Fejezet

 1 1 |           a kutya se szerette, de annyira rajta volt száradva egyéniségén
 2 1 | elvesztette a nagy felindulástól.~Annyira ismerte magát e tekintetben,
 3 2 |           szõné, de ez a gondolat annyira az övé volt, hogy ekörül
 4 2 |   villanásai.~Miért szereti János annyira ezt a gyereket? Hát természetes
 5 2 |    lelkének keserûségét. Utoljára annyira belebõszítette magát, hogy
 6 2 |              hogy egy madár miatt annyira kétségbeesett a sógorném.~-
 7 3 |      beszûrõdött az ablakon, csak annyira, mintha egy kis tejet öntenének
 8 3 |        van - felelte megtörten.~- Annyira volnánk! - sikoltott fel
 9 3 |         Persze, hogy János úr az.~Annyira el volt változtatva, hogy
10 5 |          lármás vadászatokat, nem annyira a vadölés volt eleme, inkább
11 6 |   beszéljen, de Kadulik már akkor annyira el volt rekedve, hogy az
12 6 |       tetszik, de a szenátor csak annyira mozdul, amennyire illik.
13 8 |   csendesen.~- Azt nem mondhatom. Annyira talán mégse vakmerõek, hogy
14 8 |           Arra, hogy Lõcse városa annyira élére állítsa a kérdést,
15 8 |       szívembõl szánok-bánok, sõt annyira érzékenyen vette, hogy ez
16 9 |         öregúrtól. Az azonban nem annyira keresgélt a dolmányában,
17 9 |     erdõmester hites felesége, de annyira szereti Rozáliát, hogy az
18 9 |      kiköpik.~- Mért haragszik rá annyira?~- Hogyne haragudnám. Nyitva
19 11|       egyetlen kinyílt rózsájával annyira beleillett a homlok fölött
20 11|       malomban õröltetõ asszonyok annyira gyengének találták a gyermeket,
21 11|          a hely révén nem látszik annyira elveszve az ember elõtt,
22 11|          elhamarkodta véleményét, annyira felülkerekedett benne az
23 11|      talán több, míg a társaságot annyira össze lehetett szedni, hogy
24 12|           Görgey János nélkül.~Ez annyira egyszerû és igaz volt, hogy
25 12|    különösen a kályhafûtõség. Azt annyira szégyenlette, hogy Ljubomirskynak
26 12|           mármint Bibóknak), akit annyira szeret és becsül, nem bírja
27 12|          hallhatok valamit.~- Nem annyira magamat értem, mint az ügyet.
28 12|        befolyásával, melyet immár annyira észrevettek a városban,
29 12|      Bibóknak se kellett vacsora, annyira felizgatta a gondolat, hogy
30 12|         kegyelmed köpönyegével?~- Annyira becsüli Lõcse város bíráját?~-
31 12|           mondhatja. De ha az is, annyira becsülöm, mint Lõcse bírája
32 12|            ugyancsak melegítette, annyira megolvadt, hogy tréfáló
33 12|        vagy meglehet, maga a bor) annyira kiengesztelte Nustkorb uramat,
34 13|          sántít, urambátyám.~- De annyira egy se sántít - veté ellen
35 14|        katonás asszony volt. - Ez annyira borzasztó, hogy szinte hihetetlen.
36 14|    bizonyos - erõsködtem velök -, annyira bizonyos, hogy már itt is
37 14|     odarohant, fölemelte, de ebbe annyira belezavarodott, hogy a dalocska
38 14|         tüske.~- De miért gyûlöli annyira Fabriciust? - tûnõdött rajta
39 15|           arcának méla vonalaival annyira levette a lábáról a vajszívű
40 15|   alispánnal, kinek idősb fivérét annyira becsülte a fejedelem, hogy »
41 15|       kavicsok között folydogáló, annyira feltûnt, hogy harmadnapra,
42 15|        galambocskám, jó éjszakát.~Annyira közel volt hozzá, hogy egy
43 15|      jelentette: »Hát még ez is?« Annyira belegubózta magát ebbe a
44 15|  halálítélet még nem rettenté meg annyira, még reménylett, bejön délig