|
Temesvár, aug. 13.
Engedjék meg önök, hogy a jeligémet írjam fölibe e soroknak,
mik tulajdonképpen »útirajzok«.
Útirajzok éntõlem? Ki hitte volna ezt valaha? Minden
lehetséges volt, még az is, hogy tudományos könyvet írok valaha angol nyelven,
de hogy én útirajzokat írjak, ez olyan komikus, hogy igazán kedvet kaptam rá.
Tehát kezdjük el s mondjuk ki, hogy az elsõ fejezet: »A felsõvárosi kaszinótól - Temesvárig.«
Nos igen, ott hagytam el és ott kezdõdik, midõn végre
éjféltáján Onódy Kálmán elmuzsikálta hetedszer, hogy: »Korcsmárosné, nekem
halat süssék kend.«
Kedves barátaim közül, akik szívesek voltak engem tíz
viszontagság-teljes napon át mulattatni s velem mulatni, azok, akik még bele
nem haltak vagy ki nem dûltek, ide is elkísértek, sõt a vas természetû atléták
még arra is elszánták magokat, hogy velem jönnek Mehádiára.
Ez utóbb nevezett mártírok egy kocsin, míg én szállásomra
siettem pakolni, már elõre kihajtattak a vasúthoz.
Bepakoltam, de akkor vettem észre nagy bosszúsan, hogy a
vasúti potyajegyem nincs meg.
No, ezt vagy a Kukacnak adtam bankó helyett, vagy pedig kiesett
a tárcámból az asztal alá a kaszinó udvarán.
Lóhalálban hajtattam, nehogy a vasútról elkéssek, újra a
felsõvárosi kaszinóba, hol Böröcz bátyánkkal egy gyufa segélyével megtaláltuk
az asztal alatt a homokba betaposva az érdemes billétet.
Igen, de most meg már kedves babos zsebkendõmet hagytam el a
szállásomon, melyért pedig két napig kellett várnom Szegeden. No, már a babos
kendõ nélkül ugyancsak nem mozdulok egy tapodtat se!
Visszamentem a kendõért is s éppen csakhogy a harmadik
csengetés elõtt érhettem ki a vasúti indóházhoz, melynek külön szobáihoz most
már elhalványult, de még mindig kellemes emlékek kötnek.
A fiúk már meg voltak ijedve. Mi lett belõlem? Hova lettem?
No, de csakhogy most már mégis együtt vagyunk mind az öten.
Beszállok egy kupéba, elhelyezkedem. Besüvít egy konduktor.
- Ez Damen-kupé.
- Annál jobb.
Maradok.
De egy tekintet a
dámákra visszariasztott a szörnyû elhatározástól s siettem egy másik kupéba
hurcolkodni.
- Für nicht
Raucher! - süvített be megint a konduktor.
- No, hogy verjen
meg benneteket a ragya! Hát ezért fizetek én a vasúton, hogy ennyi szekaturának
legyek kitéve?
Végre
elhelyezkedtünk öten hat ember közé, akikbõl kettõ volt asszony kilenc-kilenc
skatulya földi vagyonnal fölruházva. Pomádé- és pacsuliszag fertõztette meg a kupé
levegõjét, egy részeg ember is ott hortyogott velem átellenben, de hát ez az
ember csak borszagú volt, s az már inkább illatszámba megy.
Kis babos kendõmet sokszor megnézegettem útközben, hogy
öngyilkossági gondolataimat kiverjem a fejembõl, míg végre szerencsére eszembe
jutott Temesvár mellett reggel, hogy hiszen én tulajdonképpen kéjutazó vagyok,
s nem kényszerít arra semmi, hogy magamnak kellemetlenséget okozzak.
Temesvárott ki fogok szállni a kellemetlen kupéból, kialszom magam, megnézem a
várost s aztán délután megindulok Mehádiára, hol barátaim tíz órakor várni
fognak. Hiszen Szegeden már úgyis hozzászoktam a fogadtatásokhoz!
Beértem Temesvárra - melyet nem írok le önöknek, mert jobban
ösmerik mint én, ámbár a polgármesteri hivatal oly szíves volt irányomban, hogy
egy hivatalnokot adott mellém, kinek atyai gondviselése alatt a város
nevezetességeit megnézhettem, kivévén azokat, amiket legjobban szerettem volna
látni s amikért oly híres Temesvár: a szép asszonyokat és lányokat. Ezek
(infámis meleg idõ lévén) éppen nem mutatkoztak az utcákon.
Tisztelt barátom, Áldor Imre nem lévén otthon, egyetlen
ismerõs nélkül jólesett e kiváló figyelem, melyet bizonyára nem én érdemeltem
ki, de azon nagyok, kik sokat küzdtek és izzadtak, míg odajutottunk, hogy a nyomaikban
járó igénytelenebb nemzedékre is rávetõdik az üstökös csillagok észre nem vett
fényébõl egy-egy sugár.
Temesvár különben jó érzésû német város.
Igaz, hogy valahányszor lapot kértem s azt mondták, hogy
»Ungarische Zeitung«, mindig dühbe jöttem, de ilyenkor mindig eszembe jutott az
is, hogy a szegediek iránt szépen viselték magukat az árvíz után, s nyomban
megbocsátottam nekik.
A »Kronprinz« hotelt, ahol szállva vagyok, nagyban dicsérték
elõttem - de biz az még fia sem lehet a mi Hétválasztónknak Szegeden.
Szolgaszemélyzete közül csak a szép bogárszemû szobalány
beszél magyarul.
De nem ajánlom, hogy valaki szóba álljon vele!
|