[VÁLASZ A SZEGEDI SZÍNÜGY-EGYLET VÁLASZTMÁNYÁNAK]

Budapest, 1881. febr. 14.

Tisztelt szerkesztõ úr!

A »Szeg. Napló« vasárnap ideérkezett számában látom a szegedi színügy-egylet egy naiv nyilatkozatát, mely zokon veszi egy kifejezésemet, mely nem éppen hízelgõ, csak igazságos.

A választmány ennélfogva azt kívánja, nevezzem meg azokat az urakat, akik személyes indokból szavaznak, s azokat a személyes indokokat is.

Én nem személyekkel foglalkoztam, hanem az üggyel. A választmány téved, ha azt hiszi, hogy nekem nincs jogom az õ mûködésüket (köztevékenység lévén) megbírálni, és téved, ha azt hiszi, hogy neki joga van ezért engem kikérdezni.

Én joggal mondok mint a tavalyi publikum egy volt tagja véleményt róluk: az lehet alapos vagy alaptalan, de egy jogosult ítélet, - az azonban, ha õk önmagok mondanak önmagokról véleményt - az semmi. Ennek a jogosultságát nem ösmerem el.

Naiv hát nagyon az a sztentori hangnyomat, hogy ez könnyelmû ráfogás, s igen eredeti ötlet kívánságnak, hogy ezt az állítást igazoljam.

Ám álljon ki valaki a független közönségbõl - értem: intelligens ember, aki ért a dologhoz, s tud okosan írni -, s mondja, hogy állításom rágalom, és küldje azt el nekem Budapestre, ha neki tetszik, mert nem mindennap jutok a szegedi lapok olvasásához, s nem tudhatom, bennök mi áll, szívesen leszek bõvebb - bár a nevekre akkor sem terjeszkedem ki, mert biz én nem is igen emlékezem a különben általam mélyen tisztelt színi választmány tagjainak becses neveire.

Én csak eljárásukra és az eredményekre emlékezem.

Fogadja sat.

Mikszáth Kálmán