HATODIK FEJEZET
AZ ELRONTOTT REGÉNY

Teljes munkakedvvel, lelkében a tavasz rejtélyes zsongásával, a pacsirta vidámságával hagyta el Kecskemétet s miután Pesten Tóth Lőrincet kereste fel, aki rác-ürmösre hítta meg egy budai kocsmába, ahol színészek is megfordultak, másnap azzal az eltökéléssel indult haza hajón, hogy komáromi prókátor lesz belőle, amint azt édesapja meghagyta. Mihelyt kipihente otthon édesanyjánál és Vály professzoréknál az út fáradalmait, végigélvezte a viszontlátás örömeit, beállott ügyvéd »bojtárnak« Asztalos István uramhoz, Komárom legnépszerűbb fiskálisához.

Nem sok jogtudomány kóválygott a fejében, kedve se igen volt hozzá, de hát mit tegyen? A festészet vagy az irodalom, amelyek közt vonzalma ingadozott, nem volt még akkor pálya. Még tán ma sem az Magyarországon - de akkor éppen semmit se hajtott a konyhára, gazdag embernek való mulatság volt.

Asztalostól semmi fizetést se kapott, de Asztalos se kívánta, hogy az íróasztalnál görbüljön meg a háta. Elég, ha egy kicsit hozzászagol a mesterség praktikus részéhez, hogy kell az igazságot megfogni és kiforgatni, hogy kell a bírákkal bánni és hogy kell a kliensekkel.

Móric úr nem is igen törte magát, egy-két tárgyaláson megjelent, néha betekintett az irodába. Kuriózumképpen megszerkesztett egy keresetet vagy szerződést, melyet Asztalos uram áthúzgált, kikorrigált, ami meglehetősen lohasztotta a kedvét, egyébként pedig élt kedvenc foglalkozásának, irkált, sőt festett is Orbán Gábor szállásán egy várat ábrázoló képet, teljesen elzárkózva, úgyszólván társtalanul. A kecskeméti levegőből idehozva, megint a régi emberkerülő lett.

Otthon a Szombati utcai házban nem találta magát jól napközben. Az nem volt magány. A ház három lakószobából állott ugyan, egy hentesbolt s némi mellékhelyiségeken kívül, de az év egy részében Jókay Károly, a mostani »árvák atyja« is itt lakott, csak rövid időközökben, nyáron tartózkodván ekeli birtokán, melyet a feleségével kapott. Vályék ugyan a Kapitány utcában laktak, de napközben sokat vannak az öregasszonynál, úgyhogy jóformán megtelt a ház pusztán a családdal; ehhez járult a sok vizit. Néha délutánonként be se fértek mind a szobákba az összegyűlt strikkelő nénikék. A folyosó is megtelt, mely különben díszesebb volt a szobáknál is, hat vörös márvány oszlopával. Ezekről minden vendégének százszor elmagyarázta Jókayné, hogy azért szereti az oszlopokat, mert az ő Mórica kis diák korában úgy tanulta a leckéjét, hogy az oszlopok valamelyikét átnyalábolva akörül forgott jobbra-balra, míg végre belement a feladat a fejébe.³²

Móricnak tehát nem juthatott itt külön szoba, következésképp nem igen volt otthon maradása; már a kora hajnali órákban felkelt és megreggelizvén, kiment a szigeti kertjükbe, hol a Kecskeméten megkedvelt tornászást gyakorolta, Iványos bácsi, a házi doktor utasításai szerint nyújtófán és súlyokkal. Közbül folytatta Kecskeméten megkezdett regényét, a »Hétköznapok«-at, lelkével ott kalandozván a végtelen alföldi pusztákon. Ha megunta az írást, újra tornászott vagy a természet néma bámulásába merült. Déli harangszókor ide küldte anyja az ebédet; ha valami jót sütöttek vagy főztek a Vályék konyháján, Eszter is küldött; néha két ebédet kellett megennie, ilyenkor mindig sok jutott Lakőrnek, a Vályék kutyájának, aki átértvén a szituációt, Jókai nagy mulatságára, bárki hozta is el az ebédet, mindig hozzászegődött.³³ A délutánt éppúgy töltötte aztán, mint a délelőttet s szinte bosszankodott, helyét nem lelte, ha estefelé a családtagok kirándultak és zavarták. Így élt az őszi derek beköszöntéig, sötétben jött, sötétben ment, hogy váltig csodálkozának a komáromi előkelőek, hallván, milyen délceg, milyen gyönyörű legényke lett s még csak nem is látta senki. Már élcelődtek is a városbeli hölgyek, hogy talán a pincében zárva tartja Jókayné Móric kisasszonyt, nehogy elcsábítsák a városban.

A csípős őszi idő azonban végre bekényszeríté a városba, ahol már csak lassan dolgozhatott a »Hétköznapok« befejezésén. Körülbelül karácsonyra készült el vele s most már ő is belevethette magát a téli örömökbe, már amennyire azok neki ízlettek. Tényleg sokat bátorodott Kecskeméten s mint egykor atyja, igen kellemes alakká nőtte ki magát a társaságokban. A névnapokon, melyek kifogyhatatlanul következtek a Jókay-ház barátainak körében, Móric kezdett lenni az univerzális mulattató. Mindjárt karácsony után indultak meg ezek a nagy cécók. Megkezdte pedig a parókia. A püspök, Nagy Mihály feleségének, Thaly Ágnesnek tartotta a nevenapját. Lány is volt a háznál, a szép Püspök Lina, ki nagy előszeretettel hozogatta zavarba pajzán kellemeteskedéseivel az iruló-piruló Móricot. Lina kisasszonynak tetszett, hogy menekül előle, minélfogva ráutazott a társaságokban. Pál forduláskor Nagy Páléknál volt névnap, Károly estélyen Jókay Károly adott lakomát, Ferenc napkor Vály Ferencéknél, Boldogasszony eljegyeztetése napján, szintén farsangkor, magánál özvegy Jókaynénál tartották nagyban a Mária napot. Persze e dáridók megint új dáridókat fiaztak s Móric most már elmaradhatatlan volt, nemcsak mert a legszebb és legreményteljesebb ifjú volt ez idő szerint Komáromban, hanem mert ezer hasznát lehetett venni. Már mindjárt abban, hogy senki sem tudott olyan szép papír csipkézetet kimetélni ollóval a torták alá, mint ő, hogy azokat úgy kellett megbámulni, mint valami remekműveket. Azonfelül olyan csárdás-táncossá vált a »hírös városban«, hogy könny gyűlt az öregek szemébe, ha nézték. Hát még milyen szépen tudott szavalni! S mennyi leleménnyel rendezte az akkor divatos társasjátékokat, melyeknek zálog kiváltás volt a magjuk!

Majd minden névestére új társasjátékot talált ki és új módját a zálog kiváltásnak a »Kútba estem«-nél. Ebben az évben és ezeken a komáromi névestéken voltak azok primőrök s innen terjedtek el egyebüvé. Ő találta ki a »Csillagos ég lehozatalát«, »a végnélküli fát«, »a spanyol király gyászolását«, »a Hollandiából érkezett legyezőszállító hajót«, a »Hogy tetszik?«-et stb.³⁴ E megújhodott Móric mindent tudott, ami ilyen helyeken imponál, mintha csak a saját későbbi regényeinek egy élve ide vetett hőse lenne.

Mialatt ekként mulatott, első regényét simítgatta, az életben is első regénye kezdett szövődni. A vázolt mulatságoknak egyik legkecsesebb alakja a szép liliomarcú, hollóhajú, légies Asztalos Etelka volt, ki többnyire Móricot választotta táncosának s azontúl is, ahol csak megfordult, ama drótnélküli táviratozással, mely a két nemű fiatalság közt örök idők óta fennállott, elárulta a megfigyelők előtt, hogy Móric iránt gyöngéd érzelmeket táplál. Móric is észrevette ezt s titkon ő is osztozott bennük, de minthogy Móric még kisasszonyabb volt Etelkánál, jobban megőrizte a közöny látszatát. Ámbár a strikkelő nénikék Árgus-szeme előtt nincs titok. E piciny szikráknak mindinkább ki kellett gyulladniok, mert sok volt az érintkezési pont. Móricnak kényelmes ürügye volt Asztalosékhoz járni, mint az Asztalos uram ügyvédgyakornokának, Etelkának pedig hasonlóképp oka volt naponként megfordulni Vályéknál, mert órákat vett a professzortól a történelemben és természetrajzban. A tanóra végeztével Móric is odajött a »sógorékhoz«, eleinte történetesen, később bizonyosan. Etelka, mintha kicserélték volna, fehérből piros lett, amint Móric belépett s Móricot, amint sikerült magát az első elfogultságon átküzdenie, amely küzdelme napról-napra megújult, csodálatos bőbeszédűség fogta el, aminő a mámorból szokott származni. A jóságos Eszter, Vályné, női finomságával hamar észrevette a szövődő idillt s hagyván egy kicsit beszélgetni a fiatalokat, mindig azzal az utasítással végezte: »Eredj Mórickám, kísérd haza Etelkát!« És Móricnak sohasem kellett ezt kétszer mondani.

Noha a következő tavaszkor, mindjárt a márciusi napokban Pestre költözött, hogy az ügyvédi vizsgára készüljön elő, gyakran vissza-visszajárt Komáromba, a szép kis leány emléke odahúzta. Néha csak egy napra jött, de két hétig is otthon maradt különböző ürügyek alatt; egyszer Petőfit is magával hozta, kinek már akkor hangzatos neve volt az országban. Ez alkalommal Vályéknál szállt meg Petőfi, mert a Jókayné »tiszta szobájának« (úgy hítták a vendégszobát) éppen lakója volt, de azért a derék nagyasszony gondoskodása ide is kiterjedt fiának vendége iránt s telerakta annak szobáját éjszakára boros butelákkal. Igen csodálkozott, hogy azokból Petőfi nem ivott s még jobban csodálkozott, mikor Petőfi reggel rápirított. »Ugye azt gondolta kedves asszonynéni, hogy aki azokat a bordalokat írja, az ugyan szeretheti a bort?«

Petőfi, kinek különös ruházata, sötétzöld, színes virágokkal átszőtt dolmánya, barna bársony magyar nadrágja és rojtos topánkája nagy feltűnést keltett a városban, csak egy napig időzött Komáromban s Etelkát ő is szépnek találta. Meglehet, hogy éppen őt jött megnézni, ha ugyan Móric kiöntötte előtte a lelkét, amit alapjellemét ösmerve, bajos föltenni. Móric ezúttal is egy hétig maradt s azontúl is majd minden héten hazaugrott s kísérgette Etelkát a leckeórákról. A városban már suttogni kezdtek a szép összeillő párról, mikor egyszerre mint a villám lesújtott az Asztalosné egy kis levélkéje, mely Etelka helyett érkezett Vályhoz s abban arról értesítik a professzor urat, hogy az Etelka nevelését szülei a mai nappal befejezettnek tekintik. S hogy még több beszéd legyen erről is, néhány nap múlva Asztalosné fürdőre utazott a leányával.

A csalódott Móric, ki búsan és most már véglegesen utazott vissza Pestre, el nem bírta találni, honnan jön az első dér, mely e tavaszi rügyeket elfagyasztja, csak később, mikor már más ég alatt, más virágok nőttek, sült ki apránkint, hogy a kisvárosok rendes megölő betűje a pletyka rontotta meg ezt a szépen indult viszonyt. A főokot maga Jókayné szolgáltatta, aki pedig teljes szívből szerette az Asztalos-família minden tagját. Százszor-ezerszer is meg fogja ő azt bánni a keserűségek óráiban, amelyek megérkeznek.

Úgy történt pedig az egész, hogy valaki fölemlíté a szállongó hírt előtte s meg is dicsérte, milyen szép menye lesz.

- Soha - pattant fel Jókayné. - Míg én élek, meg nem engedem, hogy az én fiam katolikus leányt vegyen el.

Fürge nyelvek elmondták Asztalosnénak, Asztalosné se nyelte el, üzent valamit olyat, amit Jókayné nem tett a tükör mögé, erre Jókayné visszaüzent s így mérgesedett el egy könnyedén odavetett mondatért a két család közt a jó viszony s így formálódott másképp két élet, vagyis csak az egyik, mert a szép Asztalos kisasszony búslakodott, sorvadozott, betegen jött haza őszre a fürdőből s rá nehány napra meg is halt.