Fejezet

 1 11|          Molicska Dániel, rozsnyói kántor; Lõcsére igyekezett próbára
 2 11|      torkával, minthogy az odavaló kántor elpusztult valami gyulladásban,
 3 11|  Protestálok - fakadt ki nyersen a kántor -, a szekér megtelt, sõt
 4 11|            szavazok - erõsködött a kántor.~- Ugyan ne okoskodjék -
 5 11|            is adni kell valamit.~A kántor indignálódva tolta el a
 6 11|        szenátorának tekintessék.~A kántor és a tudós asszony csodálkozva
 7 11|         hát maga? - kiáltott fel a kántor.~- Hát én se ettem meg õtet.~-
 8 11|           izzadság a homlokáról, a kántor a Csáky-féle szobacicussal
 9 11|            a vándorórás könyökét a kántor. - Ott látom még a malac
10 11|           lovait - visszhangozta a kántor és nagyot prüsszentett.~-
11 11|            Nem vagyok én pojáca.~A kántor vállalkozott rá. Egy meghiúsult
12 11|       valamit? Szóljon nyíltan«.~A kántor azóta elhallgatott, elszontyolodva
13 11|       rézöntõ fejébe az ötletet, a kántor ki fogja nyelvével emelni
14 11|           aztán nekifohászkodott a kántor, bozontos fekete szemöldjei
15 11| csörrenéssel a tál alját érinté. A kántor dühösen emelte fel arcát,
16 11|         Paraszt tempó! - hörögte a kántor. - Ezt megkeserüli.~Szétnézett
17 11|   kurjantásokkal a csizmaszárát. A kántor se rest most, ki akarja
18 11|          keszkenõt összetiporták a kántor meg a rézöntõ, a nagy csizmák
19 14|      beszélgetõket néhányan, kik a kántor, Molicska Dániel bariton
20 14|  bólingattak, hogy tetszik nekik a kántor versezete. Klebe úr valóságosan
21 14|  szegénynek. De hallgassák csak.~A kántor tovább fújta a halott nevében:~