|
Budapest, 1881.
febr. 14.
Tisztelt
szerkesztõ úr!
A »Szeg. Napló«
vasárnap ideérkezett számában látom a szegedi színügy-egylet egy naiv
nyilatkozatát, mely zokon veszi egy kifejezésemet, mely nem éppen hízelgõ, csak
igazságos.
A választmány
ennélfogva azt kívánja, nevezzem meg azokat az urakat, akik személyes indokból
szavaznak, s azokat a személyes indokokat is.
Én nem
személyekkel foglalkoztam, hanem az üggyel. A választmány téved, ha azt hiszi,
hogy nekem nincs jogom az õ mûködésüket (köztevékenység lévén) megbírálni, és
téved, ha azt hiszi, hogy neki joga van ezért engem kikérdezni.
Én joggal mondok
mint a tavalyi publikum egy volt tagja véleményt róluk: az lehet alapos vagy
alaptalan, de egy jogosult ítélet, -
az azonban, ha õk önmagok mondanak önmagokról véleményt - az semmi. Ennek a
jogosultságát nem ösmerem el.
Naiv hát nagyon
az a sztentori hangnyomat, hogy ez könnyelmû ráfogás, s igen eredeti ötlet kívánságnak, hogy ezt az
állítást igazoljam.
Ám álljon ki
valaki a független közönségbõl - értem: intelligens ember, aki ért a dologhoz,
s tud okosan írni -, s mondja, hogy állításom rágalom, és küldje azt el nekem
Budapestre, ha neki tetszik, mert nem mindennap jutok a szegedi lapok
olvasásához, s nem tudhatom, bennök mi áll, szívesen
leszek bõvebb - bár a nevekre akkor sem terjeszkedem ki, mert biz én nem is
igen emlékezem a különben általam mélyen tisztelt színi választmány tagjainak
becses neveire.
Én csak eljárásukra
és az eredményekre emlékezem.
Fogadja sat.
Mikszáth Kálmán
|