|
[Hajdúszoboszló 1873. április 11.]
Kedves Ilonám!
Nagy örömmel
írhatom magának, hogy már ezentúl nem leszünk szegények. Rájöttem, miként
gazdagodhatunk meg. Tegnap ugyanis a következõ feliratot láttam több debreceni
bolton: 100 arany egy poloskáért!!!
Mindjárt eszembe
jutott, hogy megírom magának, hogy fogdosson össze egy skatulya poloskát és
hozza el. Itt eladjuk drágán...
Tegnap a
színházban is voltam. A »Fekete orvost« adták. Szép darab. Csupa bugris civis
volt a publikum, s én valódi bámulat tárgya voltam civilizált szabású
öltözetemben. Furcsa nép ez az alföldi. Egész élvezettel lesem el szokásait.
Barátságos, eszes, de mégis parasztos. Fõ jellemvonása a gyors ismerkedés. Még
alig jöttem két-három napja Szoboszlóra, és máris tökéletesen ismerõs vagyok az
itteni családokkal. Van egypár szép leány is: Fogtõi Vilma, Lente Lenke,
különösen pedig Munkácsi Ilonka. Tegnap Debrecenben felkerestem közös
ismerõsünket, Tersztyánszky Tónit is.
A mai déli vonattal visszalátogatott, és jelenleg, midõn e sorokat írom, itt
alussza délutáni álmát a szobámban a díványon, ábrándozva a szoboszlói
leányokról, kikkel rövid ismeretség után ma velem együtt sétált ezelõtt egy
órával a temetõ felé. Kifecsegte elõttük a zsivány, hogy már otthon, Nógrádban
egy gyönyörûséges szép menyasszonyom van (már ti. maga), s ezzel elrontotta a
renomémat egészen. A levél végére majd felköltöm õt is, hadd írjon néhány
sort...
De íme kezdi már
kinyitogatni öreg szemeit... fülét félálmában megrázza... felébredett.
Isten önnel hát a
legközelebbi alkal[o]mig, midõn ismét írhatok...
Kálmán
|