|
Sohasem hittem
volna, hogy önöknél ilyen mozgalmas választások lesznek az idén.
Mikor még én
fordultam meg Szegeden, mindég arról panaszkodtunk - hisz emlékszenek önök -,
hogy nagyon kevés ott az okos ember.
Nem volt igazunk!
Úgy látszik
újabban, hogy nagyon is sok az okos ember, akik nem férnek el a bõrükben, -
vagyis helyesebben a bõrkötõben.
*
Önök építik a várost, emelik, de nem csinosítják.
Mert a legelsõ föladat az lenne, hogy Bakait eltávolítsák szépészeti szempontból.
Lehetnek ott paloták, sétányok, fasorok, szökõkutak, sõt még
szobrok is - mind nem ér semmit -; addig, míg Bakai is ott van (és uralkodik),
nem város Szeged, hanem csak egy originális nagy falu.
Önöknek, úgy látszik, nagy örömük telik a komikus
szituációkban. Egyszer fõtisztelendõ Dugonics András uramat akarták lóra
ültetni, - máskor viszont Bakai urat hagyják ülni a nyakukra.
*
Mi pestiek
is így vagyunk, az igaz, s Br. Eselmayer Gottfried valóságos pendantja »Szeged
államférfiának«.
Csakhogy a
mi Gottfriedünk kedves ember, s nem akar nagy szerepet játszani; õ egyszerûen
azért megy neki a falnak, mert a képviselõség többet fog jövedelmezni, mint
amennyibe kerül.
S ez még tiszteletre
méltó szempont a Bakaié mellett, kinek semmi se szent a világon, se elv, sem
erkölcs, sem illedelem.
Megszakítja
pártját, képes mindenre, csakhogy az »én« hiúsága ki legyen elégítve.
Pártját
mondottam! De van is már Bakainak pártja? A szélsõbaloldal nem ösmeri el õt
magáénak. A párt végrehajtó bizottsága nem akar róla semmit tudni.
*
Én
tanúságot tehetek egy jelenetrõl, mely a szegedi »Hungária« 1. számú szobájából
datálódik azon napról, midõn Simonyi Ernõ és Szeged akkori II-ik kerületi
képviselõje kíséretében Törs Kálmán jött le, s midõn Bakai elõször mutatta ki a
primipilusok elõtt fogafehérét.
Négyen
mentünk hazafelé az értekezletrõl, mely csatavesztés volt Törsre nézve.
- Bakai
meglesz - mondá útközben Simonyi Ernõ -, semmi kétség többé.
- De milyen
szégyenletes áron! - mondá az õsz Kállay, s megvetõ mosoly játszott az ajka
körül. - Meglesz képviselõ, de égetni fogja az a képviselõházi pad. Mit
gondolsz, Ernõ, az az ember sohasem fog merni többé a szemünk közé nézni?...
Simonyi nem
felelt, hallgatagon mentünk föl a Nr. 1-be, s egy darabig közönyös dolgokról
folyt a diskurzus. Ott volt Polczner Jenõ is.
Egyszerre
csak megnyílik az ajtó, s mintha semmi sem történt volna, belép sunyi arccal,
de teljesen elfogulatlanul Bakai.
Mindenki
csodálkozott. Ha öreg Hunyadi János lép vala így közénk, nincs félig sem olyan
álmélkodás.
Bakai itt!
Az lehetetlen!
S õ valóban
eljött s odalépve Kállay elé, kezét nyújtotta neki.
Még most is
mintha látnám az öreg nemes arcát, amint egyetlen kellemetlen érzést kifejezõ
vonássá futottak össze rajta a ráncok, s idegesen rántotta el a kezét...
- Nem,
kérem... nem... - mondá halkan s mind a két kezét hátra szorította derekához.
Bakai
megkövülve állott ott s kissé elsápadt. Mindnyájan oda tekintettünk. Kínos
szünet következett.
Bakait most lángpír borította el.
Talán arra gondolt: Íme, a fényes jövõ, amit kerestem!...
Íme, hova vitt a nagyravágyás!...
Ha az a visszahúzódó kéz megállította volna akkor...
De nem, õ csak egy percig volt elfogult. Aztán leült
nyugodtan, s beszélt, akár hallgatták, akár nem, s kérdezett, akár felelnek
neki, akár nem.
Én azt hittem akkor: Íme, az erõ, mely Valjean Jánost
átalakította!...
De nem! Bakaira
nem hatott. Õ még mindig tovább halad azon az úton, s ki tudja, hova fog érni.
Az az egy azonban
bizonyos, hogy az iparosok renoméjának õ ártott eddig Magyarországon a
legtöbbet.
*
A szegedi
választások, ahogy én tudom, bor nélkül szoktak végbemenni, s mégis oly kevéssé
józan állapotok vannak ott.
Hova lett a
belvárosból a Pulszky három év elõtti ellenzéki pártja?
Vagy már azóta
jobb lett a Tisza politikája?
*
A dzsentri
pusztul! Általános a sóhaj Magyarországon, s általános az aggodalom, hogy
micsoda osztály fogja pótolni Magyarország közügyeiben a haldokló tradicionális
birtokosságot.
Önök a mellüket
verik ilyenkor:
- Mi fogunk jönni! - mondják - mi, alföldi városok...
Látva, mit csinál Szeged az õ politikai jogaival, s mit
csinál Csongrád (hogy egy kis szabályozási költséget dobjon oda neki Ordódy),
engedjék meg, hogy e dicsõ osztály nagy és szívós küzdelmére és önzetlenségére
tekintve, haldokló ágyánál gúnyosan fölnevessünk az önök szeme közé:
- Önök akarják a régi megyéket pótolni? Ugyan ne
bolondozzanak kérem.
|