|
[Budapest, 1881 eleje]
Tisztelt uram!
Meg vagyok
elégedve mûködésével. Már-már meg voltam ijedve (olvasva a szegedi lapokat),
hogy az Enyvári Sarolta felülkerekedik a »csicsergõ pacsirtán«. - De nem! Meg
lett a nagy diadal, s én is dúskáltam benne szívemmel, s felösmertem az ön
metternichi kezét ebben a dologban. Nem is lehet kérem[?] méltóbb ambíció egy
szegedi ember számára.
Múltkor már írtam
is egy levelet, de közben Végh Auréllal találkozván összetéptem, hogy úgyis
elmondom neki a mondandókat élõszóval - hanem késõbb aztán nem találkoztunk.
Horváth Gyulát
mindössze egyszer láttam még csak. Roppant szelíd ember lett. Vészes örökségét,
az anisette-ivást magam folytatom esténkint a Kammonban,
Lakom pedig
jelenleg Képíró utca 9. sz. alatt. Amit azért írok meg, mert levelét elvárom.
Hiszen csak egyedül csupán Ön képes nekem elmondani, hogy mi minden történt
azóta?
Mit csinálnak az
ön alakjai, a derék Pollák, a tiszteletreméltó Marci, a szép Marjolainé[?], az
új Kádárné, (...Megint egy diadal emléke!!...) az érdekes Reinitz s a kis
Holló, a Krausz gouvernant?
És mit csinálnak
az én alakjaim, a »hitvány« a megállapíthatatlan tulajdonjog tárgya, Olayné,
mit gyászoló özvegyem, Lukácsné?
Eresztik-e
most már a színházba? Hát a »Béla« gyerek látszik [?] e már nagyon? És Zsótér
Mariska? Mintha azt hallottam volna, hogy beteg.
Azután ott
vannak a kevésbé érdekes közös tárgyak, a Pepikék, a Lulu[?], a Jusztin,
Borcsa, Ilka sat?
Én örömest
írnék az ön itteni ismerõseirõl, de nem tudom, kicsodák.
Néhány nap
elõtt Komjáthyval találkoztam a Szikszayban. Egy egész társaságot tartott ott
esetlen viccel. A társaságban sûrûn emlegették Önt is: Komjáthy bemutatta nekem
azokat az urakat, de nem tartottam meg eszembe neveiket.
Egyik
rokonával, Kállay Jánossal különben gyakran találkozom.
Igazán
szívembõl megörültem a múltkor az »Egyetértés« hazug entrefilet-jének, melyben
az önök feloszlását helyezi kilátásba. Gondoltam, hogy visszakapom. Most
azonban ehhez egy csöpp reményem sincs.
A
kétségbeesés és rideg lemondás zordonságával fejezem hát be e sorokat.
Bálba[n]
már voltam vagy háromba[n], de ezek az örökösen új meg új pofák idegessé
tesznek.
Most már
nem járok sehova. Egyedüli szórakozásom este a Kammon, délutáni feketém pedig
Síposnál, kinek szép növendékei vannak. Ha feljön: válogatunk köztük.
Amikor
látom, akkor látom, hanem az az egy bizonyos, hogy az akármikor lesz is, nagy
örömet fog okozni.
Igaz
tisztelõje
Mikszáth
Kálmán
Egész
életemben rendetlen ember voltam: most veszem észre, hogy a levelet a két belsõ
oldalra írtam.
Adja át
kérem õszinte tiszteletemet az elnök úrnak és a tanácsos uraknak.
|