Fejezet

 1 2 |      is.~De Rózsika bizony nem nevetett, visszahajolt morcosan a
 2 2 |  Ropogott a sok r betû, s Róza nevetett rajta (bizony isten, egyszerre
 3 3 |  nagyasszony könnyein. Sírt és nevetett egyszersmind.~- No, csak
 4 3 |       János a hasát fogta, úgy nevetett. »Ej-ej, sógor, ilyet föltenni
 5 6 |       Már nem haragudott, csak nevetett.~- Kegyeletlenség hát -
 6 8 |     csak ez az egy nem lehet - nevetett az alispán -, mert ha olyan
 7 9 |        Hiszen már megmondtam - nevetett könnyedén a nagybajuszú. -
 8 9 |        nevüket.~- Megmondtam - nevetett újra a nagybajuszú -, hogy
 9 10|       ócsárolta az asszonyt és nevetett a férjen.~Elmúlt vagy két
10 10| kegyelmed, akármit beszél is - nevetett az alispán jóízûen.~Erre
11 11|       Mit? Nem meri elsütni? - nevetett fel Rozáli. (S ez volt az
12 11|      hatalmas tenyerével s úgy nevetett, hogy a könnyei is kicsordultak.~-
13 11|       szívbõl, olyan édesdeden nevetett, hogy Fabriciusnak úgy látszott,
14 12|      azóta Lõcsén?~- De volt - nevetett Klebe -, mint kísértet.
15 12|      mi a Mária-kép a búzán? - nevetett a báró. - Ilyenek a városi
16 12|       mi?~- Bolhának mondja? - nevetett Bibók.~- No hát aranyból.
17 12|    Kárász uram visszajött, már nevetett a gyerek, sõt az orcácskáján
18 12|      tapsolt a malmocskának és nevetett.~- Add ide! - kiáltá idétlen
19 12|       török királyfi. (Jóízûen nevetett.) Csak egy kicsit korán
20 12|       tréfás ember Kárász úr - nevetett jókedvûen Bibók. - Azt hittem,
21 12|    egyik füle mégis hiányzik - nevetett Bibók, nem állhatva a túlságig
22 13|   hehehe.~S most már õkigyelme nevetett gúnyosan. Fabricius ingerlékeny