|
Ez az az
idő, amikor magasabb rang a jelölt, mint a képviselő. Mert vannak
képviselők, akik utoljára vannak. Igaz, hogy jelöltek is vannak,
akik sohase lesznek, de legalább a reménység hevíti kebleiket.
Érdekes hallani az egyes kifakadásokat, aperçuket a
folyosókon. Kár, hogy nem az önök Scarronja írja le ezeket.
Mindamellett megpróbálok magam is följegyezni néhányat.
Egy Pest megyei képviselõtõl kérdezik, aki mint lovagias
párbaj-szekundáns szerzett országos nevet.
- Hallom, hogy föl sem lépsz többé.
- Nem én ebben a ciklusban.
- Nem akar talán a kerületed?
- Dehogy nem. Az egész kerület utánam jár.
- Nos, eszerint te nem akarsz?
- Dehogy nem! Én is akarok. De szándékosan keresek nekik
idegen jelöltet erre a három évre, egy szegény frátert, csak találnék valahol
alkalmasat.
- Nem értem.
- Pedig világos! Hadd koplalják ki magukat egy kicsit. Három
év múlva aztán olcsóbbak lesznek
velem szemben. Így, ahogy most van, meg nem bírom.
*
Egy tekintélyes tótvidéki képviselõ megszólítja a folyosón
Sporzon Ernõt:
- Egy panaszos levelet kaptam - mondja -, hogy ott Árvában
egy képviselõ járt, azzal ámította a népet, miszerint a kormány elengedi az
adókat, ha õreá szavaznak. Nem tudod, kérlek, ki lehet az? Kormánypárti
kisbirtokos, tótosan beszél...
- Az bizonyosan Zsámbokréty
- mondja rá Sporzon nyomatékkal.
De a kutató korifeus még nem biztos benne, s amint átmegy a
korridoron, ott éppen szembe jön rá Zsámbokréty:
- Megállj csak, kérlek alássan, egy szóra. Panaszos levelet
kaptam egy képviselõ ellen, aki rosszul viseli magát Árvában, de a nevét nem
írják ki. Kormánypárti, kisbirtokos, tótosan beszél...
- Az bizonyosan Sporzon - mondja rá Zsámbokréty nyomatékkal.
*
Egy alföldi tiszta paraszt kerületbe egy fiatalembert
küldött le a függetlenségi párt bizottsága, miután jelöltet kértek maguknak.
A jelöltke egy nappal elõbb utazott le, mint ahogy a
programbeszéd megtartását kitûzte. Az az egy nap arra volt jó, hogy addig
kiösmerje a helyzetet, a hangulatot, s tanácskozzék a fõemberekkel, mit
mondjon, mit hallgasson el. Mindenütt a következõ tanácsot kapta:
- Hát csak arra kérjük az urat, mondja ki a
programbeszédjében hogy nem szereti a zsidót. A többi aztán mellékes. De ezt
itt meg kell mondani, mert mi sem szeretjük.
- Értem - mondá a fiatalember és egy olyan antiszemita
orációt vágott ki másnap, hogy szikrázott benne a gyûlölet, a hév és tûz.
A beszédet meghallgatták, meg is éljenezték itt-ott, szépen
kikísérték a jelöltet a vasútra, és azután azt írták a pártnak, hogy »nagyon
éretlen ember az még, sok bolondot összebeszél, küldjön nekik a párt más
embert«.
A párt hát leküldött más embert. Annak is azt tanácsolták,
mikor lejött:
- Tegye bele az úr a programbeszédjébe, hogy nem szereti a
zsidót, az ott legyen, mert mi se szeretjük. Hanem azt elõre megmondjuk, hogy
többet aztán ne mondjon, mert a léha szószátyárságnak nem vagyunk emberei. Nem
akarjuk mi, hogy a zsidót bántsa, hanem csak azt, hogy ne szeresse.
Ilyen a magyar antiszemitizmusa.
|