|
[Balassagyarmat, 1873. január]
Kedves
Ilonám!
<Balás>
nincs itthon - hát kissé el vagyok foglalva. Ez az oka, hogy elõbb nem válaszoltam
levelére. Aztán álmos is vagyok. Alig aludtam két órát. A fiúk nagyon sokáig
voltak itt. Ön azonban téved, ha azt hiszi, hogy valami briliánsan mulattam.
Nagyon felizgatott egy velem tegnap este történt kaland, mely csodálatosságánál
fogva beillik az »Ezeregy éjszakába«. Azaz, hogy még oda is hihetetlen. Kár,
hogy megzavarta a folytatását Bobok közbenjötte, s kétszeresen kár, hogy
»senkinek« sem mondhatom el, pedig annak rejtélyes szálait ön hamarabb ki tudná
gombolyítani.
Két és
három óra közt ne menjenek a postára. Hideg van.
Ha
<nagysádot> az megörvendezteti, hogy a házukhoz járjak, és ha kívánja
tõlem - akkor természetes dolog, hogy oda is elmegyek. Tudok is én magának
sokáig ellentmondani! Én csakis azt kívántam, hogy mentsen fel attól - és nagy
örömömre szolgált volna, ha ön azt mondotta volna: »magának igaza van - ne
jöjjön többé. Én úgyis szeretni fogom«. Akkor én százszor büszkébb lettem volna
önre, mint most. Mert akkor tudtam volna, hogy azért szeret, mert becsül - most pedig talán azért becsül, mert
talán szeret.
Egyébiránt
ön másképp akarja. Boldogságára apellál, s az nekem elég. Ha önnek abban telik
boldogsága, hogy látja ezt az én makacs fejemet mindennap egy óráig megalázva -
én tartozom azzal magának. Maga megérdemli azt tõlem.
És ezzel
befejeztük ezt a tárgyat. Most már hagyjuk pihenni örökösen, s beszéljünk
másról.
Estefelé
elmegyek magukhoz, amikor reménylem, lesz elég beszélnivaló pletyka, amit a
tegnapi vénasszonyok ott hagytak.
Addig is
isten áldja meg, kedves Ilonkám
Mikszáth
Kálmán
|