Rész, Fejezet

2501   2,  18|            üzennek, jól eszedben tartsd az úton, hogy értelmesen elmondhasd
2502   2,  18|           kenõasszonyt nem kapott, mert az csak falun van.~- Hát a
2503   2,  18|               aranyos udvari hintó jött az asszonyokért.~Hosszú volna
2504   2,  18|            tetszett nekem mindezek közt az én lelkem gyönyörûsége,
2505   2,  18|            termetû öregember piszmogott az ásójával, hosszúkás, ráncos,
2506   2,  18|          Erzsébet elfogadjon bennünket?~Az öregember megemelte erre
2507   2,  18|                szalmakalapját, lecsapta az ásót, hogy majd õ elvezeti
2508   2,  18|                elvezeti õket. Elöl ment az egyszerû épület felé, míg
2509   2,  18|           fényes tallért nyújtott neki.~Az öregember elmosolyodott,
2510   2,  18|            öltözött hölgyek ültek körbe az asztalnál. Senki se gondolta
2511   2,  18|                nagyasszony ezer ölrõl). Az asztalfõn a palatinusné
2512   2,  18|                  Nem csúnya asszony, ha az ember jobban megnézi. Az
2513   2,  18|                az ember jobban megnézi. Az igaz, hogy sokáig kell nézni,
2514   2,  18|           egy-egy angoramacskát tartott az ölében, és a szõrét simogatta.
2515   2,  18|       Antoinette feje miatt képzeli úgy az ember.)~Bernáthné nagyasszony
2516   2,  18|               fekete ruháját hófehérre, az akkori divat szerint a jobb
2517   2,  18|         Tudakozódott férjérõl, fiáról s az idei termésrõl. Megkérdezte:
2518   2,  18|             hogy azokat is szoptatják-e az öreg tyúkok és libák?~A
2519   2,  18|               Ne csüggedjen, gyermekem. Az élet tele szokott lenni
2520   2,  18|           enyhíti azokat a vallás.~- És az olyan kegyes szív részvétele,
2521   2,  18|            Oltalmamba akarom önt venni, az én oltalmamba - tette hozzá
2522   2,  18|              szelíden. - A mi házunkban az én uram parancsol. Nekünk
2523   2,  18|                asszonyom, hogy lesz. De az az egy bizonyos, hogy a
2524   2,  18|             asszonyom, hogy lesz. De az az egy bizonyos, hogy a fenségetek
2525   2,  18|         amennyit csak parancsolnak, míg az én szegény öregemnek csak
2526   2,  18|               szegény öregemnek csak ez az egy kedvence van.~A fõhercegnõ
2527   2,  18|                  kiket ismét visszavitt az udvari fogat a »Sieben Kurfürst«-
2528   2,  19|            belenéz oda, ahová akar, meg az olyan kis szaruért, hogy
2529   2,  19|                olyan kis szaruért, hogy az ember csak a füléhez teszi
2530   2,  19|                 Buttler is, nemkülönben az erdőtelki kastély lakója,
2531   2,  19|        főhercegnő ajánlatán. Nagy dolog az, hogy most ilyen patrónushoz
2532   2,  19|            intés lesz mindenkinek, hogy az udvari körök szeszélye megfordult,
2533   2,  19|             udvarával.~Így is lett - de az eredményre nézve csalódtak.
2534   2,  19|             eredményre nézve csalódtak. Az új patróna semmit sem lendített
2535   2,  19|            sehogy se akart elõre menni. Az egri szentszék egyre halogatta
2536   2,  19|               kihallgassák.~A háborúnak az a két nagy baja van, hogy
2537   2,  19|         bizonyították, hogy Szimáncsiné az utolsó idõkben delirium
2538   2,  19|        kanonokoknak könnyû dolguk volt. Az, amiben a kihallgatások
2539   2,  19|             hogy a Buttler menyasszonya az udvar közelében van, egy
2540   2,  19|               elvesztené. Csak várjanak az ítélettel, mihelyt már a
2541   2,  19|            saját fejét:~- Ejh, hol volt az eszem? Mikor én még sohase
2542   2,  19|                vajmi kevés kilátása van az õ kezére? Ha nem szeret
2543   2,  19|               Csak tudatnak keserû.~Ezt az érvelést Fáy is elfogadta.~-
2544   2,  19|        halaszthatta ad calendas graecas az ügyet, egy csendes napon
2545   2,  19|              Laetare vasárnap hozta meg az ítélet hírét Bozosra Buday
2546   2,  19|                 aki ökröket volt eladni az egri mészárosoknak.~Buttler
2547   2,  19|                 járt-kelt a kastélyban, az istállóban, megnézte a lovait,
2548   2,  19|                 és játszott egy darabig az unokáival, bevárta, míg
2549   2,  19|              olvasgatott a jó úr, pedig az egészet tudta már könyv
2550   2,  19|                 a »Stadt Frankfurt«-ba, az volt akkor a magyar urak
2551   2,  19|              vagy három napig kóborgott az utcákon, a Mária Erzsébet
2552   2,  19|            akart õ, valami mást. Mondta az ötvösnek, hogy reszelje
2553   2,  19|                hogy reszelje le. De míg az a reszelõt kereste, azt
2554   2,  19|                 esztendeig. Kereste azt az országot, ahol nincsenek
2555   2,  19|                 nincsenek papok. Futott az emlékei elõl. Egy helyütt
2556   2,  19|                 tovább. Egyik tájék sem az igazi. A fák nem lehelnek
2557   2,  19|        emlékszik többé Buttler Jánosra.~Az emberekkel, a fákkal még
2558   2,  19|          Ismerünk téged.« A nap is csak az otthoni nap volt. Járt méltóságosan,
2559   2,  20|              csak három nappal élte túl az öregurat. Óriási temetés
2560   2,  20|             kriptaajtót befalazni, mert az asszony is követi urát.~
2561   2,  20|            levelet írt a főhercegnőnek. Az bizony most maga gazdálkodik
2562   2,  20|                  Akinek a lábát elviszi az ágyúgolyóbis, kevés vigasztalás
2563   2,  20|                 vigasztalás annak, hogy az illető ágyú maga is megrepedt
2564   2,  20|               embere kereste föl, azzal az ígérettel, hogy ha ő (Pyrker)
2565   2,  20|            vagyok még sehol eltörve, de az olaj, az olaj. Hát te hol
2566   2,  20|              sehol eltörve, de az olaj, az olaj. Hát te hol kóborol­
2567   2,  20|                szivárogtak a szemeibõl.~Az öregúr mindjárt le akarta
2568   2,  20|           kitört szívébõl a láva.~- Nem az enyim az már. Hej, dehogy
2569   2,  20|         szívébõl a láva.~- Nem az enyim az már. Hej, dehogy az enyim.
2570   2,  20|               enyim az már. Hej, dehogy az enyim. Ezermillió ember
2571   2,  20|            mindenkié inkább, csak éppen az enyém nem, akinek õt még
2572   2,  20|             Persze, persze - tüsszögött az öreg. - Én vagyok az a gonosz
2573   2,  20|         tüsszögött az öreg. - Én vagyok az a gonosz zsarnok, aki az
2574   2,  20|                az a gonosz zsarnok, aki az utadban áll.~Buttler lehorgasztotta
2575   2,  20|               Hiszen éppen a makacssága az õ betegsége. Nem fog az
2576   2,  20|                 az õ betegsége. Nem fog az mást szeretni, míg ez a
2577   2,  20|                sietett Pozsonyba, s ott az egész hatalmas rokonságot
2578   2,  20|           Pyrker mellé sorakoztatta. De az ultramontán had is szemfüles,
2579   2,  20|               volt, akinek mindene ezen az egy lapon úszott. Fût-fát
2580   2,  20|                írt Patakra, lerajzolván az ellenkezõ táborok mozgalmát,
2581   2,  20|          Méltóságos öcsémuram! Minthogy az ágyúi nincsenek, amelyeket
2582   2,  20|             belõle kihányni a bankókat, az aranyat, míg egész asztag
2583   2,  20|          aranyat, míg egész asztag lesz az asztalon.~- Olvassa csak
2584   2,  20|               ott van a pesti határban, az Orczy-família majorján.~-
2585   2,  20|                  fejedelmi ajándék.[17]~Az elsõ vasláda nagy effektust
2586   2,  20|        lehetetlenségig, de szerette, ha az alattvalói könnyelmûek.~
2587   2,  20|     mozgósította a többi vasládákat is, az óriási összegeket, melyek
2588   2,  20|                hallatlan pompával, hogy az egész Róma errõl beszélt.
2589   2,  20|               Oly kísérettel jelent meg az örök városban, mint egy
2590   2,  20|          láttára népcsõdületek támadtak az utcákon.~A huszárok azonban
2591   2,  20|           tavasszal be is vonult Pyrker az egri rezidenciába. Maga
2592   2,  20|                 rendezte a fogadtatást. Az õ hintaján jött, az õ huszárjai
2593   2,  20|        fogadtatást. Az õ hintaján jött, az õ huszárjai lovagoltak mellette,
2594   2,  20|                amit végig se hallgatott az érsek, elérzékenyült, könnyekre
2595   2,  20|                  és kétszer megcsókolta az összes ujjongó népek szeme
2596   2,  20|                 talán nem is a nap volt az, csak az a melegség, ami
2597   2,  20|              nem is a nap volt az, csak az a melegség, ami akkor szokott
2598   2,  20|               hogy mennyit fûtött fel.)~Az ilyen kályha aztán meleg,
2599   2,  20|                    Jól megnézd most ezt az érseket, János, mert sohase
2600   2,  20|                 oka. Most nem lehetett, az jött, ez jött közbe. Évekig
2601   2,  20|             grófom, hogy amit ön kíván, az merõ lehetetlenség. Ez már
2602   2,  20|                Ez már többé nem pusztán az ön ügye. Ami az öné belõle,
2603   2,  20|                 pusztán az ön ügye. Ami az öné belõle, az liliputi
2604   2,  20|                ügye. Ami az öné belõle, az liliputi dolog, amit meg
2605   2,  20|              harc volt, gróf uram, mely az egyház és a papságot rossz
2606   2,  20|           elsüllyesztettünk, rajta volt az ön búzája is, de el kellett
2607   2,  20|                roncsolják vala össze.~- Az én búzám tehát?~- Az ön
2608   2,  20|                    Az én búzám tehát?~- Az ön búzája, uram, a tenger
2609   2,  20|              voltam kellõleg informálva az ön jelleme felõl.~
2610   2,  21|          keserűséggel hagyta el Buttler az érseki palotát. Mikor kilépett
2611   2,  21|                 palotát. Mikor kilépett az utcára, olyan üres volt
2612   2,  21|                Ott csak szomorúság van. Az öreg Fáyt meglegyintette
2613   2,  21|              azóta tehetetlenül fekszik az ágyban, és a nyelvét se
2614   2,  21|                 amit még sohase látott: az imreghi uradalom.~- Imreghre
2615   2,  21|               mezõk jöttek egymás után. Az erdõk zúgása jótékonyan
2616   2,  21|         mosakodtak, és õk is hallgatták az erdõ zúgását.~Különös gondolatok
2617   2,  21|            Különös gondolatok rajzottak az elméjében. Az éj jó pajtás
2618   2,  21|                 rajzottak az elméjében. Az éj jó pajtás ezekhez: festéket
2619   2,  21|               felhõk azzá válnak, amivé az ember akarja. Elgondolta
2620   2,  21|          halállal találkozni... Ha most az a hegy amott a halál volna
2621   2,  21|      uradalmaimat, hanem kaszáld le azt az asszonyt, azt az erdõteleki
2622   2,  21|                 le azt az asszonyt, azt az erdõteleki asszonyt.« Hogy
2623   2,  21|                azt mondaná a halál: »Én az összes uradalmaidat akarom,
2624   2,  21|         behajtott a hintó, és megállott az állás alatt. Minden a régi
2625   2,  21|                 Minden a régi volt itt, az állás fedele, az oszlopok,
2626   2,  21|              volt itt, az állás fedele, az oszlopok, a baromfiól, még
2627   2,  21|             csirkék is ott szaladgáltak az ölfarakás mellett, amelyeket
2628   2,  21|            ölfarakás mellett, amelyeket az újhelyi diák akkor leparittyázott.
2629   2,  21|              most még egy batár is volt az állás alatt, a lovak kifogva
2630   2,  21|                 élne.~Sietve ment végig az udvaron a téglával rakott
2631   2,  21|        ámbituson, s egyenesen benyitott az extrába.~Önkéntelenül kapta
2632   2,  21|             szeme mozdulat­lanul tapadt az ajtóra, mintha vízió lenne.~
2633   2,  21|           zümmögött haragosan, röpdösve az asztal fölött, a gyümölcsös
2634   2,  21|              körül. Nem mert leszállani az édes csemegére, csak csapongott,
2635   2,  21|              csak csapongott, keringett az aromától ittasan.~Buttler
2636   2,  21|                menni. Csak nézte, nézte az édes arcot, és érezte, hogy
2637   2,  21|           reszketett -, de oly váratlan az eset… oly váratlan és…~Közelebb
2638   2,  21|              Valami édes meleg járta át az idegeit, mintha egy puha
2639   2,  21|                  még tán szebb. De most az ifjúsága is vissza látszott
2640   2,  21|                is vissza látszott térni az arca pirosságával. A nyitott
2641   2,  21|              szellõ, körülcirógatta, de az izzó forróságot kiszívni
2642   2,  21|               szünet következett. Pedig az »udvarhölgy« híres volt
2643   2,  21|                megszólítaná a szfinxet, az is fecsegne vele.« Csodálatosan
2644   2,  21|                    Ma szép idõnk van.~- Az igaz.~- Hát le se ül?~-
2645   2,  21|             találkozunk.~- Azt hihetnék az emberek, hogy össze voltunk
2646   2,  21|      cseresznyének, málnának édes nedve az elsõ érintésre kicsordul,
2647   2,  21|                volna erre soha.~Ez volt az elsõ vonatkozás. Szinte
2648   2,  22|    vadgesztenyegallyat tett egy pohárba az asztalra, a nagy tisztelet
2649   2,  22|                van, azt látom. Mit mond az érsek?~- Megcsalt. Mindenki
2650   2,  22|              szenvedek, én is csalódtam az életben, éppen csak úgy,
2651   2,  22|                életben, éppen csak úgy, az a vihar tépáz engemet is,
2652   2,  22|                 A Piroska hangja átment az enyelgõbe, János grófot
2653   2,  22|                 fájt neki.~- Csak olyan az - mondá keserûen -, mintha
2654   2,  22|          valakire kétszer lõnek, de már az elsõ lövésre meg­hal, aztán
2655   2,  22|         kedvetlenül fordult hátra:~- Ön az, Bóth? Rendeljen ebédet
2656   2,  22|              esve.~- Mit mondhatott hát az a csúf érsek?~- Elvette
2657   2,  22|                 a csúf érsek?~- Elvette az utolsó reményt is. A házasság
2658   2,  22|          lecsapta a vadgesztenyegallyat az asztalra.~- Mondja meg nekem
2659   2,  22|              gondolt ki? Elhiheti, hogy az engem is érdekel!~- Nem
2660   2,  22|               Ön, aki megküldte Bécsben az ezüst hajót, hogy ne várjam
2661   2,  22|                  mint a beteg madáré.~S az volt a különös, hogy most
2662   2,  22|     selyemerszényt, kiöntötte tartalmát az asztalra, négy darab ezüst
2663   2,  22|                 odatolta a Piroska elé. Az csak bámult, fokozódó rémülettel,
2664   2,  22|                mert magát illeti ez. Ez az én egyetlen szerzeményem,
2665   2,  22|             mert akkor õ beteg volt. Ez az én bérem, Piroska, amit
2666   2,  22|             kertész fizetett nekem arra az idõre.~Ez más sok volt.
2667   2,  22|                  istenem! Hát maga volt az a rejtélyes, szomorú kertészlegény,
2668   2,  22|                  sírt, mint a záporesõ.~Az egyik dió hát meg volt törve,
2669   2,  22|               keresztülragyogott rajtuk az öröm. A könnyekbe öltöztetett
2670   2,  22|          láthassam.~- Lehetetlen! Maga, az udvari dáma? - dadogta Buttler
2671   2,  22|             Buttler gróf, és a kezeivel az asztalba fogózott, hogy
2672   2,  22|        dolgozószobáját.~Ezzel felugrott az asztaltól, az egyik széken
2673   2,  22|                 felugrott az asztaltól, az egyik széken hevert utazó
2674   2,  22|                 így ívben megtörve), és az abba gyömöszölt kiskendõk,
2675   2,  22|           minden bútorával, a kanapéja, az íróasztala, a sok mindenféle
2676   2,  22|           mindenféle ezüst- és rézállat az asztalon, a Buttler-címer
2677   2,  22|              koronás aranysas gyomrában az ezüstös puttony, a két kép:
2678   2,  22|                 ezen, ha nem lett volna az egész jelenet mégis olyan
2679   2,  22|               Csak a nap mert benevetni az ablakon. Még a darázs se
2680   2,  22|                 Hamar, hamar! Nem látja az ablakon, hogy itt jön már
2681   2,  22|           mondani akarta, mikor kinyílt az ajtó és bekukkant rajta
2682   2,  22|         szívekre. A piruló leányka, meg az ábrándos ifjú olyan szerelmesek
2683   2,  22|            szíveik kiugranak a kabát és az ingváll fölé.~Buttler vidáman
2684   2,  22|               Buttler vidáman rázta meg az öreg korcsmáros kezét.~-
2685   2,  22|                derék! Azért álmodtam én az éjjel szarkákkal, meg hogy
2686   2,  22|               hogy Napóleon vissza­jött az Ilona-szigetrõl. Mert a
2687   2,  22|             papok hazudják. De most már az ebéd után látok. Tud már
2688   2,  22|                ebéd után látok. Tud már az asszony a méltóságos úrról?~-
2689   2,  22|        mutatkozik.~- Tyhû! canis mater. Az asszony bizonyosan nem mer
2690   2,  22|            pedig kezdett beszállingózni az ebéd, az is ami már volt,
2691   2,  22|                 beszállingózni az ebéd, az is ami már volt, az is,
2692   2,  22|               ebéd, az is ami már volt, az is, amivel megszaporították,
2693   2,  22|                 Bernáth Zsiga úr felõl (az bizony most már követ Pozsonyban),
2694   2,  22|              csak itt toppan.~- Meghalt az már régen, biztosan mondhatom.~
2695   2,  22|                 ramazuri«, csak egyszer az a gyerek megnõjön! Mindennap
2696   2,  22|                kevély! Hogy elbeszélget az emberrel!~Hanem az idõ ezalatt
2697   2,  22|          elbeszélget az emberrel!~Hanem az idõ ezalatt rohant, rohant
2698   2,  22|             rohant, rohant s elérkezett az a pont, hogy befogtak az
2699   2,  22|                az a pont, hogy befogtak az urasági hintókba. Itt a
2700   2,  22|            hintókba. Itt a válás perce, az egyik megy balra, a másik
2701   2,  22|                 találja Tóth uram ebben az életben.)~Tóth uram nem
2702   2,  22|           fordult, mintha annak mondaná az õ culinaris latinságával:~-
2703   2,  22|               amicitiam meam. (Megetted az ebédemet, most meg akarod
2704   2,  22|              vendé­geinek. Meg is látta az almáriom tetején a két piros
2705   2,  22|                 poharat lábujjhegyen és az egyiket, a kicsikét, odanyújtotta
2706   2,  22|             kérte. Vége-hossza nem volt az érzékeny búcsúzásnak. Tóthné
2707   2,  22|          szegélyezve.~Olyannak látszott az arca, mintha egy bimbókkal
2708   2,  22|                 dobogott a szíve, mikor az udvarra kiléptek - most
2709   2,  22|             Buttlerrel pedig nekiindult az árnyas gesztenyefasornak,
2710   2,  22|                vendéglõtõl kezdõdött és az országútig tartott.~Tóth
2711   2,  22|         beszélgetve. Ah, istenem, olyan az a Piroska járása, mintha
2712   2,  22|              szentem pedig mind megette az almákat. (De derék asszony
2713   2,  22|               korcsmárosság. Nagy dolog az, asszony! Micsoda személyek
2714   2,  22|                 személyek fordulnak meg az embernél. Milyen személyek!
2715   2,  22|                 szûcs vagy kántor ezért az egész röszkei határért!~
2716   2,  23|                 a másik hintó után, míg az elsõ keresztúthoz értek.~-
2717   2,  23|                a papok Egerben? - kérdé az aggastyán.~- Megbosszantottak
2718   2,  23|            pazar fényt fejtett ki, hogy az öreg Buday aggódni kezdett: »
2719   2,  23|                 aggódni kezdett: »Ennek az én grófomnak a Dárius kincse
2720   2,  23|               kincse se elég.«~Gyûjtött az mindent, ami sok pénzbe
2721   2,  23|             porcelánokat vegyenek neki. Az pedig a legnagyobb léhaság
2722   2,  23|                 mert minden porcelánnak az a sorsa, hogy egyszer a
2723   2,  23|            összetöri.~- Vesztét érzi ez az ember - mondák az ismerõsei.~
2724   2,  23|               érzi ez az ember - mondák az ismerõsei.~Õsszel, mikor
2725   2,  23|                 mikor fölment Pozsonyba az új párizsi hintaján (a brummer
2726   2,  23|        elterpeszkedve ült és szundikált az új kocsiban, de minthogy
2727   2,  23|     szántszándékkal lerúgta a hintórul.~Az úrias kényelemszeretetnek
2728   2,  23|     megirigyelte tõle Csernovics Péter, az akkori idõknek második nagy
2729   2,  23|              találta meg a drágaságokat az úton, s a szolgabíró, akihez
2730   2,  23|         elkezdett adósságokat csinálni, az imreghi uradalmat eladta,
2731   2,  23|           kölcsönöket vett föl Bécsben.~Az emberek a fejüket csóválták: »
2732   2,  23|            csóválták: »Ha kanállal enné az aranyat, akkor is sok volna
2733   2,  23|             aranyat, akkor is sok volna az elpocsé­kolt pénz.« Némelyek
2734   2,  23|           nézegetni, hogy használható-e az írása?~Némelyek azonban
2735   2,  23|                tudnám kiszámítani, hogy az utolsó órám utolsó negyedében
2736   2,  23|           utolsó negyedében váltsam fel az utolsó ezresemet.~Hja persze,
2737   2,  23|                 Karácsonykor hazamentek az országos rendek tisztát
2738   2,  23|             orgiákat csapott néhányszor az õsszel, de most az egyszer
2739   2,  23|           néhányszor az õsszel, de most az egyszer nem oda szállt,
2740   2,  23|                 lehetett megtudni, csak az a bizonyos, hogy a palotát
2741   2,  23|          fizette aranyakkal, aztán csak az a bizonyos, hogy három királyok
2742   2,  23|          szélhûdés érte vacsora közben.~Az öreg Buday sírt, mint egy
2743   2,  23|             Most már hát megtalálta azt az országot a szegény ura,
2744   2,  23|                papok.~Zokogva tette meg az intézkedéseit a megtört
2745   2,  23|                 rokonokhoz, Erdõtelekre az asszonyhoz, Patakra Fáyhoz (
2746   2,  23|             Patakra Fáyhoz (ámbár iszen az már élõhalott, tudni nem
2747   2,  23|                partecédulákat nyomatni, az érseket értesíteni Egerben (
2748   2,  23|             volt, hogy ez lesz a vége.« Az általános nézet pedig oda
2749   2,  23|                zúgtak a harangok, addig az emberek is csak õróla fecsegtek,
2750   2,  23|                fecsegtek, locsogtak. De az õ személye csak az elsõ
2751   2,  23|        locsogtak. De az õ személye csak az elsõ napokban volt érdekes.
2752   2,  23|               napokban volt érdekes. Ó, az emberek olyan könnyen megszokják,
2753   2,  23|         közönséget. Dobóruszkán temetik az õsi kriptába. Hm. Eljön-e
2754   2,  23|         Telekrõl? Hát Piroska? No, lesz az spektákulum a koporsónál,
2755   2,  23|          megelõzte a koporsót, azt csak az esti homálynál hozzák be
2756   2,  23|            pedig elviszik Dobóruszkára, az apjáé mellé.~Bóth elbeszélt
2757   2,  23|                 a bécsi házát, és annak az árával kártyaadósságokat
2758   2,  23|                elküldték mindjárt akkor az egri káptalanhoz, a másik
2759   2,  23|               Aztán õ maga is odaborult az asztalra és ott virrasztott
2760   2,  23|             utoljára itt volt, még csak az arcát se nézte meg jól.
2761   2,  23|            fölverni. Hanem, nini, éppen az ablaknál mutatkozott Vidonka.
2762   2,  23|               nagynehezen tudta behúzni az egyik huszár.~- Vidonka
2763   2,  23|                 hát nyissa ki. Megnézem az urunkat még egyszer.~Vidonka
2764   2,  23|                hirtelen elugrott onnan, az ajtónak iramodva. Csak az
2765   2,  23|               az ajtónak iramodva. Csak az ajtóból mondta: - De van
2766   2,  23|         robajjal csapódott vissza.~- Mi az? Mi lelte, tekintetes úr? -
2767   2,  23|             halotti sápadtságát látván.~Az öregúr végigsimította reszketõ
2768   2,  23|                 ráncos homlokán, mintha az eszméletét szedné össze.~-
2769   2,  24|                  HUSZONNEGYEDIK FEJEZET~AZ UTOLSÓ POMPA~Buday uramat
2770   2,  24|            valamit, mert nagyot csapott az ablakrámára, aztán eltökélt
2771   2,  24|                 lépésekkel kisietett és az egyik ispánt hívatta,~-
2772   2,  24|                 hajtat Ungvárra, és még az éj folyamán kihozza onnan
2773   2,  24|                különben is mozgott, élt az egész kastély. A konyhában
2774   2,  24|              folyt a munka. A kaposi és az ungvári szabók szakadatlanul
2775   2,  24|                 ki bosszúsan kritizálta az érckoporsó formáját, arányait.~-
2776   2,  24|            egyszer utoljára begördültek az udvarra a Sztárayak, Majláthok,
2777   2,  24|               Lónyayak hintói, szánjai, az Ibrányi Pali híres négy
2778   2,  24|                 jött, s ami virág nyílt az üvegházakban négy megyében,
2779   2,  24|             üvegházakban négy megyében, az mind ide gyûlt most a halottat
2780   2,  24|                 Ungvárról, a deputációk az ország minden részébõl,
2781   2,  24|               mind elszámlálni? Megtelt az egész óriási épület, gyönyörû
2782   2,  24|            ezzel mit akar? - rivallt rá az ispán. - Mi ez?…~- Azt én
2783   2,  24|              Azt én tudom, mi - felelte az öregember -, csak tessék,
2784   2,  24|                 is tudni fogja, hogy mi az a gally.~- Kicsoda kend?~-
2785   2,  24|              dámák, kíváncsian rohantak az ablakhoz, mihelyt egy-egy
2786   2,  24|               új kocsi berobogott. Hogy az ablak átlátszó maradjon,
2787   2,  24|            piros szájacska; megérkezett az ifjú Buday Pál, a Horváth-birtok
2788   2,  24|               nyüzsgés támadt, mindenki az ablakhoz törte magát.~-
2789   2,  24|               Ki jött? Mi jött? Itt van az »özvegy«.~Sapristi! Ah!
2790   2,  24|            dacára a hidegnek, föltépték az ablaktáblákat és kihajoltak,
2791   2,  24|            bámult minden ablaknál, mint az egymásra rakott alma, egy
2792   2,  24|            fejet ne találjon.~Csakugyan az özvegy érkezett meg, tetõtõl
2793   2,  24|                 várták félkaréjban, míg az öreg Buday kiemeli a hintóból.~-
2794   2,  24|                  szörnyûközének odafönn az ablakoknál -, milyen kegyesen
2795   2,  24|               ki a batárból.~- Ki lehet az a gyönyörû jószág?~- Hát
2796   2,  24|                 a fehér kaméliakoszorút az inastól, és egyenest a nagyterembe
2797   2,  24|           elöl-hátul lovon. Urasan megy az úr a másvilágra is.~Borzalmas
2798   2,  24|                  Bernáth Zsigmond volt, az ungi követ.~Mária megismerte,
2799   2,  24|                 a kaméliakoszorút, hogy az leesett a lovagterem márványkockáira.~-
2800   2,  24|              szerint nem. És õ most már az Istennél van.~Nem bírva
2801   2,  24|            pillantást vetett rá, de már az nem szúrta meg, már akkorra
2802   2,  24|                nõszemély el van ájulva.~Az emberek, akik megtalálták,
2803   2,  24|             tovább? Hosszú volna leírni az egész szertartást, hogy
2804   2,  24|              szertartást, hogy öntötték az országutak még folyton a
2805   2,  24|                megérkezik, összegyûltek az emeleti »agancsteremben«
2806   2,  24|   felolvastatott a végrendelet, melynek az eredeti példányát a szekretárius
2807   2,  24|                célokra testálta, csupán az erdõteleki birtok féljövedelét
2808   2,  24|         állítólag egy leánya is vagyon, az kapja hozományul, ha férjhez
2809   2,  24|               föld, akár egyéb, illesse az mind az õ szeretett gyámatyját,
2810   2,  24|             akár egyéb, illesse az mind az õ szeretett gyámatyját,
2811   2,  24|                körülmény kideríttetvén, az adomány semmisnek tekintendõ,
2812   2,  24|                elejével, s megtekintvén az épületet, az egyszerû kis
2813   2,  24|               megtekintvén az épületet, az egyszerû kis téglaházikót
2814   2,  24|               kis ablakszerû nyílással, az az ötlete támadt, hogy ha
2815   2,  24|                ablakszerû nyílással, az az ötlete támadt, hogy ha õ
2816   2,  24|                azt is, hogy odakerült-e az õ gallya a virágok közé.
2817   2,  24|             mert senki se törõdött most az élõkkel, hát fölment, és
2818   2,  24|             csak történt, és ami otthon az anyjukot érdekelheti.~Oh,
2819   2,  24|            Kip-kop. Mindennek vége van. Az utolsó párdányi gróf hazaérkezett.~
2820   2,  25|            Gyorsan szétoszlott a tömeg, az uraságok felültek a hintaikba,
2821   2,  25|            történt vala - úgy mesélik - az az eset, mely legendaszámba
2822   2,  25|                 vala - úgy mesélik - az az eset, mely legendaszámba
2823   2,  25|                Tóth György uramat, mert az õ révén szivárgott ki az
2824   2,  25|                az õ révén szivárgott ki az a bizonyos legenda. Nem
2825   2,  25|                 a bizonyos legenda. Nem az õ hibája, nem szólt õ senkinek
2826   2,  25|                 is sajnálja - mert haj, az éppen elég volt.~Hogy azt
2827   2,  25|               Hogy azt mondja, úgy volt az, mikor Buday uram egyedül
2828   2,  25|                 uram, hogy én megnéztem az éjjel a koporsó belsejét,
2829   2,  25|       Utánajárni nemigen lehetett, mert az öreg Buday alig három hétre
2830   2,  25|                 örökre eltûnt. Hát csak az Isten tudja, mi lehetett
2831   2,  25|                s úgy elment a vidékrõl, az országból, hogy soha annak
2832   2,  25|        dimenziókat nemigen ért el, amit az mutat, hogy a koporsót (
2833   2,  25|              Ung megyében. Csendes hely az a dobóruszkai kripta, alvásra
2834   2,  25|                  körös-körül semmi zaj, az erdõk is kipusztultak, még
2835   2,  25|             Csakhogy másképp magyarázta az anya és másképp rendezte
2836   2,  25|                a sors. E Szirmay István az, aki 1857-ben, midőn Ferenc
2837   2,  25|            nyelvű embert belgának híják az ország sok részében. M.
2838   2,  25|          Ludovika-Akadémiára, ami abban az időben roppant összeg volt,