Bekezdés

 1 32|                 Ostobaság volna 25-én távozni és példátlan a történelemben.
 2 37| dicsekedett: „Milyen nagyot alszom én ma.”~
 3 75|          mihelyt azt mondták, hogy én szeretném hallani, nem kérette
 4 90|                              Akkor én végzek velök.~
 5 6 |                                    Én is elmorogtam a nevemet.~
 6 13|           hogy csak képzelõdés, de én mindenütt látni véltem két
 7 18|        hazudtok húsz hasábot. Nos, én azért mégis szeretlek benneteket -
 8 18|            õ nem engedte volna, de én demokrata vagyok. Az elsõ
 9 18|      Becsületemre mondom, az elsõ. Én odaadtam a fiút, pedig minden
10 20|             felelte hanyagul. - De én végre is nem bánom már.
11 20|            végre is nem bánom már. Én magam semmi se akarok lenni,
12 20|   zsidógyerekek kezébõl. Hm. Tudom én, mit csinálok. No, de szálljatok
13 23|           Csak olvasni kell tudni. Én minden lapból kiveszem az
14 78|            huszárok és lakájok; az én képzeletembe pedig úgy vésõdött
15 2 |           hát akkor majd megmondom én.~
16 21|         lazsányi dombra, melyet az én szelíd kedvenceim a nyírfák,
17 75|                           Tavaszra én is egy családi kriptát szándékozom
18 4 |         menyasszonynak, a mamának. Én is túlestem a szükséges
19 7 |       ruhák Párizsból, édeseim, az én ruháim és Katica menyasszonyi
20 12|       párizsi ruha már itt van, és én szeretném is, ha rajtatok
21 18|                                    Én mentem elöl a bokrétás bottal.~
22 23|                                    Én egyszerûen átugrottam a
23 42|             istenem, honnan vegyek én nektek holdvilágot?~
24 75|            poharat pedig ürítem az én kedves mostohaleányom, Bajnóczy
25 75|          Katalin egészségére, akit én úgy szeretek, mintha a leányom
26 75|            itt vagyunk mi a példa, én és anyátok.~
27 77|            derültség.) Azért tehát én azt mondom, hogy a fiatalságot
28 84|           a katonák mondanak. Mert én azt mondom, hogy pénz nélkül
29 90|   eresztenélek el. Nem, nem! Tudom én, mi a kötelesség.~
30 8 |                           Most már én is azt mondom: le a tollal!~
31 21|           aprózva Szlimóczkynéval, én magam az idõközben úti ruhában
32 42|       milyen kellemes ízt ad neki. Én eleinte nem akartam hinni
33 58|         visz el Eperjesre? Mert az én gazdám már messze jár.~
34 59|                                    Én, én, én.~
35 59|                                Én, én, én.~
36 59|                            Én, én, én.~
37 81|       minket reggel, ha megvirrad. Én különben már a szomszéd
38 6 |                                    Én Kohn vagyok.~
39 7 |                                    Én nem vagyok - viszonozta
40 57|                                    Én a téritvényt kértem vissza.~