HUSZONÖTÖDIK FEJEZET
TACE

Gyorsan szétoszlott a tömeg, az uraságok felültek a hintaikba, a többiek gyalogosan, ki erre, ki arra, még egy percig elmélkedve, beszélgetve a boldogultról.

A legutolsónak maradt Buday uram és Bóth szektárius, Bóth talán véletlenül, de Buday uram azzal a célzattal, hogy a kezében levõ nagy kulccsal a kriptaépület ajtaját bezárja.

Ekkor történt vala - úgy mesélik - az az eset, mely legendaszámba járt Zemplénben, Ungban a forradalomig. A forradalom aztán ezt is elsöpörte. Pokolba ilyenkor a mesemondással, mikor megcsinálni kellett a mesébe való dolgokat, azon valóképpen, ahogy azt a kis újhelyi diák, aki egyszer valamikor a Tóth uram csirkéit leparittyázta, üzengette a fogyóban levõ regimentek okából.

De éppen kapóra jõ, hogy említém nemzetes Tóth György uramat, mert az õ révén szivárgott ki az a bizonyos legenda. Nem az õ hibája, nem szólt õ senkinek másnak, dehogy szólt, a világért se szólt volna, mert titok, csak egyszer a feleségének nyilatkozék meg, de azt is sajnálja - mert haj, az éppen elég volt.

Hogy azt mondja, úgy volt az, mikor Buday uram egyedül maradt Bóth szekretáriussal a kripta­ajtónál, õ (Tóth György uram) akkor még mindig fent volt a kriptaházikó padlásán, mert restellt lejönni a sokaság miatt, és a következõket hallotta és látta a nyíláson:

Buday uram ekképpen szólt volna Bóthhoz, zordon hangon, szúrós szemmel, megfogván a kabátgallérját:

- Tudja-e, szekretárius uram, hogy én megnéztem az éjjel a koporsó belsejét, és - Buttler gróf teste nem volt benne?

A szekretárius ijedten nézett körül, és rémülten hebegte:

- És mi volt benne?

- Egy fából faragott figura felöltözve, homok és forgács közt.

- Hát még? - riadt rá Bóth olyan tekintettel, hogy a vért fagyasztotta meg.

- Egy táblácska a báb mellén - felelte halkan Buday uram -, arra ráírva: »Tace!« (Hallgass!)

- Ergo tace! - fejezte be sötéten, fenyegetõleg Bóth uram.

Ez a legenda terjedt el, de minthogy Tóth uram azok közé tartozott, akik a szeretett alak­jaik­ról, mint például Napóleonról is, sohase hiszik el, hogy azok tényleg meghaltak, és minthogy mégis ritka ember kerüli ki a halált, hitték is, nem is a fanatikus ködben fölbukkanó pletykát. Utánajárni nemigen lehetett, mert az öreg Buday alig három hétre a temetés után meghalt, Bóth pedig mindjárt a temetés napján örökre eltûnt. Hát csak az Isten tudja, mi lehetett a dologban! Minthogy azonban a következõ tavasszal Horváth Piroska is eladta bornóci birtokát egy morva grófnak, s úgy elment a vidékrõl, az országból, hogy soha annak többé még a hírét se hallotta senki, a kétkedõkbõl is sokan csaptak át a Tóth uram eresze alá, ki egész holta napjáig abban a hitben ringatózott, ábrándozva a csibuk kéklõ füstje mellett, hogy él a világ valamely csendes zugában, okvetlenül él egy boldog pár, akiknek a terítékjéhez vasárnapon­ként délre két piros falú, ezüst szarvasokkal pingált poharat tesznek fel, és hogy, amint azokból iszogatnak, néha föl-fölemlegetik: »Ugyan él-e még a jó öreg Tóth, Olaszröszkén?«

Sokáig tartott ez a hit, a legelõkelõbb körökben is, hol megcsappant, hol újra kigyulladt, de nagyobb dimenziókat nemigen ért el, amit az mutat, hogy a koporsót (pedig volt szó róla) nem nyitották fel a mai napig.

Nyugodtan alszik (ha csakugyan ott fekszik) Párdány grófja, akinél szebb férfi azóta se termett Ung megyében. Csendes hely az a dobóruszkai kripta, alvásra való, körös-körül semmi zaj, az erdõk is kipusztultak, még azok se zúgnak már. - Csak a békák brekegik néha a közeli mocsarakban:

»Urrak a papok! Urrak a papok!«

.oOo.

[1] A szegény öreg Thugut báró jó diplomata lehetett, de rossz jós volt, mert a nebulót még én magam is láttam a haza atyái közt, mint legöregebbet a korelnöki széken, a magyar parlament-ben. M. K.

[2] Csakhogy másképp magyarázta az anya és másképp rendezte a sors. E Szirmay István az, aki 1857-ben, midőn Ferenc József császár bevonult Miskolcra, ragyogó díszmagyarban lovagolván a bandérium élén, szélütéstől érve holtan fordult le lováról, tehát csakugyan királyi pompa közt halt meg. M. K.

[3] A trance-médium a spiritizmus tanai szerint elsőrangú médiumot jelent, aki csak alakra nem változik a szeánszoknál, de értelme és tudása megfokozódik.

[4] Asztrál = ikerszellem, aki rokonszenvez a médiummal és mintegy barátjává szegődik.

[5] E két ereklye még most is megvan a Bernáth Zsigmond fiánál, Bernáth Dezsőnél. M. K.

[6] Népies neve azon a vidéken a kis úri leányok vizitkeszerű bő derekainak. A rütyőkét alul lekötik a szoknyával, a röpűkét nem; a röpűke szabadon marad s éppen nem mutatja a test formáit.

[7] A Waldsteinok őse ama Waldstein, vagy mint Schiller elnevezte: Wallenstein, akit a Buttlerok őse leszúrt Égerben. M. K.

[8] Nagy híres pipafaragó volt Pesten 1790 körül, pipáit negyven-ötven aranyával vették, ami akkor nagy pénz volt. M. K.

[9] A halápi Dőry-család, mely ezen Istvánnal kihalt, nem azonos a most élő, még sokkal régibb főúri családdal, a jobaházi Dőryekkel

[10] Akkoriban a súlyemelőt hívták így. M. K.

[11] Vörös rák a Szirmayak címere. M. K.

[12] A hibás nyelvű embert belgának híják az ország sok részében. M. K.

[13] Buttler János gróf életnagyságú olajképe megvan a nógrádi megyeház dísztermében. M. K.

[14] Maconka a rutének kedvenc eledele, torma tejföllel keverve.

[15] Dugonics András följegyzései. Franklin-társulat.

[16] Portyánki - a rutének szokásos fehér nadrágja.

[17] Buttler 126 ezer pengő forintot adott a Ludovika-Akadémiára, ami abban az időben roppant összeg volt, s tényleg még ma is húsz ifjú élvezi évenkint a Kövy akkori tanácsának gyümölcsét.

[18] Rolly nevű excentrikus gazdag úr egy bicskát csináltatott Bécsben, melynek tengelyén egy muzsikáló gépezet volt alkalmazva, úgyhogy amint a kerék forgott, egyszersmind szólt a muzsika is.