Fejezet

 1 3 |         Van vidámság, dalolás, s ég a munka a sok kézben, éjfélig
 2 5 |    szemmel láthatóan csúszott az ég alján egyre lejjebb-lejjebb.
 3 6 | polgárának az arca szégyenpírban ég. Ezt nem lehet figyelmen
 4 6 |   felelte a villikus, szemeit az ég felé, vagyis a pinceboltozat
 5 7 |          párákat.~A mosolygó kék ég egy szempillanat alatt fekete,
 6 8 |        ökröt sütvén meg a szabad ég alatt, a Sztrelnyikék pajtája
 7 11|     valami nagy mulatságukra. Az ég közbe dördült nyugaton s
 8 11|     kerültél (magam is láttam az ég boltozatját kifestve nála),
 9 11|       felett, a föld alatt és az ég alatt. S mindezt egyetlen
10 11|    fúriával kezdi lehajigálni az ég a téli munícióját, csillogó
11 11|      mint õ állítá, mindenkor az ég felé vagyon fordítva, mégis
12 11|         nekem van idehagyítva az ég által, ezt a vak is láthatja.
13 11|          neki, hogy mit akar; az ég küldte le a rézöntõ fejébe
14 12|       hogy egy és más, hanem itt ég a seb, fiam (a mellére mutatott),
15 12|      mutatott), becsületemre itt ég, melyet a város reménytelen
16 14|    kitört a vihar, megmozdult az ég és telefirkálta villámvonalakkal
17 14|         a szél, csak ropogjon az ég; bár mindent összemorzsolna.~
18 14|     Azért hát most vagy soha! Az ég figyelmezteti Lõcse városát,