FŐVÁROSI LEVÉL

Elõkészületek a nászünnepélyre. A »muszáj-körök«. A jövendõ királyné.

Az egész fõváros kezd élénkebb színt nyerni, a szállodák tömve vannak idegenekkel, külö­nösen nagy számú nõket hozott össze a kíváncsiság. Egy királyi lakodalmat nem is bolondság látni.

Az ablakok, amerre a királyfi el fog haladni, többnyire ki vannak bérelve (az enyimet is kérte két öregasszony, pedig mindössze csak egyszer fog átmenni erre a mátkapár, a Népszínházba), a polgári bálra, melyre pedig háromezer meghívó-jegy küldetik szét, legalább harmincezer ember akar eljutni. Képzelhetõ azon szerencsétlen emberek sorsa, akik benne vannak a rendezõbizottságban: reggeltõl estelig egy folytonos zaklatás az, az ember egyszerre fontosabb személlyé válik Tisza miniszterelnöknél, s ismétlõdik az »egy napos isten« legendája. Se nappalod, se éjjeled, kihúznak az ágyból, minden ember, akivel csak valaha találkoztál az életben, visszaemlékszik ismeretségedre, s jegyet kér vagy a felesége, vagy az anyja, vagy a sógornéja számára, szép asszonyok mint közvetítõk lépnek közbe, igazságtalanságok elkövetésére izgatnak, s valóban, ha még ezek után is meg bírsz maradni ez állásban »tiszta kezû« embernek, megérdemled, hogy sohase légy - közoktatásügyi miniszter.

Egy élelmes kollegám a meghívó-jegyekkel prolongálta összes váltóit, amibõl gyanítható, hogy Budapest összes uzsorásai a családjaikkal együtt jelen lesznek a polgári bálon, mely óriási fényességûnek ígérkezik. Tömérdek pénzt költenek a díszítésre és virágokra. A trónemelvényt és mennyezetet most csinálják.

A hivatalos és a »muszáj köröket« kivéve kevés azonban a valódi érdeklõdés. Az egye­temben [!] az ifjúság közt nem lehet pénzt gyûjteni a parádé költségeire, még öt forint sem gyûlt be. A magánházak nem lesznek kivilágítva valami különösen, csak itt-ott némely túl lojális ember költekezik e célra. Eddig a legszebb kivilágítási készületek a Hungária szálloda, a városháza és a Dohány utcai zsinagógán láthatók, hol héberül és magyarul »Éljen a haza!« s Rudolf és menyasszonya monogramja látható.

Általában nagy az apprehenzió, hogy a felségek nem jönnek le Budapestre, s ez bizonyára csökkenti a lelkesültséget - mely a király kedveért ünnepelné fia lakodalmát, mert ritkán fordul elõ a történelemben ez a példa, itt az apa népszerû s nem a fiú.

Még a mágnások egy része is visszavonult, legalább a szereplõ fiatalabbak, kiket a trónörökös tavaly megsértett Prágában ismeretes nyilatkozatával. A helyzetet eléggé illusztrálja az, hogy a lakadalmi menetnél gróf Zichy Jenõnek engedték át a legfõbb szerepet és még néhány jelentéktelen fõúrnak, kik máskor ki sem szoktak látszani a kórusból.

Kissé bosszantó is, ha az ember meggondolja, hogy a magyar parliament mindkét házának küldöttsége Bécsbe megy, mintha valami tartománygyûlés lenne; a magyar parliamentnek az ország határain túl kimennie üdvözölni leendõ királyát s nejét, méltóságán alul van.

Igaz, járt már Magyarországon küldöttség messzebb is, hogy feleséget hozzon a királynak, de az akkor csak Magyarország királynéja volt, s Budára hozták a menyasszonyi ágyat.

Ez idõ szerint a királyi házasságoknak nálunk alig van közjogi jelentõsége, sõt azokból az úgynevezett diplomáciai spekuláció is hiányzik; bajor, belga és osztrák, ez az a vékony választék, mely további értékkapcsokat nem elégít ki. Még maga a koronázás sem nagy jelentõségû mindenütt, mert például Németországban a koronázás szerzõdés a király és Isten között, melyhez a nemzet pusztán tanúul hívatik, míg ellenben nálunk a koronázás szerzõdés a nemzet és király között, az Isten csak tanú.

Hanem a lakodalom sehol sem bír különös befolyással a nemzetekre, azért nem is vehetõ másképp, mint a királynak vagy királyfinak egy magán-cselekménye, amelyhez semmi köze a nemzetnek.

A jövendõ magyar királynét igen szépnek festik azok, akik látták. Mondják, hogy az utóbbi négy-öt hónap alatt nagyon kifejlett, s hogy kedves, leányos arcát gazdag szõke fürtök díszítik, csípõin bájosan ringó termete költõk tollára való sat...

Különben nehány nap múlva magam is meglátom, és akkor majd bõvebben írok felõle a »Szegedi Napló« olvasóinak.

A szõke haj, mint Beöthy Aldzsi megjegyzé, a paritás kedveért vagyon, - mert az Erzsébet királynéé fekete volt. De különben is a csehekre volt e részben tekintet, mert õnekik csak a lenhaj tetszhetik.

A budapesti kirakatok valóságos óramutatói a jövõnek (a kereskedõvilág reprezentálja a jelent mindig a leghívebben): kolcsagok, sastollak tünedeznek elõ a virágkereskedésekben, fényes boglárok, gyémántos csatok, antik mentekötõ-láncok ragyognak az ékszerészek auslagjaiban! Monaszterly kirakata elõtt valóságos népcsõdület van, hol a Károlyi grófnék nagy vagyont érõ toalettjét bámulja a közönség.

...Mindenütt nyüzsgés-forgás, mely mind összeköttetésben van a királyi lakodalommal. A nyomdákban az albumok szövegét szedik, a poéták celláikba zárkózva ünnepi ódákat faragnak, a küldöttségek vezetõi szónoklataikat komponálják, a hölgyek nyelvöket élesítik.

Ott önöknél pedig mindezen idõ alatt szedik az adót keservesen a Szapáry emberei.