|
[Budapest, 1882. február 16.]
[Fejléc:] A
»Pesti Hírlap« szerkesztõsége Budapest, V. Nádor u. 7.
Kedves Ilonka!
Mikor ezelõtt sok
évvel elváltunk, egyrészt az is rugó indok volt, hogy anyagilag ziláltan
állottam, s nem tudtam, hol fog kellenem megállani a süllyedés lejtõjén. Jól
esett (habár szerettem is), ha sorsa elszakad az enyémtõl.
De föltettem
magamban már akkor, hogy ha valaha vinni tudom valamire, s ha lehetséges lesz
még, hibámat jóvá fogom tenni.
Az isten
meghagyta érni, hogy egykori fényes álmaimat megvalósítva lássam:
<Bent ülök 34
évvel az akadémiában> kiköszörültem minden csorbát, nevemet magasztalólag
említi az ország és a külföld, szeretet vesz körül, ahova lépek, s jövedelmem
hatszor akkora, mint amennyirõl valamikor ábrándozhattam.
Valószínû, hogy
már elkéstem önnel szemben, a sors sokáig halogatta (egész e hó 8-ikáig), míg
ön elé léphetek soraimmal - ha jól hallottam, maga már férjhez ment, vagy
férjhez készül menni...
De mert
bizonyosat nem tudok, tartozom önnek azzal a regarddal, hogyha még nem ment
férjhez, én most mégegyszer elveszem
magát.
Szerezzen magának
alapos meggyõzõdést mindenben, beszéljen Szontagh Pállal, s értesítsen.
Ön megosztotta
rossz sorsomat, a legrosszabbját magam szenvedtem át, a jobb sorsomat szívesen
megosztom ismét...
Nem tudom,
szeretem-e még, de azt ígérem, hogy meg fogom mindig becsülni.
Ha pedig már
elkéstem volna, ha ön már férjhezment, örülök rajta, ha boldog, vagy ha bármely
okból nem teszi le többé sorsát annak a kezébe, aki már egyszer olyan rosszul
bánt azzal, önhibája nélkül, én ez ellen nem zúgolódom.
Mert nem a
szerelem beszél többé belõlem (bár meglehet, ha látnám, lángra lobbanna), hanem
a becsület.
A becsületnek
pedig elég van téve e lépésemmel.
Ha ön elfogulva
ellenem haragtól, gyûlölettõl, nem fogja is (talán joggal) méltányolni e
kérésemet, az irodalomtörténet figyelembe veszi ez õszinte határozatomat, s
mikor jellemem ferdeségeirõl írni fog, odateszi súlynak a másik mérlegbe.
Azon magaslat,
melyre kortársaim emeltek, kötelességemmé teszi, múltamból is helyre hozni azt,
amit lehet.
Azért hát arra
kérem, Ilonka, ne határozzon ebben a dologban könnyelmûen, maga nem olvas
újságokat, sem nem ösmeri a viszonyokat, szerezzen hát magának elõbb alapos
tudomást azon fényes és elõkelõ helyrõl, mely magára vár a magyar
társadalomban. Nem akarom ezzel rábeszélni, mert hisz magának volt bátorsága
hozzámenni a »semmihez« is, s bizonyára kell, hogy bátorsága legyen
visszautasítani engem, még ha miniszter volnék is. Hanem a szívét és hajlamát
kérdezze meg, s akként határozzon, s ha igenlõ a válasza, írja meg nekem
lehetõleg egy hónap leforgása alatt.
<E
levelemet komoly emberek tanácsára írom, s nekik olvasom fel. Megmásíthatatlan
komoly akaratom> is ez.
Egyebekben
maradtam minden körülmények között tisztelõje
Budapesten
Febr. 16. 882.
Mikszáth
Kálmán
|