SZÁDVÁR
Az ablakai három vármegyére néztek valamikor. Borsod legszélén hevernek a
romjai, ahol két megyével határos.
A romok között baglyok huhognak, kígyó csúszik a buja fûben, amely az egykori palotatermek helyén nõtt. Akik felfáradnak oda, egy-egy ócska kengyelvasat találnak, vagy egy félsarkantyút ásnak ki a földbõl. Kincset gyanítanak ott a kapzsiak, kísértetet éjjel a pásztorfiúk, édességet a virágban az odatévedt méh, regét a poéta. Ihol a rege.
A vár hosszú ideig a putnoki és szádvári Patócsyaké volt, mígnem Patócsy Benedeket a rozsnyói vörös barátok kezdték sûrûn látogatni. Nagy barátkozásba estek egymással. Hol õ ment el Rozsnyóra a barátokhoz, hol a barátok jöttek Szádvárra. Barát-barátságnak rossz az alja. Itt is rossz lett. Annyira behálózták, mézes szavakkal a lábáról levették Patócsyt, hogy halálos ágyán mindenét rájuk testálta.
Pedig neki is volt fia: Bálint.
A barátok rávették; bízza a fiút rájuk, õk majd papot nevelnek belõle. Legyen Isten szolgája.
- Jó, legyen, - hagyta rájuk Patócsy.
És mivelhogy pap lesz, nincs szüksége semmi földi vagyonra, hagyja hát a jószágait a vörös barátoknak.
Addig sürgették, biztatták, hogy végre erre is ráállott, csupán egy ellenvetése volt, hogy hátha a fiú a végén mégsem akar majd pap lenni - mi történjék akkor? Koldus legyen?
- Bízza reánk kegyelmed - mondta Márton, a barátok fõnöke, - lesz rá gondom erre a nem várt esetre is. Aszerint látom el földi javakkal, amint céljaihoz és személyes tulajdonaihoz szükséges és célszerû lészen.
- Nem, nem, mégis körül kell a dolgot írni egy kicsit a testamentumban - mondta a beteg fõúr. - Tudja mit, tisztelendõ atyám. Két részre osztom a birtokomat, az egyik rész Szádvár és a hozzá tartozó uradalom huszonkilenc faluval legyen az egyik része, fejedelemnek való birtok ez, - a másik része legyen a gombaszögi vadászházam a hozzá tartozó ötven kaszás réttel, és a kis erdõcskével a háta mögött - szegény embernek való menedékhely emez. A barátok aztán azt adják a fiamnak, amelyiket õk akarják. Jó lesz-e?
Jó lesz. Hogyne lenne jó. Nagy örömmel nyugodtak bele a barátok és imádkoztak a fõúr egészségeért, jóvoltáért.
De biz annak az imádságnak nem lett az égben semmi foganatja. Néhány nap mulva meghalt a fõúr, miután elõbb letette a jászói kolostorban az említett végrendeletet, amelynek ama nevezetes passzusa szóról-szóra így hangzott:
„Birtokomat két részre osztom, az egyik a szádvári uradalom, huszonkilenc faluval, a másik rész a gombaszögi vadászházam a réttel és két erdõvel. Mindkettõt a barátoknak hagyom, úgy azonban, hogy a fiamból papot neveljenek, akit szintén az õ gondjaikra bízok. De ha valamely okból nem akarná a fiam a papi pályát, akkor a két birtok közül az legyen a fiamé, amelyiket a barátok akarják”.
Persze, hogy eszeágában sem volt a fiatal Bálintnak pappá lenni. Mihelyt megnõtt, otthagyta a barátokat, Budára ment, beállott a király vitézei közé. Az való egy Patócsynak.
A király (természetesen Mátyás király, mert minden jó ötletet õhozzá fûzünk négyszáz esztendõ óta) csakhamar megszerette a délceg vitéz fiatal daliát s amint egyszer kikérdezte az otthon való állapotját, felbosszankodott az apa könnyelmûségén, amellyel az örökséget olyan nagy uradalomtól elütötte, minõ a szádvári. Rendelte is legott, hogy abban az osztály-ügyben õ kíván bíró lenni. Jöjjenek fel a vörös barátok ekkor és ekkor Budára, egyúttal hozzák föl magukkal a testamentumot is.
Minden úgy történt, ahogy rendelte. Összegyûltek a barátok, másrészrõl a fiatal Patócsy Bálint és a kíváncsi fõurak, akiket szintén bántott az eset. „Csodálatos, hogy az öreg Patócsy, aki olyan okos ember hírében állt, így be engedte magát hálózni.”
- Mindenekelõtt a végrendeletet akarom olvasni - kezdte a király.
Márton barát, a fõnök, aranyozott tokban átnyújtotta.
A király átfutotta egyszer-kétszer, közben gondolkozni kezdett, mintha kákán csomót keresne, de végül így szólt:
- Úgy van fölséges uram, - felelte a barát - olyan világos, mint a nap.
- De hát mégis mivel vették rá kegyelmetek Patócsy uramat, hogy így a kegyelmetek kénye-kedvére bízza a fiát.
- A saját akarata volt, fölség, amelyet az egyház iránti tisztelet sugallt neki.
A fõurak ajkain hitetlen mosolyok támadtak, de a király komoly maradt.
- Nincs immár egyéb hátra - így szólt - mint hogy kegyelmetek itt színünk elõtt nyilvánítsák ki, melyiket akarják a két birtok közül.
- A szádvárit - felelte mohón, de jámbor arccal Márton fõnök, - természetesen a szádvárit.
- Kegyelmeteknek is valamennyiöknek az a kívánsága? - kérdezte újólag a király a többi barátokhoz fordulva.
- Igen, fölséges uram, egy szívvel, lélekkel a szádvári uradalmat akarjuk.
- Derék emberek. Lássák ez igen szép cselekedet kegyelmetektõl, és ritka önzetlenségre vall.
A fõurak csodálkozva tekintettek a királyra, a barátok is meghökkentek, hogy talán félrebeszél.
De a király alig engedett idõt a gondolkozásra. Szólította Patócsy Bálintot.
- Patócsy Bálint, a végrendelet értelmében ezennel birtokába helyezlek a szádvári uradalomnak, de ne feledd soha, hogy e derék férfiak önzetlenségébõl kaptad vissza.
- Uram király - kiáltoztak ijedten a barátok - hiszen mi nem ezt mondtuk, hiszen a szádvári uradalmat mi akarjuk!
- Éppen azért, kedvelt híveim, mert a végrendelet itt van, szóról-szóra mondja, felolvasom: „a két birtok közül az legyen a fiamé, amelyiket a barátok akarják”. Nos tehát. Minthogy kegyelmetek a szádvári uradalmat akarják, hát akkor annak kell lennie a Patócsy fiáé.
S egy kegyes kézintéssel távozást intett az egybegyûlteknek.
Ez a Szádvárról szóló történet, amely bizonyítja, hogy Mátyás király nagyon okos ember volt és hogy az öreg Patócsynak is volt elég magához való esze.
Szádvár még sokáig volt ezután a Patócsyak kezén. II. Rákóczi Ferenc alatt Patócsy Zsófia védte hõsiesen, mint valami második Zrinyi Ilona.
A gombaszögi vadászkastélyból még most is ott meredezik egy csonka kõfal a Sajó partján. Az utasnak meg váltig így mutogatja a fuvaros: „Ez valamikor a vörös barátoké volt.”