|
Budapest, május
19.
Ma van az ünnepélyek legüresebb napja a nagyközönségre
nézve, mert ma nem lesz látható az utcákon a fiatal pár.
Minthogy tegnap futólag írtam csupán, még nehány vonást
kívánok hozzátenni a tegnapi leíráshoz, olyat, mely a sajtóban egy vagy más ok
miatt nem volt fölemlítve.
A peron nem valami fényes képet nyújtott, amennyiben egy-két
arisztokratát leszámítva, nagyon vékony firmák (Posner Károly Lajos, Wahrman)
fogadták a fenségeket.
A trónörökös mosolyogva lépett ki, Stefánia félénken állott
meg mellette, mint egy bárányka.
Rossz hangulatot szült a zsurnalisztákban (ezek voltak ott a
valódi hazafias elem, meg nehány mágnás), hogy a trónörökös meghallgatva a
fõpolgármester beszédét, azonnal a díszszázadot léptette el maga mellett:
mindig, mindenütt ez a katonásdi.
*
A trónörökös föltûnõ nyájas volt Tisza Kálmán iránt; midõn
elvégezte a katonai bolondságot, megint õhozzá jött vissza, aztán ránézett a
gyermek sajátos ösztönével és félelmével, hogy akar-e az még valamit beszélni.
A vézna oroszlány visszanézett rá némán; nem volt semmi
mondanivalója.
A fõherceg, mint akit játékaihoz eresztenek vissza,
megkönnyebbülve ugrott hát föl kis feleségével az udvari kocsiba, s távozott.
*
A mai nap a deputációké. Budavára igazán olyan, mintha
Hollós Mátyásé lenne. A Rozgonyiak és Garák robognak végig az utcákon. Tömérdek
díszruhás alak tarkállik különben Pesten is.
Bizony a municipiumok megvedlettek egy kicsit, a sok
adóegzekutor sokat elszedett a ruha fényébõl, s már sokkal egyszerûbben, jóval
szegényesebben néznek ki, mint a koronázáskor.
Én például a nógrádi deputációval ebédeltem ma, minden egyes
ismerõsöm meghízott, mióta nem láttam, egy-két fonttal, hanem emiatt meg
ellensúlyozásul a ruháján kevesebb az arany, ezüst egy-két fonttal.
- Lássátok, urak! - mondom nekik - ti panaszkodtok, hogy
tönkrementek odahaza, nekem otthon sem kellett lennem, hogy tönkremenjek. Hanem
köztünk, nógrádiak közt, van valami titkos delej: olyanok vagyunk, mint a lesti
tótok; ha Lesten kolera van, bárhol legyen is azon idõben a lesti tót, a
kolerát azért ki nem kerüli.
Mizerábilisan nézett ki a szegény városi és megyei
deputációk egynémelyike, a mágnások fényes ruhái mellett, azért is intézett
ilyenforma kérdéseket hozzájok a királyfi:
- Honnan való ön? - kérdé Asbóthtól.
- Zaránd megyébõl.
- Van önnek ott valamije, birtoka? valami földje?
Másoktól viszont ilyet kérdezett.
- Van önnek valami foglalkozása?
Vagy Kemény Gábor komponálta e kérdéseket, vagy pedig azt
hitte õfensége, hogy a zseniális Gyula gróf (mert õtõle kitelik) összevásárolt vagy
hétszáz mentét, s azokba különbözõ embereket felöltöztetvén, most õelõtte úgy
figuráltatja, mint département-i küldöttségeket: s ezért inquirálta olyan
nagyon, hogy nem-e szólja el magát valamelyik: »Nincs nekem, fenséges uram,
semmim, hanem úgy fogadott föl Andrássy gróf két forint diurnumért, hogy itt a
derekamat hajtogassam.«
A fiatal herceg nemrég végezte történelmi tanulmányait, s
miután gyanakodó természete is lehet, eszébe jutott Potemkin...
No, de hála istennek nem úgy van... Azok a derék urak még
mind jómódú birtokosok eddig.
A fenséges asszony kipirulva állott ott férje mellett,
kedves benyomást gyakorolva az összegyûltekre, habár nem is oly szép, mint
gyönyörû palotahölgye, Waldstein grófnõ.
*
Este udvari estély lesz, melyre a küldöttségek vezetõi és a
törvényhozás mindkét háza hivatalos.
Szegediek roppant nagy számmal vannak itt és a Zugligetbe
terveznek kirándulást.
Egészen dühös vagyok, hogy édes atyámfiai, a nógrádiak
»csüggnek« üres idõmön, s »kisebbik hazám«-, Szegednek jó népével nem tölthetek
egy-két kellemes órát.
U. i. A tegnapi kivilágításról fölemlítem, mint rendkívülit,
a Népszínház villanyos fényû holdját, mely mesterségesen úgy volt csinálva,
hogy egész Pest azt hitte, két hold világít az égen...
|