|
Szegény magyar dzsentri annyiszor hallja élhetetlen voltát, hogy
elszontyolodásában nekidurálja magát egyszer-egyszer, egy-két ugrással utána
szökni azoknak (vagy esetleg meg is elõzni õket), akik a boldogulás útján
elöljárnak.
A tekintetes szülõk hályogtalan szemmel nézvén az idõk
folyását, nagy határozatot szûrnek le. »Ha a zsidó úgy, mi is úgy. Csak a
kúriánk gyepesedett be, de az eszünk nem. Mi is megleljük a pénzöntõ pályákat
és elébök vágunk a gyermekeinkkel.«
S a pulya, aki még ott röcsög az anyja szoknyája körül, s a
színes babszemeket csórikálja, nem egyszer hallja, amíg felnõ:
- Most már semmi se a szolgabíró. A viceispán se nagy úr
már. Sõt a képviselõi pozíció is besüppedt, mint a kis tûznél sült pampuska. Az
Isten verje meg az országgyûlést, sok jó nemesi birtokot felfalt, mint a fekete
posztóval bevont országokban sok szüzet a sárkány.
Ej no, hiszen a magyar nemes szeme is elöl van, mint a többi
emberé, miért ne láthatna velök õ is elõre?
S látott is valamennyire. Csakugyan akadtak szórványosan
példák, hogy a dzsentri-gyerekek is elindultak a jövedelmezõ pályákra. - Furcsa
volt az, kivált kezdetnek. Mintha a sas elvinné a maga fiait a pocsolyához: No,
hát most már ti is itt ússzatok versenyt a kis kacsákkal!
A hatvanas évek vége felé voltak a határtagosítások (a
felvidéken legalább akkorában kommasszálták a határok zömét), a mérnökök dolga
roppant jól folyt; harminc-negyvenezer forint ára munkája volt egynek-egynek.
Jó nemes atyánkfiai vérszemet kaptak erre, és a fiatalja,
akármekkora nagy »ypsilon« kolonckodott a neve végén, mind a mérnöki pályára
lõn terelve, küszködvén a sinus-cosinus-szal, a logaritmusokkal, meg a
körzõvel.
- Ez legalább nem szégyenletes pálya - így gondolták és így
legyezgették a címerükben levõ állatjaikat, a griffeket, sárkányokat, gólyákat,
gémeket stb. - Nem egészen elõkelõ, az igaz, de nem is egészen lealacsonyító.
Ebben is a földdel dolgozik a fiú, a föld önti neki a pénzt, ha nem is éppen
búza alakjában.
Így lettek az akkori dzsentri sarjak majdnem kivétel nélkül
mérnökök, de mire a diplomát elnyerték, már akkorra minden határ fel volt
méricskélve, s a spekulációra készült »matyikusok« jó része mint díjnok és
írnok körmöl ez idõ szerint szerte a különféle kancelláriákban.
Szóval, elkéstek.
De semmi az. Végre is a maga kárán tanul a magyar (még szinte jól esik neki ez
a kár - amikor már elfelejtette.) Egyszerûen nem volt »zsüzsmánjok«. De hogy is
lehetett volna mindjárt elõszörre?
Pedig különben evidens volt, hogy a tagosítások elmúlnak. Ostobaság nyírókat
nevelni egy olyan bárányhoz (még ha aranyból van is a gyapja), amelyik már nyúzás
alatt van. Nem a mérnököké immár a jó pálya, hanem a prókátoroké. Prókátornak
kell a gyereket nevelni, mert ameddig magyar ember lesz, addig a pörpatvar
otthon lesz ezen a sárgolyóbison.
A következõ
generáció tehát ügyvéd lett; de amíg ezek ott biliárdoztak az egyetem körül
fekvõ kávéházakban, addig egészen átformálódott az ügyvédi állás: tisztségbõl
mesterség lett. Más törvények jöttek, más bírák és más életviszonyok. Eddigelé
a fiskális úgy odakuporodott egy-egy uradalomhoz, vagy sokszor egyetlen pörhöz,
mint a borjú a tehén alá, ott szopogatott, amíg vastagra meghízott.
Most megszûntek a
hosszú pörök, a lusta bírák, akiknek az a szeme is be volt hunyva, mely az
igazságot meglátá, meg az a másik is, mely most az ügyvédek körmeire van
meresztve.
Minden
megváltozott. - A méh nem szimbóluma többé a gyûjtésnek, csak az ostobaságnak:
a méh maga röpködi be a virágokat s nagy fáradsággal szedi fel csápjaira az
édes anyagot, hogy átdolgozza. - Ma már a hörcsög az igazi akvizitor, akinek
két zacskója van a pofáján s két cikázó szeme, melyekkel meglátja a kész magot.
Az ügyvédséggel
is elkéstek tehát a dzsentri-fiúk. Ez se jó pálya már. Bizony nem egyik szorult
le körjegyzõnek közülük, - ha ugyan rosszabb is nem történt némelyikkel.
E gyalázatos
átmeneti idõkben tette le Katánghy János komposszesszor úr Menyhért fia az
érettségit - azt is úgy, hogy János úr párbajjal fenyegette a professzorokat,
ha megbuktatják. Mert rosszakaratot és szottizt Katánghy János úr nem tûr el
senki fia részérõl.
Miután Katánghy
János úr a két fiával, Károllyal, a mérnökkel, és Palival, az ügyvéddel
»elkésett«, amint azt fennebb vázoltuk némi általánosságban, a harmadik és
legutolsó fiával akarta helyreütni a hibát.
- Rosszul
spekuláltam - mondogatta magában. - Eleibe kell lõni a szerencsének, mint a
vadgalambnak. Nem olyan pályát kell választani, amelyik most jó, hanem amelyik
jó lesz.
Persze, de éppen
ez a nehéz. Sokat töprengett ezen János úr. Legjobban szeretett volna belõle
bankhivatalnokot, akképpen okoskodván: »a búzaasztagnál van a kakasnak a
legjobb dolga.« De Katánghy György kir. tanácsos, a család esze (János úrnak
unokatestvére) másképpen vélekedett.
- Nagy szó
a bank, János. Külön kell arra születni. Zsidónak való dolog.
- De Menyus
is megtanulja… Jó eszû kölyök és végtelenül ügyes.
A királyi
tanácsos úr fitymálólag biggyesztette el húsos ajkait.
-
Megtanulja? Talán. De nem elég az, János, talán te is megtanultad volna fiatal
korodban, ha vagy tíz évig gyakorlod az egérfogást úgy, hogy ahol magad volnál,
elfognád az egeret, de a rászületett macskák között neked egy se jutna, mind õk
fognák meg.
Katánghy
János lehajtotta a fejét.
- Hm - szólt elgondolkozva -, ebben van valami.
- Ne add
tehát bankhivatalnoknak a gyereket. Nem arra való!
- Pedig úgy
néz ki a fickó, mintha a jég hátán is megélne.
- A jég
hátán meglehet, de a bankban nem. Csacsi ahhoz a nemesember.
- De hát akkor
mit neveljek belõle?
- Doktort,
barátom, doktort, és csak örökké doktort. A doktoroké a világ, mert beteges. Hiszen már nincs
is egészséges ember. A Menyus csinos fiú, kellemes modora van, és derekasan tud
szelet csapni. Ezen a pályán sokra viheti. Hány gazdag ember van a doktorok
közt! Csak az nem boldogul, aki nem akar.
A kir.
tanácsos szavai nagy súllyal estek a latba, Menyus orvosnövendék lett.
Menyus
édesanyja, szül. Pribolszky Johanna is osztotta ezt a nézetet.
- Könnyû
tudomány - mondá. - Ha az orvos meggyógyít valakit, az hálás és dicséri, ha
pedig ki nem gyógyítja, örökre elnémul, nem tehet neki szemrehányást.
|