[AZ ELSŐ VÁLASZTÁS TÖRTÉNETE]
NAGYSÁGOS KATÁNGHY MENYHÉRT KÉPVISELŐ ÚR VISZONTAGSÁGOS
ÉLETE, KALANDJAI, SZERENCSÉTLENSÉGE ÉS SZERENCSÉJE

1896

EGY FEJEZET, MELY NEM TARTOZIK A TÖRTÉNETHEZ

Két vagy három esztendeje annak, hogy Katánghy Menyhért levelei, Klára feleségéhez intézve, kezdtek megjelenni a Pesti Hirlapban. A közönség (ah, milyen hálátlan a közönség) mohón kapott rajtok, s rám, aki hosszú éveken át mulattattam az országgyûlési tárgyalásokról írt karcolataimmal, többé nem is gondolt.

Valóságos keserûség fogott el ezen Katánghy ellen. Kicsoda, micsoda? Az igaz, hogy elég jól írt, de mindegy - hogy mer mégis írni? Jól írni nem szokás egyszerre - tehát nem is szabad.

Szóval, bizonyos animozitás támadt bennem ellene, akiben roppant sok defektust kezdtem észrevenni.

Elõször pöffeszkedõ. Minduntalan henceg vele, hogy a naplóbíráló bizottság tagja.

Másodszor csaló. Csalja a feleségét a leveleiben, hogy nem tud lakást kapni.

Ez pedig nekem gyenge oldalam. Én az olyan embert, aki a feleségét csalja, annyira se becsülöm, mint a kutyát.

Általában a képviselõi körökben is élénken kitört az elégedetlenség Katánghy ellen a levelei miatt.

- Mit akar ez az ember, az isten szerelmeért? Tönkretesz mindnyájunkat.

A vidéken élõ képviselõnék az õ férjeik viselt dolgait vélték leírva látni e levelekben. Egyik-másik szemrehányást is tett a férjének.

- Ugye te írod azokat a leveleket, imposztor?

Az asszonyok követelni kezdték, hogy a férjeik hozzák fel õket a fõvárosba, ne hagyják otthon szalmaözvegyeknek, ahol per »Klári« titulálják õket nevetgélve. Száz meg száz asszony kezdte magát Katánghynénak érezni. Szóval, kitört a lázongás a levelek miatt, a képviselõ-férjek egy tömeges deputációja jelent meg a Pesti Hirlap szerkesztõségében, hogy ne közöljenek többé Katánghy-leveleket.

A szerkesztõk nyájas mosollyal ígérték meg, hogy majd intézkednek ez ügyben.

És intézkedtek is. Fölemelték a levelek honoráriumát. Minélfogva még sûrûbben jelentek meg a Pesti Hirlapban. Sohase maga Katánghy hozta a kéziratot, hanem hordárral küldte, néha egy vén inasforma hozta, egy fecsegõ fráter, aki többnyire be volt csípve és egy félóráig csacsogott a gazdájáról, mindég azzal végezve a szavait:

- Én vagyok az a Varga Mihály, aki a másvilágon is járt.

Persze, nevettek rajta a munkatársak, hanem az feltûnt, hogy némelykor az uráról szólva, sötéten, rejtélyesen nézett maga elé:

- Sokon ment õ keresztül - dünnyögte. - Ha én egyszer beszélni akarnék. De én olyan természetû vagyok, akinek terhére van a szó.

Pedig örökké fecsegett, még magában is beszélt vagy énekelt a garádicsokon lefelé menet. Tisztára eltanultuk tõle, mert mindig ezt az egy nótafélét dudorászta:

Jó bort árul Sirjainé,
Ott kucorog a Vén Duzsné,
A nagyhajú Ecsediné,
Gödénytorkú Nagy Béniné.

Egy egész téli kampány elmúlt, Katánghy már híres ember lett, és még soha senki sem látta a szerkesztőségben.

- Mégiscsak furcsa, hogy egyszer se mutatta magát - tűnődtek a munkatársak. - Talán nem is létezik ez a Katánghy.

Levelei érkeztek a szerkesztőségbe. Az »Üzenetek« közt megírta a szerkesztő: »Katánghy Menyhért úr számára levelek vannak a szerkesztőségben«. Senki sem jött értük, még Varga Mihály sem. Végre (hátha a lap számára küldött anyag?) felbontotta a szerkesztő s látta, hogy az egyik Pozsonyból van keltezve, a másik Kolozsvárról, mind a kettő más írás, s mind a kettő alatt így szól az aláírás: »maradtam hű nőd - Klári.«

Érdekes perspektíva nyílt meg a redakció előtt. - Hohó! Hiszen ez bigámia. Ennek az embernek két felesége van. Kicsoda voltaképpen ez az ember?

De az is lehet, hogy nem feleségei, hogy csak afféle irkafirkáló honleányok, költött Klárik, akik szeretnek tréfára tréfával felelni.

Sőt az se lehetetlen, hogy Katánghy nem is családos, hogy egy Klári sincsen - hanem csak a forma kedvéért írja országgyűlési tudósításait nejéhez.

Csakhogy ha Katánghy nem családos, akkor hogyan járhat a leánya jegyben Fenyvessyvel? De hátha Fenyvessy is költött alak? Az ördög ismeri itt ki magát.

Meg lehet ebbe a dologba bolondulni.

A vidékrõl is egyre kezdtek ilyenformán kérdezõ levelek és levelezõlapok jönni a szerkesztõségbe:

1. Igazi élõ ember-e Katánghy?

2. Honnan van megválasztva képviselõnek Katánghy?

3. Katánghyné õnagyságának melyik megyében és helységben van a lakása? Kérem az utolsó postát is tudatni a szerk. üzenetekben.

4. Nemde a Katánghy név alatt Mikszáth Kálmán tehetséges írónk dolgozik?

Mind e kérdésekre türelmesen és nagy cirkumspektussággal válaszolgatott a szerkesztõ, az én Kenedi Géza barátom, a legzseniálisabb üzenõ az országban. Kitért, betért vagy elütötte egy élccel, amit nem tudott.

De az utolsó kérdés engem hozott dühbe.

Engem tartanak a levelek szerzõjének? Hogy én ásom alá a képviselõtársaim polgári becsületét a hites feleségeik elõtt. Nem, soha! Ezt nem tûröm. Nem engedem tovább bujkálni ezt a zsiványt a létezés és a nemlétezés mezsgyéjén. Felrántom múltjáról és jelenérõl a leplet, ha addig élek is.

Egyrészt azonban fel voltam bõszülve a közönség ellen is.

Hogy juthat valakinek eszébe olyasmit gondolni, hogy valaki, aki híres politikus, törvényhozó testület tagja, nem is él? Hiszen végre is fel lehet tenni azon urakról, akik májlabdacsokért, vagy tüdõ-javító elixirért tesznek közzé hálás köszönetnyilvánításokat a »nyílt-terekben«, hogy sem nem voltak, sem nem lesznek, de egy Katánghy létezésében kétkedni, ehhez mégis hájfejûség kell.

De nem, nem, bocsánat a hájfejûség szóért, mert nagy és régi családot sértenék meg e hazából.

Jó napot, kedves ösmerõsök, kik mindég voltatok és lesztek, akiknek esze mindég görbén hordott. Egy percig rátok nem ösmertem. Üdvözöllek.

Ti híreszteltétek Hunyadi Jánosról, hogy a Zsigmond király fia, - ti kombináltátok ki késõbb, hogy Korvin János elveszi a mostohaanyját, Beatrixot, és király lesz.

Rátok ösmerek, makacs gyerekek; a ti eszetek most is úgy jár, csakhogy most Kossuth Ferenc vesz el egy fõherceg-kisasszonyt, és a fele országot rögtön ráíratja fölséges királyunk, Ferenc József.

Ti mindég a régiek maradtok a magatok útján. A civilizáció jött dübörögve vasútjaival, sajtójával, de nektek az mindegy. Minek is változnátok meg? Csak vesztenétek vele, ha változnátok, kik a legboldogabb osztály vagytok Magyarországon.

Halhatatlanok, mert mindenféle kasztok és gondolkozásmódok elkorhadtak, elmúltak idõközben, a tietek in floribus van; boldogok, mert az történik, amit elgondoltok. II. Rákóczit még huszonöt év múlva is hazavártátok a halála után; egyitek-másitok találkozott is vele az ország valamely gránicán, ahol álruhában settenkedett.

Nem imponál nektek a halál sem. Hisz az csak egy tény. S ti többre veszitek a föltevéseket.

II. Józseftõl még két utána való király alatt sem akartatok megválni. Azt állítottátok, hogy megvan, hanem a papok kerítették a hatalmukba és egy pincében tartják elzárva.

Hát ott is volt már õ akkor réges-régen a papok keze közt, a kapucinusok temploma alatt.

Szóval, ti erõsen bent ültök a százados úzustokban: hihetetlennek tartani, ami igaz, s valószínûnek, ami képtelenség. Hát isten neki, én respektálom, és éppenséggel nincs jogom dühbe jönni, hogy Katánghy Menyhért képviselõtársamat költött személynek tartjátok. Hisz ez végre is csekélység véleményeitek tarkabarka pillangóseregében, melyek még jobb kedvben röpködnek a nemzeti élet mostani verõfényében, mint azelõtt.

Én szeretlek benneteket - mert ti is magyarok vagytok. S akit néha elfut a méreg, ha a sajtóban is olvas efféle idétlen föltevéseket és híreket, váltig csillapítom. - Tisztelet, uram, e kövér kacsáknak és gombáknak! Van egy osztály, egy elszórt család a nemzet nagy tömegében, mely úgy gondolkozik s eszében ilyeneket költ ki, kell, hogy ezek is képviselve legyenek a sajtóban.

Üdvözöllek, mondom, kedves ösmerõsök - hanem a Katánghyt nem hagyom zsákmánytokul. Én nem vállalom a cikkeit a ti kedvetekért sem. Elhatároztam, hogy nyilatkozni fogok.

Éppen ez elhatározásom alatt új kívánságok merültek fel a szerkesztõségbe beküldött levelekben.

A 36,225-ik számú elõfizetõ arra szólítja fel a szerkesztõséget, hogy tegye közzé a Katánghy életrajzát. - Hiszen ha tudnánk az életrajzát!

Ehhez járult, hogy ugyanekkor a púroszok az iránt indítottak meg nyomozást, nem adott-e Katánghy a kerületében reverzálist. Emiatt egy magándetektív le is utazott a kerületébe.

Ily körülmények közt támadt az az eszmém, hogy megírom a Katánghy életrajzát, hadd lássa a közönség, hogy vérbõl és húsból való élõ ember. S végre is már a morál szempontjából sem árt az ilyen kétes egzisztenciára egy kis világosságot önteni. Mert a politikai svihák rosszabb a kígyónál. A kígyó, bárhogy vagdalják össze dirib-darabra, él mindaddig, míg a napvilág rásüt, a politikai svihák pedig bármily ép legyen, csak addig él, míg a nap rá nem világít.

A házas képviselõk nagy gaudiummal fogadták, mikor említettem tervemet, hogy leleplezem Menyust, megírván a curriculum vitae-jét.

- Az isten segítsen, bruder! Bizony nagy jót cselekszel velünk.

Azonban csakhamar megtudta Menyus is a dolgot, s szörnyû mód meg volt rõkönyödve.

- Ne okoskodj, pajtás - mondá. - Tudom, mi bánt téged. De inkább abbahagyom az irodalmi mûködést a Pesti Hirlapban. Végképp átengedem a terrénumot neked.

S még aznap tényleg írt a szerkesztõségbe, hogy megszûnik munkatárs lenni: ezutáni leveleit majd csak kéziratban postán fogja küldözgetni a feleségének.

A képviselõ-férjek, ahelyett, hogy hálásak lettek volna, amiért Menyust elijesztettem a további levelezéstõl, engem csúfoltak ki.

- Ugye nem mered a saisi fátyolt fölrántani Menyus múltjáról? Gyáva vagy, punktum!

- No, hát merem. Azért is megmutatom.

És hozzáfogtam az életrajzi adatok gyûjtéséhez. Persze, a Katánghy életrajzát, ha a Sturm-féle almanach szokásai szerint járnék el, pár szóval el lehetne mondani, hogy t. i. született 1848-ban, ámbátor 1846-ban született (de az sohasem árt, ha az embernek életébõl Sturm úr vesz el két esztendõt.) Iskoláit járta Kassán, Budapesten, stb. Már otthon is kitûnõ házi nevelésben részesült. (Ahá, mint Péchy Tamás.) Az 1884-iki országgyûlésre a borontói kerület választotta meg. Tagja a naplóbíráló bizottságnak.

Mindössze ennyit találtam Sturmban. Boldog isten, hogy építsek én meg ebbõl az édes-kevésbõl egy teljes biográfiát? Ezt nyilván maga Katánghy diktálta be az almanachba.

Apránkint kellett összeszednem némi nyomokat. Valahol véletlenül megtudtam, hogy Sáros megyében született. Hopp, ez nagyon terhelõ körülmény. Egy másik forrás olyasvalamit ejtett el, hogy sokáig élt külföldön, mint orvos. Mi az ördög? Katánghy mint orvos? Ki hallott ilyet? Élénken kezdett vonzani a lassan oszladozó homályosság. A kerületében lent járt magándetektív is mesélt némi részleteket a választása felõl, amik csak a kíváncsiságomat csigázták fel. Végre egy idõs asszonysággal ösmerkedtem meg Budán, aki azt állította, hogy rokona Katánghyéknak.

Milyen szerencse! Az idõs asszonyság (Terka néni) kitárta tudásának gazdag tárházát. Mondott az annyit, hogy redukálni kellett egy tized részére. Az ördög akar egész könyvtárt írni Katánghyékról!

Ami kevés még ezek után homályosságban maradt, azt a már említett Varga Mihály útján hoztam tisztába.

Varga nem akart eleinte semmit mondani, de két ezüst forintos megtette a hatást, mert hiába: »Jó bort árul Sirjainé« stb.

És most, miután lelkiismeretesen megneveztem a forrásokat, az isten és a múzsa segítségével megkezdem az életrajzot - méltóztassanak vakon hinni a szavamnak.