A MAKROMANNOK VÁRA

Ez Nyitra. A legrégibb vár, amelyet Nitrava, Nitrevo néven már Augustus római császár idejében emlegetnek. Mikor a markomannok és quadok birtokába jutott, nevezetes várerõd (Vurum) volt.

Árpád már úgy találta készen a nyitrai várat. Szent István lakott is benne. Itt volt elzárva késõbb unokája, Vazul s itt történt a hajmeresztõ bûntény.

Egy nap megérkezett Sebõ, a Gizella királyné küldöttje, annak gyûrûjével.

Azonnal bebocsáttatást nyert a várba s a gyûrûnek engedelmeskedtek az alantas közegek.

A rab herceget elõhozatta Sebõ:

- Parancsom van, hogy ártalmatlanná tegyelek.

- Tehát megölsz? - kérdezte a herceg.

- Nem; csak megvakítalak és megsüketítelek.

Szemeit kiszúrta s füleibe forró ólmot öntött. (Ilyen kegyetlen ötletekkel csinálták valamikor a magyar politikát.)

Lakott ekkor a várban egy Flugentius nevû barát, aki a rémtett láttára a következõ jövendölésre fakadt:

- Két szeme volt a hercegnek, két fényes nap. Ezt a két napot kiszúrták. Az Isten napja két napon kikerül benneteket, gyámoltalan nyitraiak, akik ezt megengedtétek.

És hosszú századokig szállt szájról szájra a jóslat, hogy valamikor a nap kétszer egymás után nem fog világítani Nyitrán.

S lõn csakugyan sok száz év múlva, 1748-ban augusztus 20-án és 21-én, amint azt Hahóty János városi jegyzõ leírja hivatalos jegyzõkönyvében, hogy sáskák jövének Nyitrára, ami különös tünemény vala.

„Nagy lárma esett a városban, nem tudván mire vélni, Ürmény felõl az erdõ felett, mint egy gesztenyeszínû, vagyis porszínû köd látszott; némelyek ködnek, némelyek füstnek, némelyek pornak vélték, kinek hossza és szélessége nem látszott s ez hirtelen süvítve-zúgva beérkezett. Népeknek sokaságai nyakra-fõre a Csermény szõlõhegyre futottak, sírással, rémüléssel, kiáltozásaikkal. A városban kiváltképpen csöngetés, lövöldözés, dobolás, a várbeli mozsarak pattogása és a harangok szomorú zöngése miatt már a szó sem hallatszott, a szép, fényes, tiszta idõben a sáskák egész nap tartó elvonulása annyira beborította az eget, napnak az õ fényét elfogván, hogy éji sötétség borult Nyitrára.”

Ugyanígy történt ez másnap is, amikor az egész város lakossága és kétszáz diák volt talpon, hogy a sáskák elvonuló özönének a davarcsányi erdõben és az emõkei réteken való leszállását megakadályozzák. „Akkoron is fáklyákat kellett égetni egész nap, hogy az emberek lássanak és foglalkozhassanak.”

Nyitra vára, kivált az Árpádkori királyok alatt, nevezetes hadipont volt.

Salamon is ezt próbálta elõször megvívni IV. Henrik segítségével, mert szerette volna visszafoglalni trónját, de Bátor Opos hõsiessége megtartotta Nyitrát s Henrik császár elkedvetlenedve mondta Salamonnak:

- Ha ily elleneid vannak, hidd el, országodat többé vissza nem hódítod.

A nyitrai vár hova-tovább mind erõsebb hírbe jutott. Nem tudták még a tatárok sem bevenni IV. Béla idejében.

Nem bírta más elfoglalni, csak a hatalmas Csák Máté 1311-ben, az is hosszú ostrom után. Õ kegyelme kemény kezû ember volt. Nem sokat törõdött a királlyal és a papokkal. Bevonult a várba, a nyitrai püspököt, III. Jánost láncra verette, a szent Szórád és Benedek ezüst koporsóit lefoglalta: „Ezekbõl jó lesz pénzt veretni”, a szentek tetemeit ellenben széthányatta: „Ezeket semmire sem használhatom”. A kalocsai püspöki zsinat ugyan egyházi átok alá vetette ezekért, de az átok nem igen ártott neki: egész haláláig ura volt a nyitrai várnak s élvezte roppant hatalmát.

Itt lakott 1471-ben a „pünkösdi király” is, Kázmér, a lengyel király II. Kázmér fia, akit Vitéz János esztergomi érsek hozott be a magyar trónt elfoglalni, amelyben akkor nem kisebb ember ült, mint Hunyadi Mátyás.

Húszezer harcossal vonult be a szelíd, gyermeteg Kázmér a nyitrai várba s ott várta be: mi lesz?

Hát az lett, hogy az igazi király ott termett sebesen s mikor Kázmér a követeit küldte eléje egyezkedni, nevetve mondta:

- Egyezkedni akar? Hát jól van, kössük meg a békét.

- Milyen föltételekre hajlandó királyi nagyságod? - kérdezte Kázmér követe.

- Egy nagy engedményt teszek neki. De csak egyetlen egyet.

- S mi volna az?

- Hogy szabadon hazaviheti az irháját.

A boldogtalan Kázmér nem okoskodott sokáig. Húszezer katonával jött, hatszázzal nagy szomorúan haza bandukolt.