CSEJTEVÁR ÉS ASSZONYA
Nyitra vármegyérõl azt szeretik énekelgetni a tótok:
Nyitra, drága Nyitra
Mikor még te nyiltál:
Történet könyvébe
De sok szépet irtál.
Hát igaz, írt sok szépet, hanem van egy-két olyan „beírás” is, ami bízvást elmaradhatott volna. A legborzasztóbbat egy asszony hagyta, aki ott székelt Nyitramegye tömérdek várai közül az egyikben: a csejteiben.
A várnak, amely a Nádasdyaké volt, elég hosszú és viszontagságos története van, de mind az egészet feledékenységbe temette ez az egy eset.
Magyarország majd minden várát áztatta vér: küzdõ daliák kiomlott vére, de egyet se több vér, mint a csejteit.
S egyik sem olyan égrekiáltó. Mert ez leányvér volt. (Hetedfélszáz leánynak a vére - egy akkori eléggé hiteles jegyzék szerint.)
1610-ben éppen törvényt ül vala Pozsonyban a Thurzó György nádorispán, mikor jelenti az ajtónálló huszárja, hogy egy lutheránus pap szeretne vele beszélni.
- Ebbõl semmit sem tudok. Hová való?
- Be kell ereszteni, - mondta a nádor s mosolyogva fordult a környezetéhez, - hátha szerelmes üzenethozó lesz a jámbor lelkész, a szép csejtei asszonytól.
(Akkoriban gróf Nádasdy Ferenc fõlovászmesternek, a híres hõsnek feleségét, Báthory Erzsébetet hítták „csejtei szép asszonynak.”)
- Mi újság, atyám, azon a vidéken? - kérdezte a nyájas modorú nádorispán, aki kivált alsórendûekkel igen egyszerû és barátságos tudott lenni.
- Nagy baj van ott kegyelmes uram, - kezdte Ponikan János - éppen panaszra jöttem.
- No, no, - vágott közbe Thurzó féltréfásan - mi a baj? Bizonyosan a stóla körül lesz valami hiba.
- Eltalálta, kegyelmes uram - szólt rendíthetetlen nyugalommal a lelkész - az én vidékemen nem lesz többé se házasság, se keresztelõ.
- Hogy-hogy? - kiáltott fel a nádor csodálkozva.
- Báthory Erzsébet kiirtotta leányainkat, kegyelmes uram. Minden rózsát leszakított, hogy rózsavízben mosakodjék.
- Vért használ mosdásra, fürdésre s eddig hatszáz leányt öletett meg iszonyú kínzással. Irtóztató ez, kegyelmes uram.
- Gondolja meg kegyelmed, mit beszél, gondolja meg kegyelmed, kit vádol.
- Öreg ember vagyok, õsz a hajam, kétszer is meggondolom, ha egyet mondok; tudom, hogy a fejemmel játszom, ha beszélek, de azt is tudom, hogy a lelkemet játszom el, ha hallgatok.
A nádor belenézett a tisztes aggastyán okos, õszinte szemeibe és így szólt:
- Hinnem kell kegyelmednek és mégis... érthetetlen az egész. Beszéljen el körülményesen mindent, amit tud.
Erre aztán elõadta a pap, hogy a szép Nádasdyné dolga hogy kezdõdött; arcul ütötte egyszer a kiszolgáló frájját, oly erõsen, hogy a vére kiserkedt és az õ arcára freccsent. Mikor letörölte, a tükörbe nézett s az idegen vércsepp alatt az arcbõre mintha virulóbbá, üdébbé vált volna egy lehelettel. Így támadt benne a szörnyû eszme, hogy leányok vérében fog mosdani, fürödni.
Hiú asszony volt, sokat mosdott, fürdött, tehát sok vérre volt szüksége. A leányokat összefogdosták s addig verték, míg a testük meghasadt; kezüket ollóval metélték, hátukat fodorsütõ vassal égették.
Thurzó György nagyon felindult e vádra s rögtön útnak indult a megfelelõ személyzettel Csejte várába.
- Olyan elõkelõ a bûnös, - mondta - hogy csak a nádor meri ott az igazságot megtalálni.
De meg is találta. Mikor a semmit nem gyanító Nádasdyné várába egy délután betoppant, éppen akkor is talált ott egy leányt agyonkínozva, két másikat meg kínzás alatt.
- Hogy tetszik a vár kegyelmeteknek? - kérdezte a fonnyadó szép asszony a vendégeitõl, amint a várat körülnézték. - Hát a szobáim, kamaráim milyenek?
- Bizony elég szépek, - mondta a legidõsebb lovag - szinte sajnálom a kegyelmes hugomasszonyomat, hogy ki kell innen költözködnie.
- Nekem? - kérdezte Báthory Erzsébet gúnyosan.
- Ugyan? Talán kegyelmed kedvéért?
- Hát kicsoda kegyelmed voltaképpen?
- Én Thurzó György vagyok a nádorispán.
- Úgy? - pattant fel Erzsébet és még mindig felbiggyesztett ajakkal folytatta: - Szép dolog, hogy saját várában rendelkeznek gróf Nádasdy Ferencnével. És vajjon hová szállásol kegyelmed, talán a földszintre, a cselédek közé?
Báthory Erzsébet most elsápadt, mert megértette, hogy mi van lejebb: a börtön.
- Kegyelmed foglyom, asszonyom.
Legott bezáratta a vár egyik börtönébe, amely legalul volt s miután megtartotta a vizsgálatot, kitûnt az évek óta ûzött leánygyilkolás, idegrázó borzalmaival.
Erzsébet cinkosait is összefogatta s 1611. január 7-én kivégeztette Furkó Jánost, Jó Ilonát és Szentes Dórát, mint akik segítségére voltak a leányok kínzatásában és megöletésében.
A szép asszony sem került fel többé a földalatti börtönbõl, hanem inkább nemsokára még lejebb jutott: a kriptába.
Ott mult ki a börtönben, ijesztõ vázzá soványodva.
Szörnyû dolgairól sok megrázó történetet és mesét írtak azóta.
Míg végre nem régen akadt egy krónikás, aki most harmadfélszáz év mulva figyelmeztette Thurzó György kegyelmes uramat, hogy talán nem is a börtönbe kellett volna csukatni azt a szegény nyomorult asszonyt, hanem az - õrültek házába.