|
A zajos
ünnepélyek után egyszerre kihalt lett a város. Az arisztokrácia itt hagyta.
Mihelyt a fáknak lombja nõ, mennek mezei kastélyaikba, s a Nemzeti Kaszinó tág
termeiben csak a »törzs emberek« forgatják a harminckét levelû bibliát. (Ez az
egyedüli könyv, amely a magyar uraknak pénzébe kerül.)
A királyfiék
ünnepélyei meglehetõs simán folytak le, mindössze egyetlen pikáns kalandról
mesélnek... de csak mesélnek.
Nem illik
elmondani, mert egy udvarmesterrel történt. Amit pedig az udvarmesterek
tesznek, annak jogában van titokban maradni, az úgyis titokszerû. Aztán, én
istenem, hiszen »udvar« és »szerelmi légyott« oly két fogalom, amelynek együtt
kell lenni!
Mit csináljon
unalmában az a sok szép palotahölgy? Azoknak is van érzéke a virágillat, a
langyos tavaszi este, a susogó lombok és a várkerti filagóriák iránt.
De meg ki
gondolná azt, hogy a királyfi lejön a kertbe a feleségével anélkül, hogy errõl
az udvarmesterek is tudnának, és olyan kíváncsi, hogy benéz a narancsszín-üveg
ablakon?...
...Egyszóval
megesett, úgy mesélik, akik tudnak róla, s még részletesebbre tágítják, akik
nem tudnak róla.
*
De ha elmúlt is
az ünnep, azért a zászlókat éppen nem kellett leszedni a házakról, egy füst
alatt meg lehet ejteni velök a választásokat is, csak a jelöltek neveit kell
ráragasztani.
Van pedig jelölt
elég, de mozgalom nincs.
A választóközönség
nagyon ki van már fáradva, mintegy eltompult a legszebb alkotmányos jog iránt.
Nem is csoda,
mert még eddig semmi gyakorlati hasznát nem vette.
Hasztalan volt
tizenhárom év óta minden erõlködés, megbuktatni a kormányokat nem sikerült
maguknak a választóknak egyszer sem, nem csoda hát, ha meggyérült azok száma,
akik hiszik, hogy sikerülhet.
Márpedig a siker
reménytelensége minden akciót megfojt.
Tisza Kálmántól
egy ellenzéki államférfi azt kérdezte nemrég:
- Hogy állunk a választásokkal, kegyelmes uram?
- Nem tudom még.
- Hogyan, nem érkeztek még tudósítások?
- Nem azért: hanem nem határoztam még el magamat, hogy
miként akarok állani.
- Zsarnok! - sziszegte az ellenzéki.
Persze ez mind tréfából volt, - hanem azért van valami igaz
az alján.
*
Diensztl- és a Rüsztovnak adott megkegyelmezés, melynek híre
ez éjjel jött, hirtelen terjedt el s visszatetszést szült mindenfelé.
Az egész dolgot Edelsheim-Gyulainak tulajdonítják a
legbeavatottabb körök. Õ táviratozta volna meg Verhovay fölmentését a brucki
táborban idõzõ királynak s õ javasolta volna ezt a tromfot is.
Rosszul tette. A kassai toaszt után ez a második eset, hogy
õfelségét elhamarkodott rossz tanáccsal félrevezetik.
Pedig... könnyû a követ a kútba hajítani, de nehéz ismét
kihúzni.
*
Gorove halála ismét egy pótolhatlan veszteség. Még nem várta
senki, bár súlyos beteg volt. Az orvosok azt hitték, még négy-öt évet is ki fog
húzni.
Maga a beteg biztosra vette fölüdülését s még tervezgetett
is a jövõre nézve:
»Képviselõséget nem vállalok - mondá. - Nem nekem való idõk
már ezek! Egy darab múlt vagyok itt.«
Barátjaihoz így szólt kevéssel halála elõtt:
»Nem jó világ ez!
Minden elromlott. Az emberek olyan szárazok és unalmasok. A szakácsok elcsapni
valók, átkozottul rosszul fõznek, semmi se ízlik... Ezek a cselédek is
hanyagok, rosszul vetik meg az ágyamat... valaha ezek az ágyak is puhábbak
voltak... minden jobb volt valaha...«
Most már megint
jó neki minden, a - ravatalon.
|