GALAMBÓC

Galambóc omladékai büszkén nézik, amint lábaikat a Duna nyaldossa. És már régen nézik. Galambóc még a római idõkbõl való erõsség s „Columbaria” (Galambdúc) nevet viselte.

Õseink, mikor bejöttek, teljes fényben találták a kilenc tornyú várat s Keve vezér tette rá a kezét.

Nagyfontosságú leginkább a török világban lett. A beözönlõ törököknek nagyon az útjukban volt, kivált aztán, ahogy a Duna balpartjára a magyarok Galambóccal szemben felépítették László várát.

Galambócot nem valami bolond mesteremberek csinálták úgy találomra, hanem igazi hadi célzatokkal épült. A kilenc torony hármas csoportra oszlott, az egyik csoport a szikla tetején, a másik a közepén, a harmadik a szikla alján állt s mindenik csoport erõs kõfallal összekötve. Egyszóval úgy volt az kieszelve, hogy a törökök közt az a rege járta, hogy kilenc eleven ördög építette a magyaroknak remekbe.

1391-ben, mikor a törökök elõször jöttek ide háztûznézni, Bajazid szultánnak elsõ dolga volt elfoglalni Galambócot, de nem igen melegedhetett benne sokáig a pogány, mert Perényi Péter nemsokára visszafoglalta.

A vár nagyobb szereplése Zsigmond korára esik. Ekkor ismét török kezében volt s Rozgonyi István pozsonyi gróf indult visszavenni 1428-ban.

Vele ment csatába s kormányozott egy gályát neje, Szentgyörgyi Cecilia is, a magyar történelem egyik kiváló alakja. „Röpke szellõ” itt „lebegtette tengerzöld ruháját”, mint Arany János mondja, aki szép költeményben örökítette meg Rozgonyi Cecilia vitézségét. Gályájáról több török hajót fölégetett a hõsies asszony, de siker nem koronázta nehéz viaskodásaikat, a vár továbbra is a török kezében maradt.

Hanem ötvenhárom esztendõ mulva ütött a megváltás órája.

Persze, akkor már a Mátyás gyõzelmes hollója röpködött a magyar lobogókon...

Jaksics támadta meg a várban a székelõ török basát ezer lovassal, embereit levágta, nagyobbrészt pedig foglyul ejtette.

Kinizsy Pálhoz jutottak a foglyok, aki mind megölette õket, egyetlenegy kivételével. Azt hazaeresztette és ellátta utiköltséggel, hogy otthon híradással legyen Galambóc elestérõl és a többiek haláláról.

Galambócról és a vele szemben fekvõ Lászlóvárról az a rege él az Al-Duna melléken, hogy a magyar vitézek oly jól tudtak nyíllal lövöldözni, hogy mikor a várfokon ebédelgettek a katonák, pajkosságból egymás kezébõl kilövöldözték a kanalakat.

A török urak végre is elunták a galambóci „hozott Isten”-eket s más kényelmesebb utat választottak maguknak a késõbbi királyok alatt. Többnyire Erdély felõl jártak be.

Ezzel Galambóc hadászati jelentõsége egyre csökkent, míg a törökök végleges kihurcolkodása után végkép megszûnt.

Ma csak arra jó az õsrégi fészek csonkán meredezõ néhány fala, hogy eggyel megszaporítsa az aldunai tájék számtalan látnivalóját.

De a jámbor babonás pásztorok éjjelenkint még most is látnak a hegyen, szép fehér lovon nyargalni egy aranyba-ezüstbe öltöztetett délceg amazont.

Sisakján ökölnyi gyémánt világít, száguldó lova lábán pedig „villámlik a, csillámlik a fényes acél patkó”.