhangúlag.~*~Íme, uraim, ilyen dolgok is történtek
42 II, 1881| ha tapintatos tud lenni.~Uraim! Nagy idõket élünk! Önök,
43 II, 1881| felkiáltás hallatszott:~- Íme, uraim! ez egy franciától is sok
44 II, 1881| egyiket beszélje el õ maga.~- Uraim! Mikor én sugalmaztam az »
45 II, 1881| Ha a ruhákban rang lenne, uraim, akkor az alsónadrág lenne
46 II, 1881| cseresznyeszín harisnya.~Uraim, önök azt mondják, hogy
47 II, 1881| azoktól, akik látták, hogy:~- Uraim és hölgyeim! kell-e még
48 II, 1881| kerülne, legjobb lett volna, uraim, ha öregapáink Aquincum
49 II, 1881| kisasszony és lefaragott belõlük. Uraim, bátran elindulhatunk a
50 II, 1881| egy drámaíróért.«~Mert, uraim, küszöbén állunk annak,
51 II, 1881| nem született embernek, de uraim, nem mind arany mégsem,
52 II, 1881| mind összeharapta.~És, uraim, semmi sem terjed olyan
53 II, 1882| hogy »független«.~- Hát uraim, most már együtt vagyunk
54 II, 1882| hazafias koktumot.~Dehogy, uraim! A bizottság nem katlan,
55 II, 1882| látszat ellenségeképpen.~Uraim és hölgyeim, hallgassák
56 II, 1882| szezonjuk.~Becsüljétek meg, uraim, a rövid ruhát, s becsüljétek
57 II, 1882| kutyanyelveknek.~*~Igen, uraim! Mi újságírók per »kutyanyelv«
58 II, 1882| kártyaszobájába S így szólt:~- Uraim! Finis Poloniae! Készüljünk!
59 II, 1882| folytatjuk - szólt Makos Dini.~- Uraim - kiáltá biztatólag Kartács
60 II, 1882| ablakon, hogy: »Egy szót, uraim! Nekem szól ez a macskazene,
61 II, 1882| rendkívül fényes szónoklatot.~- Uraim! - mondá, mikor már minden
62 II, 1882| hadsereg diadalra vergõdik. - Uraim, azóta elõttem van e galambõsz
63 II, 1882| hívekhez:~»Isten önökkel, uraim! Nyugodtan távozom városukból,
64 II, 1882| németül:~- Krakkóból jövök, uraim.~- Az ördögbe is! - mondá
65 II, 1882| magyarsággal:~- Ne fáradjanak, uraim; már férjnél vagyok.~Ebbõl
66 II, 1882| Minek a bibliotéka?~- De uraim bibliotéka nélkül nem lehet
67 II, 1883| Igazán zavarban vagyok, uraim. Önök ismerik a középkor
68 II, 1883| Hát aztán?~- Lássák uraim, énnekem is ilyen kedvteléseim
69 II, 1883| aki ilyenformán beszél.~Uraim, én lutheránus vagyok, tehát
70 II, 1883| folyosókra, s így szólt:~- Uraim! Ne menjenek el. Szilágyi
71 II, 1883| Gyula pedig elbeszéli, hogy Uraim nem azért ülünk itt, hogy
72 II, 1883| keserûséggel:~- Nézzék, uraim, hogy nevet a harmadik egyetem!~
73 II, 1883| másképpen. Gondoljátok meg, uraim, hogy férfiak vagyunk.~-
74 II, 1883| az iskola a szûz leányzó. Uraim ne vegyük rossz néven, ha
75 II, 1883| tegyek akkor Lánczy Gyulával?~Uraim! Hiszen ez a Lánczy Gyula
76 II, 1883| dagadva.~Le a kalappal, uraim! Õk a szónoklási mûvészetek
77 II, 1883| dolog vajmi ritka.~Íme, uraim, nézzék önök Missics Jánost!
78 II, 1883| szájról szájra száll:~- Uraim, tudják-e, mi történt?~-
79 II, 1883| szavait is, hogy:~- No, uraim, még ilyen bizottságot sem
80 II, 1883| mások be ne jöhessenek.~De uraim, hiszen ez rettenetes sivár
81 II, 1883| években készült volna.~Per »uraim« beszélt a Házzal, s dörgedelmesen
82 II, 1883| nyilvánosság tengerére.~- Uraim! - mondá többek közt. -
83 II, 1883| úgy se jó, sehogy se jó.~Uraim! Nincs többé egyetlen igaz
84 II, 1883| a zsuzsut.~- Igazuk van, uraim - szóltam közbe -, látom,
85 II, 1883| nehogy azt higgyék, tisztelt uraim, mintha én most összebeszéltem
86 II, 1883| Hanem ne ítéljük el, uraim, az összes párbajokat, hiszen
87 II, 1883| mely becsületünkre válik, uraim, mert ez végre is az állam
88 II, 1883| ahol bevégzõdött...~Igenis, uraim és hölgyeim, nincsenek jegyek,
89 II, 1883| szájjal hirdeti, hogy:~-Uraim, mit akarnak önök. Ez a
90 II, 1884| sziszegnek rá, mint a darázsok.~- Uraim! - mond Bercsényi nem is
91 II, 1884| akarata súlyát.~- Jókainak, uraim, igaza van.~A könyvet tehát
92 II, 1884| bolondít.~Nem vagyok Zágrábban, uraim, szavamra mondom, de éppen
93 II, 1884| Vegyünk egy lélegzetet, uraim.~Gondoljuk meg mi az a kétezer
94 II, 1883| kérdenem õtõlük Hiccsel: »Uraim, mikor folytathatom a karcolatokat?«~
95 II, 1883| támadja. (Hallatlan dolog ez, uraim. Eddig a kormánypárt mindég
96 II, 1883| panaszkodik Szathmáry Károly.~- Uraim, csodák történnek - beszéli
97 II, 1884| harangszó...~- Forduljunk vissza uraim! Dejeuner-re a fõispánhoz
98 II, 1884| a választóival, hogy:~- Uraim! Én vagyok emõkei Emich.
99 II, 1885| FRANKENBURG~Önök, hölgyeim s uraim, akik szívesek a mi mûködésünket
100 II, 1885| kárhoztatják az egyletezést.~Ejh, uraim, önök nagyon is elhamarkodva
101 II, 1885| el.~Ne haragudjunk rájok, uraim, akik arra a hivatásra lépnek,
102 II, 1885| Verhovay Gyulát. (Helyesen, uraim! Takarékoskodjunk a képviselõkkel.)~
103 II, 1885| Ira Paine-nel tart. Pedig uraim, egyszer már majdnem megjártuk
104 II, 1885| invenciója.~- Híreszteljük el, uraim, hogy a lengyeleket a kormány
105 II, 1885| mindég azzal kezdõdnek: »Uraim, töltsünk poharat!« (Ez
106 II, 1885| ilyen kétféleképpen.~Nem, uraim. Ezt senki sem beszélte,
107 II, 1885| hátrahúzódtak.~- Elõre, uraim, a színes mentékkel!~Amire
108 II, 1885| Hiszen korrupció van, uraim.)~De nincs a szegény cirmosnak
109 III, 1886| Hamar a tollal, ecsettel, uraim, mert elfogy a téma!~Nagy,
110 III, 1886| szállok az Úrnak« helyett: »Uraim, töltsünk poharat!« Ez az
111 III, 1886| Elõ a klakkot, frakkot, uraim, keressék az eredetijét,
112 III, 1886| egyszer protestált is:~- Uraim, engedjék meg, de vannak
113 III, 1886| a halál, hisz végre is, uraim, mi egy esküdt a halálnak (
114 III, 1886| róla operát. Így bûnhödnek, uraim, a királygyilkosok!~Lukáts
115 III, 1886| egyetlen egy hölgy sem.~- Uraim, nincsenek a karzaton asszonyok.~
116 III, 1886| tudomásul veszem.«~Van mégis, uraim, isteni gondviselés!~Így
117 III, 1886| felmutatni otthon: »Tisztelt uraim! válasszák meg önök a nadrágomat.«~
118 III, 1886| mondani látszik:~»Menjünk, uraim, ismét falura.«~S valóban
119 III, 1886| sopánkodva mondá:~- Nincs itt uraim semmi. Rossz idõben jöttek.
120 III, 1886| és mert úgy áll a dolog, uraim, hogy eddig csak száznyolcvanezer
121 III, 1886| annyira vagyunk, tisztelt uraim, hogy már a nem létezõ tanítókon
122 III, 1886| van egy sajátságos eszmém, uraim! (Felkiáltások: Halljuk!)~
123 III, 1886| Hírlap« közönségének.~Én, uraim és hölgyeim, egy szegény
124 III, 1886| megtekinteni.~Igenis így néztem ki, uraim és hölgyeim, midõn végre
125 III, 1886| proponálhatnám. Gazdálkodjunk, uraim.~- Helyes, helyes - kiálták
126 III, 1886| érezte magát, s azt mondta:~- Uraim, csevegjünk egy kissé!~Nagy
127 III, 1886| ilyenrõl sem álmodtak még.~- Uraim - kezdé causerie-ját a nyúl -,
128 III, 1886| õket:~- Azt a slendriánt, uraim, nem lehet egyhamar lepuffogtatni.
129 III, 1886| álmélkodás a vadászok közt.~- Én, uraim, nem is vagyok nyúl, hanem
130 III, 1886| jöttek ellenünk, így szólt:~- Uraim! Az erõs nem fél senkitõl.
131 III, 1886| hangon kezdé: »Tisztelt uraim!«~Soha még annyi érdeklõdést
132 III, 1886| megeresztve felkiáltott:~- Uraim, mikor én a számûzetés kenyerét
133 III, 1886| valamennyire a tömeg.~- Igen, uraim - folytatá -, mert bár fiatal
134 III, 1886| Most már szétmegyünk, uraim, és mától fogva vége a konfidenciának.~
135 III, 1887| Az asszony hûtelen volt, uraim - mondá az ásításig közömbösen. -
136 III, 1887| Mindegy. Fogjunk hozzá.~Íme uraim és hölgyeim, egy vádlott,
137 III, 1887| rendkívüli érdekes kiállításnak. Uraim és hölgyeim, nézzék meg
138 III, 1887| komikus állapotok ezek, uraim, akadémikusok? Önökrõl eddig
139 III, 1887| fel lelkes »éljen«.~- Ohó uraim! - szólalt fel Jelentsik
140 III, 1887| nagyságos és tekintetes uraim! Mert tibelõletek mindez
141 III, 1887| méltóságos, nagyságos, tekintetes uraim, proletárok, koldusok, páriák,
142 III, 1887| lopta el a levelét?~Nem, uraim, a szegedi fõispán nem írt
143 III, 1887| irodalmat, lássanak bennünket uraim szívesen, hiszen nem vagyunk
144 III, 1887| akkor ugyan mit?~Titulust, uraim, titulust. Becsületemre
145 III, 1887| semmisíttessék meg, képzeljenek, önök uraim, olyan fõispánt, aki nagy
146 III, 1887| eredményrõl.~- Elesett, uraim, egy hidra, egy fõnix, két
147 III, 1887| lett volna odakiáltani: »Uraim, mielõtt az általános lefejezés
148 III, 1888| Nemes magisztrátus! Vitézlõ uraim! Ki mondja meg nekem, vannak-e
149 III, 1888| Mucker!~- Ah, tudják meg, uraim - kezdé most a pék nagy
150 III, 1888| hamarkodjuk el a dolgot, uraim - szólt egy óvatos hazafi. -
151 III, 1888| kell, nem »korona«.~- De uraim - szólalt meg most egy,
152 III, 1888| mint egy zuhatag.~- Hiszen, uraim, maguk az akadémiai tagok
153 III, 1888| Maszák a fõnök.~...Ámbár, uraim, még nem lehetünk egész
154 III, 1889| derültség.)~Sokkal jobb uraim, ha a Ház erõs és az elnök
155 III, 1889| bátorsága fölfelé.« Akinek, uraim, az isten olyan hivatalt
156 III, 1889| Általános derültség.) Pedig uraim, fiatal koromban spanyol
157 III, 1889| múlási processzusnak? Önök, uraim! Önök panaszkodnak minduntalan: »
158 III, 1889| így szólt szelíd hangon:~- Uraim, hagyjanak békét az én bálványomnak~-
159 III, 1890| közt benyit a konduktor:~- Uraim, Bodenbachnál a vámõrök
160 III, 1890| azt felelte:~- Várjatok, uraim, egy kicsinyég, míg elõbb
161 III, 1890| természettudósok, vegyünk, uraim, egy gombostût és szúrjunk
162 III, 1890| levessem a papucsaimat!~Íme uraim készen vagyok... De nini,
163 III, 1890| majd el is felejtettem, uraim. Ebben az ingben nem szabad
164 III, 1891| rekonstrukcióval. Avanti, uraim, avanti!...~Mivel, mint
165 III, 1891| felé.~- Ez kegyetlenség uraim...~Kegyetlenség! kegyetlenség!
166 III, 1891| forrongással tele fejére:~- Nézzék uraim, még Kaas is elállt a múltkor
167 III, 1891| Csatár összeteszi kezeit:~- Uraim, én nem bánom, oszlatják-e,
168 III, 1892| KÖR BANKETTJÉN~Tisztelt Uraim! A mai napon, mielõtt megköszönném
169 III, 1892| elandalog, s mélyen tisztelt uraim, ne köszönjenek nekem semmit,
170 III, 1892| fordulva:~- Köszönöm szépen, uraim!~Így folyt a gúnyolódás,
171 III, 1892| térfoglalása miatt. Ugyan, ugyan uraim! Hát hol van az az arisztokrácia?
172 III, 1893| szigorú hangon:~- Jól van, uraim, engedelmeskedem, hanem
173 III, 1893| FELOLVASÁSHOZ~Tisztelt hölgyeim és uraim!~Mielõtt hozzáfognék a felolvasásomhoz,
174 III, 1893| izgalomtól. Mert nem tréfa, uraim, egész nap kérdezõsködni
175 III, 1893| mondani Singer-Wolfnernak:~- Uraim, az Almanachnak a zsebében
176 III, 1893| felszisszenése.~Hát ez is pálya, uraim, a hóhérságnak ez a neme -
177 III, 1894| körben:~Tisztelt hölgyeim és uraim!~Önök jól tudják, hogy õseink
178 III, 1894| röviden odacsapom nekik:~»Uraim, ha valamire akarják vinni
179 III, 1894| BESZÉDE ALATT~Képzeljenek, uraim, egy lábas serpenyõt és
180 III, 1894| leleményesen beszúrogatta:~- Önök uraim, akik nincsenek jelen...~
181 III, 1895| fõispánok volnának.~- Helyre, uraim, helyre!~Bánffy ül szembe
182 III, 1895| csak még lejjebb tisztelt uraim - majd kiviláglik, hogy
183 III, 1895| kövér csirkét. (Higgyék meg uraim, hogy ez egy nagyon-nagyon
184 III, 1895| punktum. Akklimatizálódjunk uraim, akik szerencsések vagyunk
185 III, 1895| permanens marad.~Ez ám az érzés uraim - amit az ember a nyári
186 III, 1895| Némi vidámságot kérek uraim, egy mosolyt, egy szeretetreméltó
187 III, 1896| Mit fog gondolni rólunk uraim a mûvelt külföld, ha ilyesmit
188 III, 1815| Schosbergerünk. Képzeljenek uraim olyan szerencsét. A kiállítás
189 III, 1815| NAGYVÁRADI TÓSZTJA]~Tisztelt uraim! (Halljuk! Halljuk!) Ámbár
190 III, 1815| és tetszés.)~De tisztelt uraim, az különben is mellékes,
191 III, 1815| Zajos derültség.)~Nos, uraim, végre eljutottam, ha az
192 III, 1815| kell azt ösmernem.~Ej, ej, uraim, higgyék meg, nem tudják
193 III, 1815| igaz.~Hagyják, tisztelt uraim, békén azokat a kedves halottakat (
194 III, 1815| olcsó legyen a kerület. Nem, uraim! Ki beszél ma elvekrõl,
195 III, 1815| mulattassam.~A viszontlátásig uraim, amikor megint öt évig leszek
196 III, 1815| FELAVATÁSÁN]~Mélyen tisztelt uraim! A velem szemben ülõ Hieronymi
197 III, 1815| lelkes éljenzés.)~És most, t. uraim, engedjék meg, hogy egy
198 III, 1896| szemükre hányni.~*~Ennélfogva uraim csak keressék azt a formát,
199 III, 1896| ESTÉLYÉN]~Tisztelt Hölgyeim és Uraim!~Panasszal vagyok kénytelen
200 III, 1896| Nem, tisztelt hölgyeim és uraim. Verset én nem tudok írni,
201 III, 1896| jutottam, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ahova akartam, a közönség
202 III, 1896| EGYESÜLETÉNEK KÖZGYŰLÉSÉN]~Tisztelt Uraim!~Szilágyi Dezsõ, a legnagyobb
203 III, 1896| Az elmúlt év, tisztelt uraim, csak naptárilag nevezhetõ
204 III, 1896| tetszés.)~És nem szólhatok, t. Uraim, meghatottság nélkül ama
205 III, 1896| taps.)~Annak tanúsága ez, Uraim, hogy igen helyesen gondolkoztak
206 III, 1896| rangkülönbséget megszüntet.~És Uraim, kell-e, hogy egyéb dicséretreméltót
207 III, 1896| már hosszas is voltam, t. Uraim, és bizton merem állítani,
208 III, 1896| Bocsássák meg, tisztelt uraim, hogy a szép, komoly beszédre,
209 III, 1896| fölordított a karzatokhoz:~- Uraim és hölgyeim, itt van Wolf!~
210 III, 1896| kiterjesztett karjaival:~- Íme, uraim, ilyen az osztrák szabadság!~
211 III, 1896| étvággyal néztek - akkor flegma, uraim.~Mert mi következik abból,
212 III, 1896| madár, akkor pásztorok és uraim, ott a szélsõbalon: csitt!
213 III, 1896| audienciára.~- Miben járnak, uraim? - kérdezte egy riporter. -
|