MIÉRT SZERETI A KIRÁLY GR. ANDRÁSSYT?

A jeles magyar államférfi, mindenki tudja, oly nagy mértékben élvezte az udvar és a király szeretetét, mint csak igen kevés halandónak jut. Mert a királyok, ha nem szûkmarkúak a kegyek osztogatásában, de mindenesetre szeszélyesek és nagyon változékonyak.

Az, aki akasztófára volt ítélve, majdnem herceggé lesz ugyanazon uralkodó kegye folytán, ki a halálítéletet írta alá egykor! Csak a szerelemben egy lépés a gyûlölségtõl a vonzalomig, a politikában nagy út, tengerek szelik keresztül.

Andrássy mostani szereplése, vagyis az, amely neki tulajdoníttatik, komikus, és csak a hírlapok üres fecsegésén alapszik leginkább. E hírlapi kacsákat legfeljebb a király Andrássy iránti vonzalma hizlalja, mely lépten-nyomon nyilvánul, de e vonzalom korántsem azt jelenti, mintha a Haymerle háta mögött együtt csinálnák a politikát; a vonzalom tisztán egyéni, de éppen mert semmi köze a politikához, sokkal becsesebb lehet Andrássyra nézve.

A gróf »viselkedése« (mert egyéb szó alig illik rá) annyira nem komoly és annyira nincs politikai színezete, hogy az udvarnál is nem egy élc röppent el kivált romániai útjára vonatkozólag, amit õfölsége is rendesen megmosolyog, mert nagyon szereti, ha a grófról beszélnek.

- Andrássynak mindég kell lenni egy királyának - mondák az udvari urak -, ha más nincs, jó neki a romániai is.

De ha a tréfát szívesen is, a gúny és kicsinylés szavát nem engedné meg a király kedvence iránt. Aminthogy senki nem is teszi.

Midõn megjött Mezõkövesdre a sürgöny, hogy Andrássy is jönni fog, a király így szólt:

- No, urak, jó hírt mondok, társaságunk pompásan megszaporodik: Andrássy gróf jön.

S maga táviratozott Miskolcra, hogy Andrássynak valami jó, kényelmes szállást keressenek azonnal.

De hát ez még csak mindannak a konstatálása, hogy a gróf grata persona. Pedig a feladatunk az: elbeszélni, miért.

Kevesen tudják a valódi okot, de mégis elegen. Ma már a nagyközönség is tudhatja legalább nagyjában.

Mikor az Andrássy-minisztérium kineveztetett s õfelsége megkoronáztatott még mindig bizonyos bizalmatlanságot érzett a magyar államférfiak ellen, s Andrássy is észrevette azt.

Egy ízben õfölsége maga elé hívatta s tanácsát kérte egy dologban, amit szeretne, ha õ a parlamentben keresztülvinne.

- Nem tehetem, fölség - mondá Andrássy elkomorodva - ...ez rettentõ akadályokba ütköznék.

- De hátha keresztülvihetné ön... - szólt a fejedelem rábeszélõleg.

- Esedezem fölségednek, hagyjon föl ezzel a tervvel, én nem vállalkozhatom rá.

S ezzel meghajtotta magát hódolattal és visszavonulni készült.

- De legalább ígérje meg, gróf...

Andrássy megfordult erre a szavakra s hévvel felelte:

- Fölséges uram! Megtenni könnyû, de megígérni nehéz.

A király megértette Andrássyt s napokig emlegette környezetének. »Ez egy perfekt gavallér ember. Nekem az eddigi minisztereim mindent megígértek, de semmit sem tettek meg; ez az egyetlen, aki nehezebbnek talál egy ígéretet tenni, mint azt beváltani.«

Még egy másik eset is nagyban hozzájárult, hogy a király szíve mindjobban megnyíljék Andrássynak.

Egy napon, midõn még õ volt egyszersmind a hadügyminiszter, sürgöny érkezett Bécsbõl, a királytól, hogy a Lajta melletti Brucknál ezen meg ezen a napon nagy hadi gyakorlatok lesznek, mely idõre történjenek meg haladéktalanul az intézkedések, hogy nehány honvédszakasz is oda összpontosíttassék.

Andrássy éppen lázban feküdt betegen, midõn e rendelet leérkezett, azonnal összehítta a miniszteri tanácsot szobájába. Az összes miniszterek megegyeztek abban, hogy ennek a rendeletnek nem lehet engedelmeskedni az alkotmány ellen.

- De hát akkor rögtön Bécsbe kell menni valamelyikünknek, õfelségét informálni. Ki vállalkozik rá?

Horváth Boldizsár egy ablaknál állt s annak a függönye mögé húzódott, hogy ne is lássák; Gorove kijelentette, hogy halaszthatatlan teendõi vannak itthon; a szelíd Eötvös elsápadt; Wenckheim pedig izgatottan dobolt gyûrûs kezével az asztalon.

Nagy némaság állott be.

- No, hát akkor elmegyek én - mondá Andrássy.

- De hiszen fekvõ beteg vagy.

- Nem tesz semmit. Este indulok.

Azonnal sürgönyileg kért kihallgatást a királynál. A válasz visszaérkezett: õfölsége másnap 11 órakor fogadja.

- Fölséges uram - mondá a miniszterelnök a kihallgatáson -, a fölséged rendeletét nem lehet teljesíteni.

- Hogyan? Ön mondja ezt nekem, gróf? - kérdé õfölsége ingerülten.

- Nem engedi az alkotmány, fölséges uram!

- De hát nem én vagyok-e az alkotmány szerint is a legfelsõbb hadúr?

- Igenis az, és fölségednek joga van, ha parancsolja, minden honvédet fölakasztatni holnap odahaza, de csak egyetlenegyet is kivinni a magyar területrõl, joga nincs.

A király reánézett a miniszter fölhevült, lángban égõ arcára, s lecsillapodva szólott:

- Ha így áll a dolog, kedves Andrássy... akkor hát jobb lesz ugye visszavonni a rendeletemet?

E két határozott s - mint õfölsége nevezte - becsületes föllépés alapította meg Andrássy Gyula renoméját királyunk elõtt, ki nem veti meg az igazmondást, hanem, mint valami ritka fehér hollót, nagy becsben tartja.