|
A jeles magyar
államférfi, mindenki tudja, oly nagy mértékben élvezte az udvar és a király
szeretetét, mint csak igen kevés halandónak jut. Mert a királyok, ha nem
szûkmarkúak a kegyek osztogatásában, de mindenesetre szeszélyesek és nagyon
változékonyak.
Az, aki
akasztófára volt ítélve, majdnem herceggé lesz ugyanazon uralkodó kegye
folytán, ki a halálítéletet írta alá egykor! Csak a szerelemben egy lépés a
gyûlölségtõl a vonzalomig, a politikában nagy út, tengerek szelik keresztül.
Andrássy mostani
szereplése, vagyis az, amely neki tulajdoníttatik, komikus, és csak a hírlapok
üres fecsegésén alapszik leginkább. E hírlapi kacsákat legfeljebb a király
Andrássy iránti vonzalma hizlalja, mely lépten-nyomon nyilvánul, de e vonzalom
korántsem azt jelenti, mintha a Haymerle háta mögött együtt csinálnák a politikát;
a vonzalom tisztán egyéni, de éppen mert semmi köze a politikához, sokkal
becsesebb lehet Andrássyra nézve.
A gróf
»viselkedése« (mert egyéb szó alig illik rá) annyira nem komoly és annyira
nincs politikai színezete, hogy az udvarnál is nem egy élc röppent el kivált
romániai útjára vonatkozólag, amit õfölsége is rendesen megmosolyog, mert
nagyon szereti, ha a grófról beszélnek.
- Andrássynak
mindég kell lenni egy királyának - mondák az udvari urak -, ha más nincs, jó
neki a romániai is.
De ha a tréfát
szívesen is, a gúny és kicsinylés szavát nem engedné meg a király kedvence
iránt. Aminthogy senki nem is teszi.
Midõn megjött
Mezõkövesdre a sürgöny, hogy Andrássy is jönni fog, a király így szólt:
- No, urak, jó
hírt mondok, társaságunk pompásan megszaporodik: Andrássy gróf jön.
S maga
táviratozott Miskolcra, hogy Andrássynak valami jó, kényelmes szállást
keressenek azonnal.
De hát ez még
csak mindannak a konstatálása, hogy a gróf grata persona. Pedig a
feladatunk az: elbeszélni, miért.
Kevesen
tudják a valódi okot, de mégis elegen. Ma már a nagyközönség is tudhatja
legalább nagyjában.
Mikor az
Andrássy-minisztérium kineveztetett s õfelsége megkoronáztatott még mindig
bizonyos bizalmatlanságot érzett a magyar államférfiak ellen, s Andrássy is
észrevette azt.
Egy ízben
õfölsége maga elé hívatta s tanácsát kérte egy dologban, amit szeretne, ha õ a
parlamentben keresztülvinne.
- Nem
tehetem, fölség - mondá Andrássy elkomorodva - ...ez rettentõ akadályokba
ütköznék.
- De hátha
keresztülvihetné ön... - szólt a fejedelem rábeszélõleg.
- Esedezem
fölségednek, hagyjon föl ezzel a tervvel, én nem vállalkozhatom rá.
S ezzel
meghajtotta magát hódolattal és visszavonulni készült.
- De
legalább ígérje meg, gróf...
Andrássy
megfordult erre a szavakra s hévvel felelte:
- Fölséges
uram! Megtenni könnyû, de megígérni
nehéz.
A király
megértette Andrássyt s napokig emlegette környezetének. »Ez egy perfekt
gavallér ember. Nekem az eddigi minisztereim mindent megígértek, de semmit sem
tettek meg; ez az egyetlen, aki nehezebbnek talál egy ígéretet tenni, mint azt
beváltani.«
Még egy
másik eset is nagyban hozzájárult, hogy a király szíve mindjobban megnyíljék
Andrássynak.
Egy napon,
midõn még õ volt egyszersmind a hadügyminiszter, sürgöny érkezett Bécsbõl, a királytól,
hogy a Lajta melletti Brucknál ezen meg ezen a napon nagy hadi gyakorlatok
lesznek, mely idõre történjenek meg haladéktalanul az intézkedések, hogy nehány
honvédszakasz is oda összpontosíttassék.
Andrássy
éppen lázban feküdt betegen, midõn e rendelet leérkezett, azonnal összehítta a
miniszteri tanácsot szobájába. Az összes miniszterek megegyeztek abban, hogy
ennek a rendeletnek nem lehet engedelmeskedni az alkotmány ellen.
- De hát
akkor rögtön Bécsbe kell menni valamelyikünknek, õfelségét informálni. Ki
vállalkozik rá?
Horváth
Boldizsár egy ablaknál állt s annak a függönye mögé húzódott, hogy ne is
lássák; Gorove kijelentette, hogy halaszthatatlan teendõi vannak itthon; a
szelíd Eötvös elsápadt; Wenckheim pedig izgatottan dobolt gyûrûs kezével az
asztalon.
Nagy
némaság állott be.
- No, hát
akkor elmegyek én - mondá Andrássy.
- De hiszen fekvõ
beteg vagy.
- Nem tesz
semmit. Este indulok.
Azonnal
sürgönyileg kért kihallgatást a királynál. A válasz visszaérkezett: õfölsége
másnap 11 órakor fogadja.
- Fölséges uram -
mondá a miniszterelnök a kihallgatáson -, a fölséged rendeletét nem lehet
teljesíteni.
- Hogyan? Ön
mondja ezt nekem, gróf? - kérdé õfölsége ingerülten.
- Nem engedi az alkotmány, fölséges uram!
- De hát nem én vagyok-e az alkotmány szerint is a
legfelsõbb hadúr?
- Igenis az, és fölségednek joga van, ha parancsolja, minden
honvédet fölakasztatni holnap odahaza, de
csak egyetlenegyet is kivinni a magyar területrõl, joga nincs.
A király reánézett a miniszter fölhevült, lángban égõ
arcára, s lecsillapodva szólott:
- Ha így áll a dolog, kedves Andrássy... akkor hát jobb lesz
ugye visszavonni a rendeletemet?
E két határozott s - mint õfölsége nevezte - becsületes
föllépés alapította meg Andrássy Gyula renoméját királyunk elõtt, ki nem veti
meg az igazmondást, hanem, mint valami ritka fehér hollót, nagy becsben tartja.
|