1875
APRÓSÁGOK a Magyar Néplap 1875-i évfolyamában

1. sz., január 1.

Az Andrássy-féle jegyzék elsikkasztása miatt, mint annak idején említettük volt, Matelkovics miniszteri titkár és Mihók segédhivatali igazgató ellen fegyelmi vizsgálat indíttatott. Végre kisült, hogy ártatlanok. Most fölmentették őket. Mindjárt akkor mondtuk, hogy a hivatali titok megsértőit a »méltóságos« urak között kellene keresni, nem az alantos közegeknél. Az ám! csakhogy hát ha valami nagy úr kerül »kredóba«, akkor az igazság istenasszonyának kezébe mindjárt belejön a köszvény s a mérőserpenyőt leejti.

A közvéleményt meg jó elámítani az olyan mondásokkal is, hogy bizony a státustitkot alighanem az irodaszolga árulta el: azon legkönnyebb bosszút állni.

*

Egypár nap múlva fogja az igazságügyminiszter betölteni a közjegyzői székeket. A folyamodványok már beérkeztek. Van vagy hat szekér.

Ember tervez - isten végez!

Szegény miniszter, mennyire csalódott! A szívem esik meg rajta!

Azt hitte, hogy most, a választások előtt milyen kapóra jön ezzel a kétszáz zsíros hivatallal lekenyerezni kétszáz darab embert, kinek mindegyikéből lészen majd odahaza befolyásban megizmosodott szószóló, kortes, pártvezér.

De nem az történt.

A kétszáz hivatalra hatezer művelt, tudományos, okos és érdemes egyéniség akadt, akikből ha kétszázat megnyer az »igaz ügynek«, ötezernyolcszázat okvetetlenül maga ellen haragít halálosan.

Legyen hát valaki népszerű miniszter!

*

Lónyairól megint rossz hírek járnak. Legközelebbi születésnapján 76 képviselő díszalbumot szándékozik neki barátsága s hódolata jeléül átnyújtani. Eszerint pártja már 76-ra növekedett. Félünk. Legújabban pedig »Közérdek« című lapot indított meg. Lucus a non lucendo. Legeslegújabban azonban azt a hírt vesszük, nem egészen biztos forrásból, hogy 76 jó barát közül egy igaz barátot keres, aki őt a miniszterségről lebeszélje.

Mégis okos ember hát.

*

Diplomáciai élc. Andrássy gróf a napokban reggel éppen öltözködéshez fogott, midõn Lord Buchanant, az angol nagykövetet jelentik nála. A nagykövetet a diplomáciai szokás szerint nem szabad várakoztatni, mert az egyenesen uralkodója személyét képviseli, de ezúttal a járó-kelõ követnek mégis várnia kellett 10 percig, míg külügyminiszterünk elfogadhatta.

- Jó reggel, Mylord - vágta ki magát Andrássy -, nemde ön az angol királyné õfelsége személyét képviseli?

- Úgy van.

- Akkor meg fogja bocsátani, hogy megvárakoztattam, mert a királynét nem tehettem ki annak, hogy pongyolában találjon.

3. sz., január 15.

A lapok ismét a felveendõ új állami kölcsönnel foglalkoznak. Még jóformán meg sem száradt Ghiczy tollán a ténta, mellyel az elõbbi kölcsönt aláírta, és már megint... Az ember már azt sem tudja: melyik az új kölcsön? Van újabb, legújabb, legislegújabb...

*

Bécsben egy híres pört tárgyalnak, mely az egész birodalmi várost izgatottságban tartja. A vádlott bizonyos magasállású egyén, ki a lefolyt krach elõtt nagy szerepet játszott, több pénzintézetek élén volt s lopta az államot és a közönséget. Ezen nagymérvû csalásokba sok nevezetes volt kormányférfi és képviselõ van bekeverve, úgyhogy az egész pör oly irtózatos skandalum, melynek példáját nem láttuk. Mi magyarok kárörvendõ arccal nézzük. Legalább most már nem vethetünk egymás szemére semmit! A vádlott neve Ofenheim lovag. A bûnper tárgyalása már hetek óta foly s még bizonyosan sokáig fog tartani, mert egész szegedi rablókrónika, s minél tovább folyik, annál messzebbre terjeszti ki szálait.

*

Prágának fejedelmi halottja van. Frigyes Vilmos hesszeni választófejedelmet a napokban temették. Õvele sírba szállt az a politika, mely Ausztria fennhatósága alatt hitte boldoggá tenni a német fajt. Következetesen küzdött Ausztria mellett mindig, s Poroszország ellen, mi miatt vén napjaira trónját is elveszté s Prágába, egyik hercegi odújába vonult, hogy meghaljon, mint az utolsó osztrák érzelmû német fejedelem.

Nem szép, hogy a német sajtó nem gyõzi gúnnyal, megvetéssel, rágalommal tetézni a fejedelmi koporsót. Igaz, régimódi patriarkális német zsarnok volt, és mint magánember nem olyan, akit »kellemesnek« szoktak találni. De ha volna a bécsi sajtóban osztrák érzület, azt méltányolnák mindenekfelett, hogy Ausztria barátja volt. Mint embernek pedig halála méltóbb ama fejedelmi atyafiai életénél, kik az alamizsnaképpen meghagyott trónuson ékeskednek - porosz bérszolgákul.

Királyunk õfelsége és udvara 10 napig tartó gyászt rendelt érte tartatni.

*

Franciaországból olyféle híreket hallunk, melyek sejtetni engedik, hogy a kis Lulu, III. Napóleon fia, nemsokára apja trónjába kerül. Úgy látszik, minden zsák megtalálja a maga »foltját«. - A kis Lulu különben e hó 22-én fogja letenni utolsó vizsgáját Wolwichban, s õ is, mint Alfonz, az iskolapadból egyenesen trónra lép. Boldog nemzetek, kik ily kormányzás alá kerülnek jószántukból.

4. sz., január 22.

Nemsokára kezdődnek az új választások. A képviselők jóeleve kezdik magokat szervezni, gondoskodva hangzatos programokról, jó kortesekről és olcsó percentre felvett pénzről, mert ez a három kellék szükséges, hogy valaki képviselő lehessen Magyarországon; különösen nagyon szükséges a harmadik, a legnehezebben keríthető kellék.

Egy ismeretes jobboldali képviselő nemrég kerületébe rándulván, találkozik egyik kortesével.

- No, Ferke - mondja nagy kedvetlenül -, ez idén aztán nehezebb lesz ám korteskedni a jobboldal mellett, mint három év előtt, mert hát éppen most emelték fel az adót.

- Csak bízza azt rám nagyságod - felelt a furfangos kortes -; inkább azért lesz könnyű! Az ember azt fogja mondani: »Lássátok, eddig csak egy baloldali (Ghiczy Kálmán) jutott kormányra, s máris emeli az adókat! Hátha még valamennyi miniszter baloldali lesz?!«

5. sz., január 29.

Bars megyéből értesültünk, hogy ott a balpárt Kaldrovics szolgabírót lépteti fel követnek. Ez az úriember arról nevezetes, hogy lécketrecekbe szokta záratni az embereket. Őbasasága valóban nagy-nagy díszére fog válni a jövő képviselőháznak.

*

Pulszky Ágost arról nevezetes az országban, hogy ő a legkiállhatatlanabb ember a képviselőházban. Izeg-mozog, mint az eleven ezüst, a szája örökké jár, mindenki szavába beleszól, majd Ghyczyvel beszélget, - egy perc, és már a túloldalon látod nagy vitába eredve Simonyi Ernővel, - a harmadik szempillantásban odalopódzik valamelyik miniszter háta mögé és maltretirozza, míg csak teheti; úgy is jut néha, hogy nem akad ember, aki hallgassa, de ő azért nem jön zavarba, s ha nem beszélhet, legalább grimaszokat vág. Általános neve »Kis Pulszky«; de ha kicsiny és fiatal is, egyike a legeszesebb embereknek. Most azt híresztelik, hogy egyetemi tanárnak fogják kinevezni. Csodálatos az, hogy a kormány egy idő óta egyetemi tanársággal szokta bedugni némely hívének száját: mintha egyetemi tanárokat csak olyan könnyen lehetne faragni, mint a főispánokat. Egyébiránt eddig legalább mégis volt annyi különbség a személy és személy közt, hogy az ostoba embert kinevezték főispánnak - az okosat meg egyetemi tanárnak. - A Kis Pulszky leendő tanárságát tehát még megbocsátanók, - de mit csináljunk a fiatal Apponyi gróffal, kiből szinte professzort akar a kormány faragni? Lehetetlen, hogy erről eszembe ne jutna Nógrád vármegye, aki egyszer nemrégen azt a tréfát követte el, hogy megyei mérnökre lévén szüksége, fogta magát és egy fiatalembert megtett mérnöknek, éppen olyan joggal, mintha a kutyabagosi szőlőpásztort egy napon megválasztaná megyei főorvosnak.

6. sz., február 5.

Bezzeg az új választási törvénnyel ugyancsak meggyűlt a bajunk. A megyék panaszkodnak, hogy az összeíró küldöttségek tagjainak nagyobb része lemondván állásáról, nem akar tenni semmit, mivel az új törvény szerint nem jár érte napidíj.

Ejnye no, hol van hát most az a nagy hazafiság, amelyről a vármegyék annyit beszélnek?

Igaza van Sennyeinek! A vármegyei rendszer lejárta magát. El kell dobni, mint a penészes körtét.

*

Zólyom megyéből azt a hírt vesszük, hogy ott egy választókerületben csak egy jogosult választó van. Ebből az a nyereség, hogy ott nem lesz legalább véres dulakodás a választók között a közvélemény »egyhangúlag« fog nyilatkozni.

*

A kat. papok és tanítók nálunk tudvalevőleg a canonica visitatiók alkalmával megállapított, szerződésszerű jegyzőkönyvek alapján nyerik javadalmazásukat. Mily elviselhetlen ez állapot mind az illető javadalmasokra, mind pedig az egyházi község tagjaira nézve, arról tanúskodik egy konkrét eset, mely a fővárostól alig másfél órányira fekvő helységben történt. Egy urasági bérestől, kinek négy gyermeke van (köztük egy beteg is, ki már aközben meghalt), párbér fejében elegzekválták télnek idején az ágynemű felét. - E béres egész évi illetménye lelkiisme­retes számítás alapján 143-145 forintra rúg, és állami adója tesz 1 frt 50 krt; a canonica visitatio alapján egyházi adó fejében (pap- és kántornak) az állami adónak 400%-át követelik tőle, és mivel azt meg nem adhatja, végrehajtás alá esik. Előttünk fekszik az illető canonica visitatiónak 1842-ben megállapított szövege, ennek értelmében a plébánosnak minden pártól 2 véka rozs és 30 pengő krajcár készpénzben, a kántornak annak fele és a harangozónak véka rozs jár ki párbér fejében; igaz, hogy ugyanazon canonica visitatio a párbér fizetése alól kiveszi a patronátusi uradalom cselédjeit (mert 1842-ben csak ilyenek léteztek a községben), de 1875-ben már oly cselédek is akadnak a községben, kik többé nem a patronátusi uradalom szolgálatában állanak, és ezektől csupán egyházi célokra mintegy 6 frtnyi adót egzekválnak, midőn állami adójuk csak 1 frt 50 krra rúg. - Itt az ideje, hogy nálunk is rendezzék a kat. papok és tanítók helyzetét, miként ez Ausztriában már megtörtént, hogy oly égbekiáltó esetek, mint a fenntebbi, elő ne fordulhassanak.

7. sz., február 12.

Sennyey miniszterségének nagy reménnyel néz elébe a katolikus papság és a főnemesség: mert eddig nem is annyira politikája, mint inkább magatartása, még jobban magánélete föl is jogosíthatja a vérmes reményekre. Nagyszerű beszédje után pártatlanul üdvözölte az összes sajtó, ma azonban mintegy fölocsúdva a káprázatból, csipdelni kezdik, hogy a megalakulandó kormányból kiküszöböltessék.

A »Nemzeti Hirlap« a következő gúnyos és célzatos cikkecskével ássa alá Sennyei népszerűségét:

»A Sennyei-kabinet kilátásba helyezett megtakarításairól illetékes körökben a következőket rebesgetik:

A minisztériumok száma le fog szállíttatni.

A megmaradt miniszteri állomások megyés püspökökkel és érsekekkel fognak betöltetni, kik fényes anyagi helyzetök folytán díjtalanul fogják hivatalukat viselni.

A miniszteri tanácsosi állások teendõit szintén díjtalanul a kanonokok fogják ellátni.

A képviselõház elnökévé egy pápai nuncius fog kineveztetni. Majláth György azonban, ki a bírósági szervezetrõl szóló törvény folytán, mely a bírót bármely politikai hivatal viselésétõl eltiltja, ma is elnöke a legfõbb ítélõszéknek és egyúttal a felsõháznak, e két, fizetéssel járó hivatalát meg fogja tartani.

A többi hivatalok örökösödési joggal, licitáció utján fognak a nemesi és fõnemesi családoknak kiadatni.

A teendõk kevesbítése s a kormányzat egyszerûsítése érdekében a bécsi cs. k. minisztérium fel fog szólíttatni, hogy a magyarországi kormányzati ügyek legfõbb fórumban való elintézését vállalja magára.«

Igaz, hogy ez csak tréfa, - de olyan tréfa, mely, mint a tükör, a valóságot mutatja.

*

Ugron Gábor egyike az ifjonc honatyáknak, kiket a nõi karzatok szívelnek legjobban. Kedden õ is beszélt. Mielõtt szólni kezdett volna, Jókai hozzáment és megfogta az üterét.

- Hadd lám, sebesen ver-e a pulzusod?

- Nézzétek - mond egy tréfás képviselõ - Dr. Jókait.

- Már hogy volna Dr. Jókai - felelt egy másik -, mikor Dr. Bókai. Dr. Bókai ugyanis a legkitûnõbb gyermekorvos.

Ugron Gábor, a gyermek-honatya mit tehetett volna erre egyebet, mint hogy megmérgesedjen s olyan beszédet mondjon haragjában, melyben összeszidja a kormányt, Sennyeyt, Lónyayt, Tiszát és mindent, ami csak van és létezik ezen a komisz árnyékvilágon.

8. sz., február 19.

A közjegyzõi állások betöltése, mint tudva van, a válság folytán hosszabb idõre elhalasztatott. Illetékes körökben, a »Reform« szerint, azon nézet talált kifejezést, hogy úgy a közjegyzõi intézmény, mint az állampénztár érdekében legkívánatosb volna, ha a közjegyzõk kinevezése kombinációba hozatnék a törvényszékek neveztetésének kérdésével, vagyis más szavakkal, ha túlnyomólag az elsõfolyamodású törvényszékek bírói karának körébõl neveztetnének ki a közjegyzõk, mi a törvényszékek bekövetkezõ neveztetése alkalmával a kincstárra nyugdíjazás címén nehezedõ terhet igen nagy mértékben megkönnyítené, s alighanem a közjegyzõi intézmény tekintélyének is emelésére szolgálna.

*

Egy vidéki atyánkfia feljött nemrégen, hogy a Deák-világból származó s most hatalmas állam­hivatalnokká lett ismerõseinél tisztelegjen s pártfogásukat kérje ki közjegyzõségért beadott folyamodványának támogatására.

Legelõször is elmegy X. miniszteri tanácsoshoz... az földie, ugyanazon megyébõl való, sógora is anyai részrõl, bizonyosan sokat fog tehetni mellette... Elõadja, mi járatban van. A tanácsos mosolyog.

- Jaj, barátom... rossz helyen jársz... hisz én magam is oda folyamodtam.

Hõsünk nem akarna kudarcot vallani s rászánja magát az államtitkárhoz menni. Az is ismerõse; õ volt a kortese a választáskor.

Az államtitkárt dolgozva találja (nagy csoda!) szobájában. Itt is rákezdi az elõbbi nótát, hogy ti. legyen szíves õméltósága odamûködni, miszerint közjegyzõvé leendõ kinevezését meg­nyerje...

- Lehetetlen - mond az államtitkár hidegen -; annyian folyamodtak... magam is éppen most írom a folyamodványomat...

Kétségbeesve megy el a hivatalt keresõ. Minden költekezése, Budapestre jövetele hasztalan volt tehát. De hátha meg kellene próbálni magánál õexcellenciája-, a miniszternél. Hiszen az is ismerõse, tanára volt jogász korában. Aki mer, az nyer! Sok lelkitusa után végre rászánja magát.

A miniszter savanyú arcot vág az elõadott kérelem hallatára.

- Hogy én nevezzem ki?... Hja, édes barátom, az még messze van. Ki tudja, hogy lesz, mi lesz. Magam is éppen azon gondolkozom, hogy kár volt magamnak is nem folyamodnom.

Ez a történet meglehet, hogy nem is esett meg, de megeshetett volna.

*

A nõi kérdéshez. A zavatkai közs. iskolaszék tagjai közé egy nõ is beválasztatott. - Az iskolatanács e választást jóváhagyta, mivel részérõl nem tartotta a népokt. törvénnyel összeütközõnek, ha az iskolaszék tagjai közé nõk is beválasztatnak, annyival is inkább, mert ezt a törvény nem tiltja, s a nõk, kiknek természetszerû hivatásuk a nevelés, az iskolaszékekben a népoktatás elõmozdítására hathatósan közremûködhetnek. - A közoktatási m. kir. miniszter azonban a »N.« híre szerint f. évi 817. szám alatt az iskolatanács határozatának megváltoz­tatása mellett Zavatka községet odautasítandónak rendelte, hogy a községi iskolaszékbe választott nõ helyett férfit válasszon, mivel az 1868-ik év XXXVIII. t. c. 121. szakasza által a községi iskolaszék tagjai oly teendõk végzésével ruháztatnak fel, melyek közigazgatási természetüknél fogva a politikai jogokkal eddigelé fel nem ruházott nõk közremûködését és ténykedését nem engedik meg.

*

A »Magyar Állam« azt írja Bismarckról, hogy közel van a megõrüléshez, mindenütt rémeket lát a gonosz szellemnek és a pokolnak elásott lelke; egészen tehetetlen magával, képzelgési rohamok vannak rajta, egyszóval, hogy elment az esze végképp.

Dejszen, Lonkai bácsi! Most is több esze van annak egymagában, mint önöknek valamennyijöknek, kik a »Magyar Állam«-ot szerkesztik!

9. sz., február 26.

Hej! csak nem tudhatja az ember soha, mire születik! Ha valaki ezelõtt egypár évvel, mikor még Bittó és Bartal szolgabíró volt odahaza a vármegyében, azt mondta volna nekik, hogy »ti Magyarország miniszterei lesztek!« - tudom, nagy szemeket meresztettek volna csodálko­zásukban, s az elsõ gondolatuk az lett volna: »lehetetlen!« Hát csak annyi kevés tudomány szükséges a kormányzáshoz?

Bittó, ki az utóbbi hetekben már egészen elveszté népszerûségét, most megint kezdi azt visszanyerni, mégpedig azáltal, hogy egész készséggel sietett odahagyni a miniszteri széket, amint észrevette, hogy kezd alatta ingadozni, s ezenfelül kijelenté, hogy miután a párt bizalmát elveszté, nem vállalhat semmi hivatalt többé.

A lapok tele vannak emiatt Bittó magasztalásával és dicsõítésével, ilyen-amolyan önzetlen lojális államférfiú. S a sok dicsõítési lárma között újra hangoztatják: bárcsak õ bízatnék meg ismét a kormányelnökséggel! - Egy német lap azt jegyzi meg gúnyosan a sok dicséretre:

- De hát Magyarországon olyan nagy ritkaság egy becsületes ember?

*

Mióta majdnem bizonyossá vált, hogy Sennyey és Lónyay (jóllehet õk voltak ama hatalmasak, kik a kormányt a bukás szélére játszották, hogy miniszterek lehessenek) kikaparván Tisza számára a gesztenyét, õk magok nem esznek belõle, azaz ki nem neveztetnek miniszterekké, azóta a két úriember nagyon savanyú arcot vág az eseményekhez.

Egy maliciózus gúnyos jobboldali lap erre azon hírt hozza:

»Halljuk, hogy Lónyai Meránba készül.«

Másnap pedig a következõ újabb hírt:

»Mint értesültünk, báró Sennyey Rómába készül, hogy a húsvéti ünnepeket ott töltse.«

Ebbõl a hírbõl egyébiránt csak annyi igaz, hogy a két úr nem szeretne itt lenni.

11. sz., március 12.

Tízen vannak õk, akik még mindig nem látják be a közjogi oppozíció káros voltát, és azt ezentúl saját szakállukra fogják ûzni. Az igaz, hogy most már veszélytelenebbül tehetik, mert csekély számuk megmenti eljárásukat minden fontosságtól. A tíz férfiú neve, kik a hivatalos elnevezés szerint »elveikhez hívek maradtak«: Jankovics Miklós, Ugron Gábor, Máriássy Andor, Simoncsics Béla, Lükõ Géza, Horváth Elek, Péchy Jenõ, Gullner Gyula, Ragályi István és Zoltán János. Tehát van mégis balközép.

*

A jobboldali ellenzék - ez újdonatúj neve a Sennyey-pártnak - országszerte megindította a választási mozgalmakat. Számos kerületben már jelöltjei is fel vannak léptetve, így Sáros megyének nemcsak két, hanem valamennyi kerületében, így különösen a felvidék némely más megyében, s fõleg kisebb, túlnyomólag katolikusok által lakott városaiban is, melyekbõl a párt legtöbb új akvizíciót remél.

*

A függetlenségi párt kiáltványt eresztett meg az »Oh néphez!« Ezen manifesztum az »Egyetértés«-ben jelent meg. Elpanaszolja, hogy miután a baloldal rálépett az államjogi alapra, mindössze 50 híve van a képviselõházban azon politikának, melynek pálcalova még ma is az »átkos közösügy«. Önálló és független, vagyis - miután ez a 67-iki törvényekben már megvan - inkább különálló Magyarországot kíván, ami a dolog természeténél fogva sokkal költségesebb volna a mai rendszernél, mert külön hadsereg s külföldi képviselet tartására kényszerítene. Ez szép dolog, és ábrándnak megjárja. De minõ logika van abban, hogy valaki az egyik hasábon ily külön államiságot követel, a másikon pedig az állítja, hogy hazánk »nem képes megfelelni a 67-ben elvállalt nagyhatalmú szerep terhének«? vagyis: miután nem bírjuk el mostani terheinket, vállaljunk magunkra még többet? Egyébiránt mi logikát nem is keresünk a függetlenségi párt észjárásban, s így mai manifesztuma nem hathatott ránk meglepõleg. - Egyébiránt az irat egyesülésre szólítja fel a közösügyes Magyarország minden ellenségét. [.....]

14. sz., április 2.

A kormány körében az az óhaj, hogy az országgyûlés a pünkösdi ünnepek elõtt legyen bezárva; ezen óhajtás természetesen csak úgy teljesülhet, ha a törvényhozó testület elvégezheti azon kérdések tárgyalását, melyeket nem lehet elodázni.

Az általános választások ideje mindenesetre csak aratás után lehet. Számítás szerint vagy július végén vagy augusztus kezdetén, s ha ez így történhetik, akkor az új képviselõház már augusztus végén össze lesz híva egy rövid ideig tartó ülésezésre, mely alatt megalakul, bizottságait és a delegációit megválasztja és a beterjesztendõ költségvetést a pénzügyi bizottsághoz teszi át. A rendes és folytonos munkára azután október közepe elõtt nem kerülne sor.

*

A szentatya bekövetkezhetõ haláláról újabban nagyon sûrûn beszélgetnek diplomáciai körökben. Ideje is már, mert bizony õszentsége már nem mai ember s szívós élete szinte bámulatba ejti még tisztelõit is. A római pápák uralkodása, mint tudvalevõ dolog, rendszerint igen rövid. Minek oka leginkább az, hogy pápának rendesen a legöregebb bíbornokot választják. Még eddig csak az elsõ pápa, Krisztusnak helytartója, Szent Péter uralkodott 25 évig, utána ezen éveket még csak meg sem közelítette senki. Hét-nyolc év volt a legtöbb, úgyhogy szinte dogmává vált a pápákra nézve ez a szent jóslat: »Non videbis annos Petri (Nem látod meg a Péter éveit). És íme, most Pius õszentsége nemcsak megélte 25 éves uralkodásának fordulóját, hanem még túl is élte. No, de élete hasonlít már az olajból kifogyott mécs utolsó pislogásához... s épp azért idõszerû bekövetkezõ halála esetére eleve tanácskozni: legyen-e azután is még pápa vagy sem?

A hír azt beszéli, hogy az illetõ hatalmasságok már elhatározták, hogy jövõre csak úgy fog választatni, illetõleg elismertetni a pápa, ha lekötelezi magát, hogy az államok politikai ügyeibe nem fog avatkozni.

15. sz., április 9.

A király velencei látogatásának a »N. Fr. Presse« nagy politikai horderõt tulajdonit. Szerinte:

»A három császár, 1872-i találkozása alkalmával megegyezett abban, hogy az egyház csal­hatat­lanságát vallási kérdésekben ugyan elismerik, ellenben a pápa személyes csalhatatlanságát, mint azt IX Pius proklamálta, inkompatibilisnek tekintik az állam és törvényeinek tekintélyével. Állítólag megegyeztek abban is, hogy döntõ lépéseket IX. Pius haláláig nem tesznek, ezután azonban együtt és határozottan oda fognak hatni, hogy oly ember választassék utódává, ki kész a csalhatatlansági dogmát visszavonni. Ha ez nem sikerülne, kijelentenék az új pápának, hogy Rómában nincs többé mit keresnie.«

E megállapodás számára a »N. Fr. Pr.« szerint Olaszországot is meg kellett volna nyerni. Vilmos császárnak kellett volna evégbõl az elsõ lépést Viktor Emánuelnél megtenni, miután azonban tartós betegeskedése ebben meggátolja, Ferenc József vállalkozott az olasz király megnyerésére.

A »Neues Fremdenblatt« mai száma e felfogást teljesen tévesnek nyilvánítja, s miután az külügyi dolgokba nem rosszul szokott informálva lenni, magunk is azt hisszük, hogy a »N. F. Pressé«-t kombinációiban vágyai ezúttal elragadták. Ez azonban mit sem von le a király velencei látogatásának fontosságából.

16. sz., április 16.

A velencei találkozás politikai eredményével bécsi hivatalos körökben teljesen meg vannak elégedve, s noha írásbeli megállapodások nem történtek, ugyanazon sikert várják tõle, mint a pétervári összejöveteltõl. Olaszország be van vonva a három északi nagyhatalmasság szövetségébe. A velencei kereskedelempolitikai tárgyalásoknak egyelõre ugyan csak az az ered­ménye, hogy mindkét oldalról el lõn ismerve, miszerint új szerzõdés kötése esetén az eddigi megállapodásoknak a gyakorlat által szükségesekül feltüntetett módosításai okvetlenül figye­lembe veendõk. A miniszterek megbeszéléseit a kereskedelempolitikai osztályok fõnökeinek (Schwegel- és Bianchettának) értekezletei követték, melyeknek lefolyása után ítélve az új szerzõdés gyors létrejötte biztosnak tekinthetõ. - Mindenekelõtt mindkét részrõl fel fog mondatni az eddigi szerzõdés azon óhaj kíséretében, hogy egy új szerzõdés kötése tárgyában mielõbb alkudozások indíttassanak meg.

A velencei pátriárka kihallgatásáról az osztrák és magyar uralkodónál több olasz lap tüzetesebb tudósítást közöl, s a »Fanfulla« szerint a bíbornok-pátriárka azon megbízatást vette Rómából, hogy megértesse Ferenc József uralkodóval Poroszország álszenteskedõ barátságát, s kérje fel, hogy világosítaná fel Viktor Emánuelt a politikai helyzet veszélyességérõl. - A »Perseveranza« szerint a császár finom tapintattal az olasz kormány meleg dicséretét adta válaszul a bíbornok beszédére.

*

A párizsi »Figaro« Andrássy Gyula grófról, kit állítólag Velencében látott, így ír: A kíváncsiság és az érdek természetesen az ausztriai császár személyére irányult, de egy jó rész Andrássy grófra is esett, ezen egykor lázadó magyarra, aki jelenleg ugyanazon fejedelemnek minisztere, aki halálos ítéletét aláírta volt. Nagy s égetõ események kieszközlék meg­kegyel­meztetését, s jelenleg az állam politikáját igazgatja. E személyiség érdemes a tanulmányozásra, mint valódi típusa egy magyarnak: Andrássy nagy és alapos ember, erõs kézzel s finom lábakkal. Ereiben mindazonáltal német vér is foly, mivel nem barna, hanem szõke; feje négyszögletes, zug-zugos, arccsontjai igen kiszögellõk, bajusza sûrû, s orra hegyes. Szemei sötétkékek s valóságos villámokat szórnak. - Andrássy nagy fecsegõ, szeretetreméltó, s mint jól törzsbõl származott nemes ember, igen mozgékony. - Tegnap nem keveset fecsegett a szép velencei nõkkel.

19. sz., május 7.

Báró Sennyey, miután sok ékes mondatot elszavalt, programot kért a szabadelvû párttól és a kormánytól, melynek politikáját nem ismeri.

- Az ember mindig olyasvalamit kér, amije nincs - jegyzi meg a »N. Hirl.«

Mi sem ismerjük a báró úr- és pártjának programját. Ha azonban elmélkedések és következtetések útján lehetne jutni némi világossághoz, - nekünk úgy rémlik, hogy Sennyey programját három szóval is ki lehet fejezni: miniszter akar lenni.

Pedig jó lesz vagy tíz esztendeig szegre akasztani ezt a programot.

*

A kormány és pártja sohasem volt oly erõs, mint most. És érzi, tudja is, hogy erõs: csak tréfál ellenfeleivel.

A hétfõi ülésen Simonyi Ernõ állott fel, hogy, mint rendesen szokta, egy irgalmatlanul hosszú beszédre gyújtson, melynek elmondása alatt az egész képviselõház ki szokta mutatni a foga fehérét, amennyiben a legtürelmesebb természettel megáldott honatyát is elfogja az a nyavalya, amit ásításnak neveznek. A házszabályok szerint azonban kétséges volt, joga van-e Simonyi­nak a fennforgó esetben a szóhoz. Vita támadt efelett s Simonyi mély fájdalmára már-már odadõlt a kérdés, hogy megfosztják kormányt ostorozó ajkait a róluk csurgadozó mézes böl­cses­ség eregetésétõl, mely után szinte a szájukat nyalják »az antik magyarok«, midõn felállott Tisza K. belügyminiszter s a következõ szavakkal vette le Simonyi szívérõl a nagy követ:

- Én azt tanácsolom, hadd beszéljen a t. képviselõ úr. Hiszen úgyse mondhat olyat, amitõl megijednénk.

*

Nagy méreg és bosszúság az, mikor egy miniszter élcel. Ha interpellálják, nem haragszik, ha bosszantják, mosolyog, ha ellene szólnak, a fejével bólintgat.

Mióta »a nagy« Sennyey kifundálta, hogy biz õ azért ellenzék, mert a kormánynak nincs programja, azóta a szélsõ ellenzék is ebbõl a találékony eszmécskébõl kovácsolja azt a kapát, amelynek nyelérõl azt hiszi, hogy az el fog sülni.

Hja! Csakhogy leviccelte ám Tisza ezt az argumentumot is.

»Ha nem ismeri a szélsõbal - úgymond - a kormány politikáját, milyen lelkiismerettel támadja hát meg?«

Amirõl nem tudja, hogy milyen, hogy állíthatja azt józan ésszel rossznak?

M. K.

24. sz., június 11.

A Józsefvárosban nagy pártoskodás foly. Még most sincsenek tisztában a fúzióval. Hja! hiába! A magyar commune fészke van itt. A kurtakorcsmákban izmosodó józsefvárosi hazafiságnak megölõ betûje a józanság. Tehát a józan politika is. Ahány csizmadia, kalapos, rézmûves, kötélgyártó lakik e tisztán magyar városrészben, az mind nagy státusférfiúnak képzeli magát. Persze hogy aztán nehéz dolog ennyi sok bölcs embernek valamely dologban megegyezni, mikor valamennyi jobbat tud amannál.

*

A Ferencváros csendes. Tavaszi Andrásnak még eddig nem akadt ellenfele. Talán azért, mert azt tartják, hogy a satnyább mag magától is kihull a rostán.

*

Egyébiránt hiába hangoztattuk három éven át, hogy válogatni kell az embereket, hiába mondtuk százszor és százszor, hogy az országot az vitte veszélybe, mert nem volt értelmes, lelkiismeretes és szakértõ képviselõháza, - megint csak ott vagyunk, ahol voltunk. Elõttünk fekszik a követjelöltek összes lajstroma, s bizony nincs okunk örvendeni rajta. Megint a régi schlendrián elem lépett a sorompókba. Pipás földesurak, úrhatnámkodó fiatal uracsok, a bolond viszonyok által feltolt nevezetességek s több efféle. Sõt szomorkodva kell észre­vennünk, hogy a jóravaló részbõl többen ki fognak maradni.

Ennek csak két oka lehet.

Vagy a nemzet nem érett az alkotmányos élet felfogására, vagy pedig nem vagyunk képesek háromszáz s egynehány okos embert összehozni.

Elõbbi esetben nincs segítség, az utóbbira nézve azonban gyökeres orvosság lenne a Sennyey indítványa, hogy le kell szállítani a képviselõk számát.

*

Bosnyák bevándorlás a magyar birodalomba. A zágrábi »Obzor« szerint Boszniából a keresztények tömegesen vándorolnak ki és telepednek le a török erõszakoskodás és üldözés elõl a horvát határõrvidéken. Hasonló kivándorlás harminc év óta nem történt. Folyó évi ápril hó elejétõl a mai napig 600 léleknél több kelt át Podove, Kosztanyevac és Dubica helységek környékén, hozzá nem számítva azt a 20 családot, melyek a Száva melletti Zsupanjenál jöttek át. Mindkét kormánynak van tudomása a bosnyákok ezen átszökésérõl, a hivatalos lapok azonban hallgatnak róla. Közlõ felhívja a kormányt, konstatálja hivatalos adatokkal: mennyire rúg azon keresztények száma, kik a török zsarnokság elõl ide átszöktek.

Mi is felhívjuk a kormány figyelmét a bevándorlásra, mely kellõ irányban vezetve hasznára lehet az országnak, fõképp, ipari tekintetben, míg elhanyagoltatván könnyen meglehet, hogy a csak a Magyarország iránti ellenséges elemeket szaporítandja a birodalomban.

*

25. sz., június 18.

Csúnya dolog, hogy némely értelmes emberek ostobáknak tettetik magukat csak azért, hogy az ostobaság köpenyege alatt céljaikat elérjék. Sok helyen tapasztaltuk, ahol két szabadelvû-párti jelölt áll egymással szemben, kiknek egyike azelõtt baloldali, másika pedig jobboldali volt, ott rendesen akad egy-egy vidéki vezéregyéniség, ki azzal hint konkolyt a választók közé, hogy azoknak régi pártállását veszi kiindulási pontul, amint x-i vagy a baloldalit, vagy a jobboldalit kívánja megbuktatni.

Ne hallgassanak az ilyen farizeusokra a választók. Ami volt, az elmúlt. Mind a két párt becsületes hazafiakból állott, akik most egy közös ponton eggyé lettek. Ne azt válogassák, melyik mit vallott azelõtt, hanem mit vall most!

*

A Ferencvárosban Tavaszi András ellen mégis állítottak jelöltet, - Csernátony Lajost. Csernátonynál senki sem érdemli meg jobban, hogy a fõvárost képviselje. Neki csak egy nagy hibája van mint embernek, mely azonban erény a képviselõnél: t.i. túlságosan szemébe vágja az igazat mindenkinek.

*

Jókai már eddig három kerületben lépett fel. Szentesen, Hódmezõvásárhelyen és Pesten. Az a legkülönösebb, hogy mind a három kerületben megígérte, hogy náluk vállalja el a mandátumot. Nem helyeselhetjük Jókaitól az ily eljárást. Ambíció az, hogy több helyen megválasszák? Vagy pedig pártmanõver, hogy a kétséges és szélsõbaloldali érzelmû kerületben nevének nimbuszá­val szabadelvû párti követet csempésszen be?

Minek az? Az elõbbire nincs szüksége, mert õ anélkül is ünnepelt nagy ember, ha egy kerületben sem választják is meg; az utóbbira pedig a szabadelvû pártnak nincs szüksége, mert az nagy és hatalmas marad anélkül is.

A hódmezõvásárhelyi választóknak tartott programbeszédét, mint halljuk, leírhatlan lelkese­déssel fogadták; e szép beszédben Jókai a maga bûbájos nyelvén ecsetelte állapotainkat.

»Oda jutottunk - úgymond -, hogy már a földet esszük alólunk, ne pazaroljuk azt még arra is, hogy sarával egymást dobáljuk.«

26. sz., június 25.

Mibe kerül a választás Budapesten? Ha adatainkat az egyes kerületekre részletezve akarjuk elõadni, úgy a belvárost ki kell a sorból hagynunk; itt a jelölt Deák Ferenc, s érdekében nem volt szükség semmi anyagi áldozatra. A Lipótvárosban az »alkotmányos kiadás« eddig mindössze 65 frtot tesz, míg a terézvárosi jelöltek sokkal többe kerülnek, mindegyik párt több ezer forintot adott már ki, és fog ezentúl még többet kiadni. A józsefvárosi Steiger-párt eleinte nagyon szûkre szabta budgetjét; Jókai föllépése új intézkedéseket tett szükségessé. Jókai pártja eddigelé kevés pénzt adott ki. A ferencvárosi Tavaszi-párt három évvel ezelõtt, a bõség évében, soványabb idõkre nagy bölcsen félretett néhány ezer forintot. Csernátony föllépte nemcsak ezen összeget, hanem jóval többet fog felemészteni a Tavaszi-pártiak pénzébõl. E kiadásokra nézve tán felesleges is megjegyezni, hogy nem törvénytelen kortescélokra szolgálnak; az ártatlan effektus kiadásai ezek, és rajta fényes bandériumok, kocsisorok és lobogók pompáját szerzi be az illetõ pártbizottság. No, meg a termek és plakátok is kerülnek valamibe.

Krupp panasza az osztrák-magyar hadügyminisztérium ellen. A bécsi közös hadügyminisz­térium igaz jogának teljes öntudatában néz bepereltetése elé. Igaz, hogy Krupp átengedett egy fél üteget próbahasználatra, a belszerkezeti titkok fenntartásával, de két körülmény állott be, melyek a hadügyminisztériumot ebbeli kötelezettsége alól felmentették. Elõször is, hogy Krupp az osztrák mûszaki s katonai bizottság útmutatásai nyomán lényeges módosításokat tett az öntött acél-csöveken, miáltal azoknak szerkezeti titkai már nem a gyáros, hanem a katonai bizottság szellemi tulajdonává váltak: másodszor az, hogy a bécsi hadügyi igazgatás megvette Krupptól a kölcsön- és próbaképp átengedett félüteget. De különben is hogyan akarja a szerkezeti titokra nézve a tett, lényeges módosítások után igényét tüzetesen megállapítani? Kruppnak nem az fáj, hogy az osztr.-magyar hadsereg nem fog nála megrendeléseket tenni; mert egy oly nagy vállalatnál, mint az esseni ágyúöntõde, 6 millió bevétel hiánya alig érezhetõ meg; hanem itt az acél-bronzipar megvédésérõl van szó. Ha az Uchatius-féle ágyúk csakugyan gyakorlatilag is alkalmasaknak találtatnak, mely ország fogja ezentúl is a drága német öntött acélárukat vásárolni? Nemcsak Ausztria-Magyarország állami pénztára érzi meg a roppant árkülönbséget, mely a bel- s külföldi öntött acél-csövek között fennáll; mert míg amaz csak 350 frtba kerül, addig ez 1500 frton alól nem vásárolható meg. Idejárul még az, hogy az acél-bronz ágyúcsövek tartósabbak és új öntésre használhatók. Végül nem szabad feledni azt sem, hogy a magánipar, mely sok öntött acéleszközt vesz igénybe, inkább az olcsóbb acél-bronzot fogja használni. Krupp bizonyára megfontolta mindezeket és azért lett oly ideges.

27. sz., július 2.

A vámügyi tárgyalások - írja a »N. W. T.« - komoly feszültséget hagytak hátra a két minisztérium közt. Személyesen ugyan a legszívélyesebben érintkeznek a miniszterek; a remény a megegyezéshez azonban nagyon megfogyatkozott, és ha a tárgyalások ennek dacára is folytattatnak, csak azért történik, hogy a jövőben felhasználható anyag gyűjtessék. A nemzetközi kalamitások nem vezettek (ti. Lajtán-túl) miniszterkrízisre. - Most nyújtanak erre alkalmat - politikai okok, de valljuk meg, hogy az jelenleg éppúgy bekövetkezhetik Lajtán túl, mint Lajtán innen. Készen kell lennünk a legelütőbb eshetőségekre. - A tények azonban nem fognak bennünket megcáfolni, ha már ma a leghatározottabban kimondjuk, hogy a vámügyi tárgyalások nem fognak miniszterválság nélkül megoldatni.

(Már mi hisszük, hogy nem egykönnyen lesz pedig kormánykrízis, akármint akarná is a bécsi sógor.)

28. sz., július 10.

Tegnap, július 8-án választott Zenta és Eger. Nem kívánunk rosszat felebarátainknak, de itt mégis óhajtanunk kell, hogy az odavaló jelöltek megbukjanak. Csiky Sándor az utóbbi helyen a jelölt, míg az előbbi helyen Majoros István. Mind a két úr olyan, hogy csak az országgyűlés tekintélyének csorbítására van itt. Az a legkülönösebb, hogy a városok, hol pedig legjobban kell képviselve lennie az intelligenciának, ilyen emberek által képviseltetik magukat. Szégyene ők az országgyűlésnek és a 19-ik századnak. Adja isten, hogy a jövő országgyűlés alatt odahaza pipázgathasson mind a két úr, ahol bizonyára helyén lesznek a falusi kupaktanácsban, ha ugyan oda is nem kellene némi higgadtság és érettség.

*

Losonc gróf Forgách Antalt választotta meg képviselőjének. Gróf Forgách Antal különben szabadelvű, s mi örülni tudunk az eltévelyedett juh visszatérésének, de mégse tartjuk erkölcsi igazságnak, hogy azon várost képviselje valaki, mely legnagyobb szerencsételenségét (a muszkák általi felperzseltetését) neki véli tulajdonítani.

Hát így jutalmazza az embert a gondviselés? Ki mondja még, hogy nincsen más világ?

*

A szabadelvû párt férgese is kihullott, mert mint Szontagh Pál mondta: »volt ám ott is olyan is elég«; - azon egypár jelesebb is kimaradt, akikért nagy kár. Ilyen például a Terézvárosban megbukott Falk Miksa és a Székesfehérvárról kiszorult Svarcz Gyula. Reméljük azonban, hogy még mind a kettõnek akad foltja - akarjuk mondani - választókerülete.

29. sz., július 16.

Az észretérõ nép. Spanyolország is mozogni kezd. A polgárharcokban elroncsolt nemzet - úgy látszik - önerejébõl akar talpraállni. Egy új alkotmányjavaslat készült el, mely elég szabadelvû arra, hogy e nemzetet újjászületési munkájában elõresegítse. Az új alkotmányjavaslat a bel- és külföldieknek szabad iparûzést engedélyez, a lakházat és levelezést sérthetetlennek nyilvánítja; a vallási kérdés szabadelvû értelemben oldatik meg; a szenátus 100 tagja öröklés, 100 tagja királyi kinevezés, 100 pedig választás útján jut a szenátusba; a cortes közvetlenül választatik öt évre, a király a szenátus választott részét és a képviselõkamarát feloszlathatja azon feltétel alatt, hogy három hó leforgása alatt új választások tartatnak. A szenátus elnökségét a király nevezi ki. A javaslat intézkedéseket tartalmaz a személyi szabadságról, az iskolaalapítási jogról, a személyi szabadság felfüggesztésérõl és a trónöröklésrõl.

*

A fõvárosban nagyon el vannak keseredve a polgárok a rendõrfõkapitány, Thaisz Elek ellen, kit az ismeretes budai szerencsétlenség éjjelén - mondják - ferblizve talált a szomorú hír, hogy Budán az árvíz végzi romboló munkáját s rendõri intézkedésekre van azonnal szükség.

A jeles férfiút azonban meg nem zavarta ez a kicsiség, egész nyugodtan »beszerelt«, »nikszblindezett« egész reggelig, anélkül, hogy odahederített volna a bajhoz!

Az ember elsõ pillanatban azt kívánná, hogy az ilyen hivatalnokot legcélszerûbb volna felmenteni szolgálatából, de ha meggondoljuk, hogy majd minden hivatalnokunk ilyen, annyi tömérdek hivatalüresedés mégis sok volna egyszerre.

*

Egy bécsi lap azzal ijesztget bennünket, hogy a jövõ költségvetésben 12 millióval lesz több elõirányozva, mint a múlt években.

Amilyen emberek a közös miniszterek, még bizony meg is eshetik ez a bolondság. Hanem hogy aztán a 12 milliót honnan veszik, azt mégis szeretném tudni?...

*

Ha nagy örömünkre szolgál is, hogy a közvélemény rostáján a képviselõválasztásoknál egypár konkoly, mint minõ Csiky Sándor, Majoros, Miletics és Patay átesett s nem fogja többé csúfítani a képviselõház ábrázatát s kirívólag csonkítani a képviselõi tekintélyt, éppoly nagy sajnálatunkat idézi fel az, hogy másrészrõl megint sokat vesztettünk is, hogy gróf Lónyay Menyhért, Hoffmann Pál, Schvarcz Gy., Pulszky Ferenc, Feszt Imre, Eötvös Károly nem lesznek a jövõ törvényhozás tagjai. Hiányukat aligha fogják bírni kipótolni a helyökbe jött új erõk.

30. sz., július 23.

A »Kelet Népe« és több szabadelvû párt-ellenes lapok azt hírlik, hogy Perczel Béla igazságügyminiszter kilép a kormányból. Ha igaz volna, sem lehetne elhinni, mert õk mondják. Sokkal célszerûbb, hogy báró Wenckheim hagyja el helyét s helyébe Tisza Kálmán lép a miniszterelnöki polcra.

38. sz., szeptember 18.

Széll Kálmán pénzügyminiszternél, mondják, egy angol bankár tisztelgett, ki pénzkölcsönt ajánlott fel.

- Nos, ön tehát kész az államnak hitelezni a szükséges pénzt? - fogadta lehetõ udvariassággal a miniszter.

- Igen, kegyelmes úr, csakhogy akarom tudni elõbb, mit ád nekem zálogba az állam. Például nem jó lenne-e a dohánymonopóliumot vagy talán a sörjövedelmeket?

- Egyet se! - kiáltá a miniszter mind jobban felindulva a külföldi szemtelenségén.

- Nos, milyen zálogot adnak hát?

- Magyarország hitelét, uram! Önnek még azt sem! - mondá a miniszter ingerülten s ajtót mutatott a bámuló pénzembernek.

39. sz., szeptember 25.

Bécsben magyar világ van! Honatyáink egy része ott szíja szûz magyar dohányát, mit a maga szelíd húsz kvadrát ölén termesztett. Egész Bécs kiáll az utcákra s rettentõn bámulja, hogy egészen olyan németnadrágos, cilinderes urakat lát, mint a maga fajtája, mikor õ holmi kacagányos, medvebõr kalpagos alakokat várt. Sehogy sem bírja elhinni, hogy ezek magyarok volnának, csodálkozván, hogy semmi csodálkozni való nincs rajtok.

Pedig dehogy nincs! Hát nem elég spektákulum az, hogy azok a kemény tigrisek, kiket a hideglelés is kitört mindjárt, ha Bécset említették, most rendre ott ülnek a tanácskozó palotában s izzadják a számtalan milliókat!

Szegény Csernátony, szegény Jókai, ha ezelõtt három évvel megjövendölte volna valaki!

*

Hanem azért mégis nagy kalefaktor a német. Az egyik delegátusra ráfogták, hogy órát ment vásárolni valamelyik elõkelõ bécsi órakereskedésbe.

- Hány órát jár naponkint ez a jószág? - kérdé mûértõleg az órástól, egy csinos ankerórát választván ki.

- Huszonnégy órát, uram - felelt az mosolyogva.

- Aztán mi az ára? - kérdé tovább a delegátus fitymáló mosollyal.

- Harminc forint.

A delegátus bosszankodva dobta el.

- Ugyan, ne izéljen az úr. Én otthon Szögeden olyan órát veszek 20 frtért, amelyik legalább hatvan órát jár naponkint.

Ilyen bolond adomákkal tesznek bennünket csúffá a németek. Hadd csúfolódjanak szegények!