|
Budapest, május 18.
Mintegy
húszezer idegen ember jár-kél a föllobogózott, földíszített utcákon, melyeken
már tegnap este megvolt a próba a villanyvilágítással, mely messze fölülmúlja a
gázfényt; ez csak úgy tûnik föl annak tiszta és átlátszó fénye mellett, mintha
piszkos mécspislogás volna. Legpazarabbul a kaszinó van díszítve vörös bársony
mennyezettel, mely arannyal van áttörve, s köztük belga és magyar címerek,
valamint az uralkodó családéi is. Kár, hogy a sárga-fekete zászlót is kitették
a méltóságos urak, anélkül ellehetett volna, mert még a Károlyi-palotát kivéve,
egyebütt nincs sárga-fekete zászló, csak nemzeti és belga.
Az országházán három szép selyemzászló leng, a középsõ az
ország címerével. Délelõtt egy kis tévedés esett. A szolgák az 1861-i
megnyitási zászlót tûzték ki, melyen egy 1848-ra támaszkodó Pannoniát ábrázoló
nõalak látszik, de ezt behúzták.
A kíváncsi vidéki közönség, mely az utcákat elözönli, egy
sajátságos jelleggel bír: a nemesség, az úgynevezett vidéki dzsentri, mely
pedig eddig elöl jött az ilyen parádéknál, nem látható sehol, az sem jött el,
hanem iparosok, vidéki polgáremberek és parasztok jöttek nagy számban.
Bár ez az elem nem pazarol, mégis igen fölugrott mindennek
az ára. Egy ablak ma délután 30 frt volt már, helyek a tribünökön nem voltak
kaphatók. Egy bérkocsi egész napra 25 frtba kerül.
De mind e nagy tömeget, mely pénzét ilyen bolondságra kész
kiszórni, mégsem a lelkesedés, hanem csak a puszta kíváncsiság hozta össze.
Igazán mesés, hogy az emberek mily nevetségesen kíváncsiak.
A legmulatságosabb példa erre, hogy sokan a bécsiek közül is
eljöttek (kivált asszonyok), hogy még
egyszer itt is lássák a fejedelmi lakodalom lefolyását.
Igazi lelkesedés nincs sehol, csak bizonyos sablonszerû, a
hírlapok vezércikkeiben. De a hírlapok is, bár az egy »Függetlenség«-et kivéve,
mindnyájan üdvözlik a fejedelmi párt, bizonyos tartózkodást árulnak el, s
áradozás nincs, csak Várady Antal versében.
Azon utcákat, melyeken a bevonulás történt, már délben
kezdte ostromolni a tömeg, óriási leleményességgel hevenyészve magának
nézõhelyeket; a boldogabb rész, mert több mint fele már három óra felé azzal a
sóhajjal fordult haza, hogy a bevonulást legfeljebb holnap láthatja csak meg a
»Budapest«-ben lefestve.
A vasúti peronra csak a szorosan hivatalos fogadtatási
személyek, a képviselõk és hírlapírók kaptak beléptijegyeket, mindenki frakkban
és fehér nyakkendõben tartozván megjelenni, vagy magyar díszruhában.
Pontban négy órakor megérkezett a vonat. Nagy éljenzés
fogadta a kilépõ trónörököst és fiatal nejét, ki kipirult arccal, kecsesen
hajtogatta magát a közönségnek.
A bevonulás impozáns keleti pompájú képet nyújtott s egyike
volt azon látványoknak, amikre örökké visszaemlékszik az ember. Az
Ezeregyéjszaka regéi látszanak fölelevenedni.
Az ember nem tudja, mirõl írjon: Andrássy Gyula gróf és
Zichy Jenõ minden képzeletet fölülhaladó pompával kiállított kocsijával
bajlódjék-e, vagy a mágnás lovasok hû leírásával, mert kétségtelenül e két
dolog volt a legszebb, s kivált ez utóbbi, ami a bécsi pompát messze
fölülmúlta.
Pedig e lovascsapat hevenyészett volt s alig lehetett
összehozni, mert Andrássy csak két-három nap elõtt kezdeményezte. S mégis hogy
néztek ki a pompás festõi mentékben, a szép csoltáros lovakon! Egy kép Mátyás
fényes korából. Ott láttuk a Zichyket, a Károlyiak fiatalabb sarjait, Czirákyt,
Rohonczy Gidát s még Apponyi Albert grófot is, almás pej lovon, skarlát-vörös
díszruhában. Lehettek számra nézve mintegy negyvenen a lovasok. Némelyek lovát
drága ruhába öltözött szolgák vezették.
A fogatok sorát a fõpolgármesteré nyitotta meg, azután jött
a trónörökös kocsija, s utána beláthatatlan, soha ki nem fogyó sora a szebbnél
szebb fogatoknak.
A menet lassan és rendben, folytonos éljenek és
üdvrivalgások közt vonult föl Budára, hol a virágszóró kétszáz leányka pompás
jelenete bontakozott elõ a várban.
De egyetlen ember
mindezeket nem láthatta. Csak itt-ott egy részletet.
A fiatal pár
láthatólag meg volt lepetve a szíves fogadtatás által, kivált a fiatal
menyecske szeme csillogni látszott az örömtõl.
Estig azután, míg
a kivilágítás vette kezdetét (mely fönséges képet nyújt, amint az ezer, meg
ezer ragyogó fény kigyúl, s nappallá válik az éj egészen), jó sokáig durrogtak
az ágyúk, majd katonabandák járták be nagy harsogással és dobolással a várost,
hirdetve, hogy katonai állam vagyunk: nehogy
meg találjunk arról feledkezni valahogy egy óráig.
Irányadóbb
körökben azt hiszik, hogy a király és királyné lejövetele a magyar sajtó újabbi
magatartása végett történik. A jó király ugyanis aggódva látja, hogy fia
népszerûsége csorbát szenved némely, talán véletlenül kiejtett s hihetõleg
elferdített szavak miatt, továbbá tekintetbe vette azon panaszt is, hogy Bécs
mellett Pest tartományi jelleget ölt, mert ez már nem lakadalmi ceremónia,
hanem puszta látogatás: ez okból akar saját lejövetelével a budapesti
ünnepélyeknek nagyobb szabást, szélesebb keretet adni. Hiszik azt is, hogy a
trónörökös valamely feleletében nagyobb jelentõségû enunciációt fog tenni.
Az istenek
szeretik a gyengébbeket. Báró Keménynek igaza lett. Az idõ gyönyörû volt,
kivált az este.
Ezernyi-ezer
néptömeg nézi a pompás kivilágítást, kivált a Duna-parton, hol a Duna medrében
visszasokszorodik a tündéri fény s pajkosan játszik az ezüst fodrokon.
|