I.
Az élc és a bók a
mai társadalomnak olyan, mint a levesnek a fűszer. A kettő közötti
különbség, hogy míg az egyik a nevetségest, a másik a szeretetre méltót
igyekszik képletesen felhajhászni.
Igen sokan írtak
már e tárgyról hazai úgy, mint külföldi írók, és bizony el lehet mondani az
egyszeri olasszal, hogy »tutto mondo e fatto come nostra famiglia«. (Az egész
világ olyan, mint a mi családunk.)
Az élcet és bókot
mindenütt egyformán szeretik, dacára, hogy minden népnél annak
vérmérsékletéhez, szokásaihoz simulván, az élc és bók is különböző; pl. a
franciáknál könnyű, mint a szikra, a németeknél erőtetett és
nehézkes, az angoloknál homályos, éppen mint hazájok köde, a spanyolnál naiv,
mint a gyermek mosolya, az olaszoknál szúró, nem mint a tövis, hanem mint a tőr
hegye.
A magyar ember is
hajlandó élcekben beszélni, még akkor is, midőn nem akar: tudniillik a
különböző dolgokban rejlő hasonlatok eleven, gyors feltalálása által
képekben állítja elénk szavait. A panaszkodó, elhagyatott özvegyasszony
keserűségében azt mondja például: »Olyan vagyok, mint a törülköző
kendő, mibe mindenki beletörüli a maga szennyét.«
Az élcnél és a bóknál arra kell különösen ügyelni,
hogy ne legyen pórias;
azaz ne foglaljon magában olyan tárgyat s ne érintkezzék olyan fogalommal, mely
az illedelem vagy a társalgási megszabott formák határát átlépje. Különösen
pedig áll ez a bókra nézve, mely a női szobákban divatozván, leginkább
kell hogy a női szobák gyöngéd köréhez legyen alkalmazva.
A pórias élcnek
ellentéte a finom vagy az úgynevezett szalon-élc, mely a magyar nép humorában
igen ritka. - Pl. Bécs egyik legszebb hölgye-, K. grófnőnek N. báró e
szavakkal mutatta be X. herceget:
- Van szerencsém
bemutatni, grófné, X. herceget, kinek én igen sokkal tartozom.
Azután a herceg
felé fordulva, sokat jelentőleg tevé hozzá:
- Remélem, uram,
ön ki van elégítve.
Ne legyen a bók vagy élc erőtetett, keresett,
mert akkor minden hatását
veszti. A keresett élc nevetségessé, az erőtetett bók unalmassá teszi az
embert.
Az erőtetett
élc ellenkezője a könnyű és gyors; midőn az elme kellő
gyorsasággal, mintegy varázsütésre teremt alakot a fogalomnak, s mintegy
csalóka tükröt állít oda az igaz tárgy elé, hogy a nézőt meglephesse. Pl.
midőn a jurátus fiok sorsa felett aggódó szülők tűnődve
kérdik egymástól:
- Ugyan mit csinál most a mi Pistánk?
- Adósságot - felel rá hirtelen a pajkos leánytestvér.
Ez egyszersmind jellemzõ
élc is, s mint ilyen nagyobb becset igényel, mint a többi, mert a jellemzõ
élc mindenesetre több tudományt, tárgy- és lélekismeretet feltételez, mint a
pusztán közönséges.
Ne legyen az élc
hosszú, mert akkor megszûnik azzá lenni; ennek ellenkezõje a velõs, rövid
élc. Pl.:
- Kapitány uram, baj van! - kiált fel a vitéz - rövid a
kardom.
- Tódd meg egy lépéssel - feleli vissza a másik.
Legyen az élc és a bók olyan, mint a rakéta, de legyen az
csak ünnepi rakéta, mely mulattasson és ne gyújtson; épp azért óvatosan ki kell
kerülni mind az aljast, mind a sértõt.
Általános tapasztalat az, hogy az élces emberek a
társaságnak valóságos zsarnokai; mert az élc olyan fegyver, melytõl mindenki
retteg, s mely rosszul használva igen sok ellenséget szerez az embernek; nem
kell tehát vele másokat felfegyverezni ellenünk, hanem lefegyverezni általa.
Vigyázzunk még
mindenekfelett, hogy az élc ne fajuljon hóbortossággá, ne legyen rikító,
folytonos és fölösleges, mert attól megcsömörlik a lélek: a jóból is megárt a
sok.
A bók pedig ne váljék hízelgéssé, mert némely embereknek ami
nagyon édes, az undorító is.
»Az élc és bók - mondja egy szellemdús francia - kulcs a nõi
szívekhez.« Én csak azt teszem hozzá: de olyan kulcs, mellyel a vigyázatlan
néha oda nyit, ahova éppen nem akar.
|