|
[Szeged, 1880. december 1.]
Olyan jó színben
láttál, írod, hogy nem is képzelhetted, miszerint azóta egészen elvesztettem
kedélyemet. - Én mondhatnám azt neked, aki azóta mindazt a sok rózsaszínû
álmot, melyet mint poéta mutogattál nekünk, valósággá váltottad föl magadnak.
Honnan hát benned az a sok epe?
Te tettél rám
megjegyzést az »Üstökösben«, amely nem volt igazi, én helyre igazítottam és
tettem egy általános megjegyzést, amelynek éle korántsem ellened irányult,
hanem igazán festette az irodalmi viszonyokat.
Mert meg kell
vallanod neked is, hogy úgy van, miszerint lelkiismeretlen a kritika; üzetik a
reklám és a humbug.
Én magam
tapasztaltam, hogy jó nevû írók is, midõn könyvet adnak ki, személyesen mennek
el a redakcióba az új könyvnek kedvezõ fogadtatást készíteni elõ. Az
önzetlenség teljesen kiveszett. Ma már semmit sem dicsérnek meg azért, mert jó,
hanem vagy a szerzõ kedvéért, vagy néha véletlenül azért, hogy e földicsérés
által közvetve kisebbíttessék meg valaki, s mit tudom én még, hány mindenféle
okból.
Egy, a tudományok
mûvelésében eltöltött egész életnek nem ritkán az a jutalma, hogy a hosszú
tanulmányozás fáradságos és nemes gyümölcse, a könyv a szerkesztõségi
asztalokra kerül (a publikum az úgysem veszi), s ott a könyvrovat vezetõje, ha
jó kedvében találja, fölvág benne egy-két oldalt, aminõ kedélyhangulatban van,
esetleg aszerint, vagy azt mondja négy-öt sorban, hogy ismét egy hézagpótló mû
jelent meg, mely számot fog tenni tudományos irodalmunkban vagy pedig
nevetségessé teszi a szerzõt, ki ilyen nagy fába vágta a fejszéjét, anélkül,
hogy annak éle is lett volna.
E depraváló
állapotok lankasztói a munkakedvnek, s a lankadás máris nagyon érezhetõ még a
szépirodalomban is, mely pedig a legtöbb figyelemre van méltatva a kritika
által.
Igen, úgy van az,
ha valaki valakit megkér a szerkesztõségben, hogy ezt vagy amazt az anonim
könyvet dicsérje meg, akkor az bizonyosan a szerzõ. S bizonyos fokig
szermémetesség tõle, hogy nyíltan nem teszi ezt, mert hiszen gyakoribb eset az,
hogy nyíltan kunyoráltatik ki a kedvezõ kritika, illetve a közönség
félrevezetése a könyv értéke felõl. De édeskevés is már a mai kritikának a
becse.
Igen, úgy van az.
De se te, se én soha nem tartozunk az efféle írók közé. Én legalább sohasem
kértem meg életemben senkit, hogy könyvemet kedvezõen ismertesse.
Ha valami
ismeretlen ember írja ezt bármely lapban, nevettem volna rajta, de tõled,
megvallom, rosszul esett.
A múltból egy-két
kedves emlék köt hozzád is. S bizony sohasem adtam rá okot, hogy árnyékot
vegyíts bele.
Rosszallod Kákay
Aranyoskodásomat az Üstökös legutóbbi számában, s körülbelül nem lehet
megcáfolni.
De miért éppen te
veted ezt szememre, aki ismered az irodalmi viszonyokat és az enyéimet is.
Ki nem állhatom
én magam sem a pamfleteket, csak a közönség szereti és undorodom az újságírói
foglalkozástól, de mégis kénytelen vagyok vele.
Az az egy zsáner,
amihez úgy ahogy értek, a novella. Elítélni látszol, amiért nem pusztán ezt
írok, ami jobban megfelelhet az ambíciónak, ami íróhoz méltó dolog, nem úgy,
mint a pamflet, vagy ami még ennél is alacsonyabb, a lapcsinálás.
Igazad van.
De hát miért
csinálod az »Üstököst«, amihez nem értesz, s miért fordítasz hátat múzsádnak,
annak a pajzán leánynak, aki olyan jól mulattatott mindnyájunkat?
Felelj, ha tudsz!
A te feleleted
lesz az én védelmem.
Mikszáth Kálmán
|