A FŐVÁROS CSÜTÖRTÖKÖN

Budapest, május 19.

Ma van az ünnepélyek legüresebb napja a nagyközönségre nézve, mert ma nem lesz látható az utcákon a fiatal pár.

Minthogy tegnap futólag írtam csupán, még nehány vonást kívánok hozzátenni a tegnapi leíráshoz, olyat, mely a sajtóban egy vagy más ok miatt nem volt fölemlítve.

A peron nem valami fényes képet nyújtott, amennyiben egy-két arisztokratát leszámítva, nagyon vékony firmák (Posner Károly Lajos, Wahrman) fogadták a fenségeket.

A trónörökös mosolyogva lépett ki, Stefánia félénken állott meg mellette, mint egy bárányka.

Rossz hangulatot szült a zsurnalisztákban (ezek voltak ott a valódi hazafias elem, meg nehány mágnás), hogy a trónörökös meghallgatva a fõpolgármester beszédét, azonnal a díszszázadot léptette el maga mellett: mindig, mindenütt ez a katonásdi.

*

A trónörökös föltûnõ nyájas volt Tisza Kálmán iránt; midõn elvégezte a katonai bolondságot, megint õhozzá jött vissza, aztán ránézett a gyermek sajátos ösztönével és félelmével, hogy akar-e az még valamit beszélni.

A vézna oroszlány visszanézett rá némán; nem volt semmi mondanivalója.

A fõherceg, mint akit játékaihoz eresztenek vissza, megkönnyebbülve ugrott hát föl kis feleségével az udvari kocsiba, s távozott.

*

A mai nap a deputációké. Budavára igazán olyan, mintha Hollós Mátyásé lenne. A Rozgonyiak és Garák robognak végig az utcákon. Tömérdek díszruhás alak tarkállik különben Pesten is.

Bizony a municipiumok megvedlettek egy kicsit, a sok adóegzekutor sokat elszedett a ruha fényébõl, s már sokkal egyszerûbben, jóval szegényesebben néznek ki, mint a koronázáskor.

Én például a nógrádi deputációval ebédeltem ma, minden egyes ismerõsöm meghízott, mióta nem láttam, egy-két fonttal, hanem emiatt meg ellensúlyozásul a ruháján kevesebb az arany, ezüst egy-két fonttal.

- Lássátok, urak! - mondom nekik - ti panaszkodtok, hogy tönkrementek odahaza, nekem otthon sem kellett lennem, hogy tönkremenjek. Hanem köztünk, nógrádiak közt, van valami titkos delej: olyanok vagyunk, mint a lesti tótok; ha Lesten kolera van, bárhol legyen is azon idõben a lesti tót, a kolerát azért ki nem kerüli.

Mizerábilisan nézett ki a szegény városi és megyei deputációk egynémelyike, a mágnások fényes ruhái mellett, azért is intézett ilyenforma kérdéseket hozzájok a királyfi:

- Honnan való ön? - kérdé Asbóthtól.

- Zaránd megyébõl.

- Van önnek ott valamije, birtoka? valami földje?

Másoktól viszont ilyet kérdezett.

- Van önnek valami foglalkozása?

Vagy Kemény Gábor komponálta e kérdéseket, vagy pedig azt hitte õfensége, hogy a zseniális Gyula gróf (mert õtõle kitelik) összevásárolt vagy hétszáz mentét, s azokba különbözõ embereket felöltöztetvén, most õelõtte úgy figuráltatja, mint département-i küldöttségeket: s ezért inquirálta olyan nagyon, hogy nem-e szólja el magát valamelyik: »Nincs nekem, fenséges uram, semmim, hanem úgy fogadott föl Andrássy gróf két forint diurnumért, hogy itt a derekamat hajtogassam.«

A fiatal herceg nemrég végezte történelmi tanulmányait, s miután gyanakodó természete is lehet, eszébe jutott Potemkin...

No, de hála istennek nem úgy van... Azok a derék urak még mind jómódú birtokosok eddig.

A fenséges asszony kipirulva állott ott férje mellett, kedves benyomást gyakorolva az összegyûltekre, habár nem is oly szép, mint gyönyörû palotahölgye, Waldstein grófnõ.

*

Este udvari estély lesz, melyre a küldöttségek vezetõi és a törvényhozás mindkét háza hivatalos.

Szegediek roppant nagy számmal vannak itt és a Zugligetbe terveznek kirándulást.

Egészen dühös vagyok, hogy édes atyámfiai, a nógrádiak »csüggnek« üres idõmön, s »kisebbik hazám«-, Szegednek jó népével nem tölthetek egy-két kellemes órát.

U. i. A tegnapi kivilágításról fölemlítem, mint rendkívülit, a Népszínház villanyos fényû holdját, mely mesterségesen úgy volt csinálva, hogy egész Pest azt hitte, két hold világít az égen...