Fejezet

501 11|         arcán. Nem is hallotta, hogy az idegen mit beszél. Mudrik
502 11|         mostohafiamtól? Megbolondult az úr? Hallod-e, Imre, meg
503 11|            No, ugyan pompás domínium az! Ugyan mit adna érte az
504 11|              az! Ugyan mit adna érte az úr? ~Imre maga is nagy szemeket
505 11|            adom. Hiszen úgysem venné az úr semmi hasznát... Én pedig
506 11|          magához intette Eszterkét. ~Az tündöklő arccal szökött
507 11|            vagy talán azért is, hogy az Erzsi figyelmét odavonja,
508 11|         nekem!" Aztán ő is visszaült az asztalhoz, eleinte húzódozva
509 11|      Idegenül, irigykedve méregették az egymás játékait, melyik
510 11|        vagyok... a belédi gyáros. ~- Az a gazdag ember - vágott
511 11|        élénken Mudrik Mihály -, akié az üveghuta meg a nagy majorság? ~-
512 11|              nagy majorság? ~- Éppen az üveghuta hozott ide. A Bogát
513 11|         Bogát földjére szükségem van az üvegcsináláshoz. Eddig négy
514 11|          négy mérföldnyiről hozattam az anyagot, mert nem tudtam,
515 11|              megvizsgáltattam. Nekem az a hegy sokat ér, mert közel
516 11|   skarlátposztó, de annál halványabb az Imréé. ~- Nem tudok én megválni
517 11|                 Nekem jutott, legyen az enyém. ~- De ha jól megfizetném? ~-
518 11|         mondjon: ~- ...Még tán ezért az egész határért sem. ~Az
519 11|              az egész határért sem. ~Az üveghutás elmosolyodott. -
520 11|              Mudrik Mihály sápadt el az irigységtől, s Gyócsi Imre
521 11|              s Gyócsi Imre pirult el az örömtől. Hiszen annyi pénz
522 11|            ebből a... ~Eszterke volt az első gondolatja. ~- Eszterke!
523 11|               Gyere ide, lelkem! ~De az Eszterke nem nevetett, makrancos
524 11|     makrancos képet vágott. Hogy ím, az egyik kavicsot a szájába
525 11|            földhöz valamennyit. ~Hát az egyik, a fekete kő éppen
526 11|              Fölvette, megkopogtatta az ujjával, a pápaszemén keresztül
527 11|             csak most lett figyelmes az idegenre, abbahagyta a sírást,
528 11|    kitalálták... mert nem ostoba nép az... tud ez gondolkozni, ha
529 11|       völgyek vették itt kezükbe ezt az osztálydolgot. ~A Bogát
530 11|           füstölög a Bogát is, hátha az húzza le neki a felhőket?)
531 12|            nyakát csinosítja ki bent az istállóban a gazda tengeri-haraszt
532 12|            került a házhoz, mégpedig az a bizonyos, a régi szerető,
533 12|         megesik ilyenkor... legalább az öreg Csillom Pál megmondta
534 12|              sem lesz tavaszig, mert az én kiscsikóm még fiatal,
535 12|              csodájára, s elsápadnak az emberek az irigységtől. ~...
536 12|              s elsápadnak az emberek az irigységtől. ~...Ahogy befonta
537 12|     szerszámot. Úgy be volt csomózva az egyik hámistráng, hogy alig
538 12|      csapkodott a farkával ide-oda. ~Az istálló ajtaja ki volt nyitva,
539 12|     eltakarta. ~János se vette észre az asszonyt, de nemsokára hallotta
540 12|           rózsát ejtem ki a kezemből az útra, akkor maradjon, ha
541 12|            Aminek teste nincs, annak az árnyékát lássa? Fekete gyanúnak
542 12|             öregasszonyt. ~- Ki volt az az ördögök nagyanyja? -
543 12|          öregasszonyt. ~- Ki volt az az ördögök nagyanyja? - kérdé
544 12|    templomsorról. ~- Mit keres nálad az a boszorkány? ~- Egy kis
545 12|             színből, s megkenve állt az udvaron, egy perc alatt
546 12|      Felültek. ~János meglegyintette az ostort a négy tüzes állat
547 12|           aprózó táncban indultak ki az udvarból. ~Végigtekintett
548 12|   körülröpködi nyúlánk derekukat, és az acélpatkó, amint meg akarja
549 12|          akarja lábuk alatt gyújtani az anyaföldet, szíve megdagad
550 12|            így mondta. ~Kieresztette az ostort Gélyi János, röpült
551 12|              ágaskodott a gyeplős és az ostorhegyes, a szépasszony
552 12|             Megvárta Vér Klári, hogy az ura szóljon, kérdezzen,
553 12|           ura szóljon, kérdezzen, de az is a vidéket bámulta, a
554 12|             hegyszakadékokat, ezeket az öblös, nyitott koporsókat. ~-
555 12|             hadd jöjjön még közelebb az az asszony a töviseivel. ~-
556 12|          hadd jöjjön még közelebb az az asszony a töviseivel. ~-
557 12|        Sándor a tulipántos szűrében, az ünneplő kalapjával, s úgy
558 12|               röpül... Nem is szárny az, de a megvadult halál! ~-
559 12|             örvény!... ~- Verjen meg az isten; de meg is fog verni! ~-
560 13|        tulipántos ládákat hozták meg az ágyat. A legelső kocsin
561 13|              a kantárszár. ~Leesett; az ügyetlen állat ráhágott
562 13|             ilyen tacskót összeadni! Az egyiknek bábu kellene még,
563 13|             párt, akinek már megjött az esze. Ott van, teszem azt
564 13|          Csillom portán? ~Hát bizony az lett belőlük, hogy egész
565 13|             még elevenebb lett a ház az ő nevetésüktől és ajtócsapkodásaiktól. ~
566 13|            hogy még ma nem ettem? ~- Az ám - mondta az hüledezve -,
567 13|             ettem? ~- Az ám - mondta az hüledezve -, én sem, Józsi,
568 13|    Belemerítette Józsi a kanalat, de az első kortynál elsápadt,
569 13|           Tél Gáborné, s megízlelvén az ételt, kitalálta, hogy ez
570 13|              szégyennek a faluban, s az lett a következése, hogy
571 13|            tudta adni a savát-borsát az ételnek, meglátszott, hogy
572 13|          lett úr mindenben, kifogott az együgyű fiatalokon. ~Féltek
573 13|            de végre a rossz bánásmód az ő ártatlan szíveiket is
574 13|      keserűséggel Télné iránt. ~- Ha az én jó anyám itt volna! -
575 13|       Útilaput kötne a talpára. Mert az én anyám nagyon hatalmas
576 13|              Józsi... ~- Ejnye, hogy az nem jutott eddig is eszünkbe.
577 13|        húzódozva. ~- Éppen, hogy te. Az asszonyok dolga az ilyen. ~-
578 13|          hogy te. Az asszonyok dolga az ilyen. ~- Az asszonyoké?
579 13|         asszonyok dolga az ilyen. ~- Az asszonyoké? Jól van hát.
580 13|           egyszer csak eszébe jutott az Anna anyja. ~- Eredj érte,
581 13|              Télné; úgyis jó asszony az... hála Istennek, hogy itt
582 13|            hirtelen. ~Anna elutazott az anyjáért, s másnap, mint
583 13|            rágyújtott: ~- Ej hó! Hol az a személy? Hadd lássam azt
584 13|             személy? Hadd lássam azt az áspiskígyót! Majd mindjárt
585 13|          mindjárt megmutatom én neki az utat innen! Hej, Télné,
586 13|             s nem a hideg csípte, de az ijedelem, az izgatottság
587 13|              csípte, de az ijedelem, az izgatottság festette pirosra.
588 14|       savanyúvizükkel! Ha megszoktuk az édes vizet, hát isszuk az
589 14|            az édes vizet, hát isszuk az édes vizet, és nem vágyakozunk
590 14|     megkábítja, megfojtja, úgy, hogy az halva bukdácsol bele a levegőbe.
591 14|         alant, aki magasba termett. ~Az se utolsó dolog, hogy mikor
592 14|           rajokban a brezinai tótok, az egyik, aki megszomjazott
593 14|               úgyhogy immár a kút is az ő határukba esett, a prókátor
594 14|             a prókátor felszámította az eddigi haszonélvezetbe a
595 14|         tekintetes vármegye, nemcsak az egész határ úszik utána
596 14|          kútnak, de a hajszálaik sem az övék többé. ~A rétet már
597 14|              de bezzeg a kút, vagyis az újonnan támasztott követelés
598 14|         veszedelem ez úton, volt még az ördögnek is erre egy gyalogösvénye. ~
599 14|             csak, váltig bizonyítom, az a kút az oka. ~Színes korsóikkal
600 14|          váltig bizonyítom, az a kút az oka. ~Színes korsóikkal
601 14|              várják őket a legények. Az a savanyú kút az oka sok
602 14|           legények. Az a savanyú kút az oka sok édes találkozásnak,
603 14|           húzódnak át, mint a pávák. Az ördögé már az, aki ezt az
604 14|          mint a pávák. Az ördögé már az, aki ezt az utat egy-két
605 14|            Az ördögé már az, aki ezt az utat egy-két évig járja. ~
606 14|          esete. Mert nem úgy volt ám az, ahogy Gálné, az édesanyja
607 14|             volt ám az, ahogy Gálné, az édesanyja hiszi meg beszéli...
608 14|       édesanyja hiszi meg beszéli... Az ilyen öregasszonynak már
609 14|             már létra van a szívétől az eszéhez! ~Amilyen pirulós,
610 14|            való járásra. ~Akkor volt az, amikor azok a lókupecek
611 14|         tanyáztak a faluban, s itták az áldomásokat a kocsmában.
612 14|            ki-kikacsingatott, kijött az ajtó elé is, némelykor pedig
613 14|          csinálnak-e vagy se háborút az idén a királyok? ~Özvegy
614 14|           nagyon szemügyre vette azt az éretlen gyereket, a Gál
615 14|             ma már összecsókolta - s az igaz, hogy rá sem ütött
616 14|           fogy egy idő óta a háznál, az mégiscsak gyanús volt egy
617 14|                Veted le mindjárt azt az ünneplő ködmönt! Ejnye,
618 14|          venni? Hát hétköznapra való az tisztességes emberek gyerekinek?
619 14|      mindjárt! Nem vettem én azt sem az alsó végnek, sem a felső
620 14|           felső végnek. Hanem vettem az Úr házába, vasárnapra. Az
621 14|            az Úr házába, vasárnapra. Az Úrnak teljék az ő szent
622 14|          vasárnapra. Az Úrnak teljék az ő szent kedve abban a selyemkendőben... ~
623 14|            mondom, össze ne törd azt az újdonatúj fehér korsót...
624 14|         amilyen igaz, hogy én vagyok az özvegy Gálné, olyan igaz,
625 14|               Önkéntelen vitte ahhoz az átkozott kúthoz a lába,
626 14|            megérkezésüktől függ vala az estének pontosan való elharangozása
627 14|          legyek, még sohasem voltam. Az a legnagyobb bajom, hogy
628 14|             indulnak, ni... Csak azt az egyet neheztelem tőlük,
629 14|         egyet neheztelem tőlük, hogy az én lovamat nem vették meg...
630 14|             már tűkön állott. ~- Hát az enyimet, Magdácska... A
631 14|           megtelt, szeme folytonosan az országúton volt; már azóta
632 14|          Vajon megösmeri-e Sás Gyuri az útról? Jaj, ha megösmeri!
633 14|           messziről ne lássa meg ezt az egyet. ~Az utolsó kocsin
634 14|             lássa meg ezt az egyet. ~Az utolsó kocsin jött, megállította
635 14|             tarisznyán, átszivárgott az ingvállon, végigcsurgott
636 14|              szép derekához, s annak az igazi formáját, színét mutogatta... ~...
637 14|              No 'iszen majd ad neked az anyád otthon! ~A derék férfiú
638 14|             megyek, és kiengesztelem az anyádat, mert ösmerem, hogy
639 14|            talán a csevicekút felé. ~Az esti szürkület lassanként
640 14|   odaengedték neki a színüket, aztán az alakjukat. ~Lehet, nem is
641 14|            nem is látta Magda, amint az az ember a kút felől egyre
642 14|             is látta Magda, amint az az ember a kút felől egyre
643 14|            is várta volna be ott, de az se lehetetlen, hogy éppen
644 14|              éjszakákon: hogy ő volt az oka, tudhatta volna, az
645 14|              az oka, tudhatta volna, az a szelíd, ártatlan gyermek
646 14|       hallott már ilyet valaha? Hej, az a korsó, az a korsó! ~Az
647 14|             valaha? Hej, az a korsó, az a korsó! ~Az emberek nem
648 14|             az a korsó, az a korsó! ~Az emberek nem szomorítják
649 14|           korsó tört el... és nem is az volt a gyenge. ~...No, csak