|
[Budapest, 1882. augusztus 18.]
Kedves bogárkám!
Bizony, alig
bírtam magamnak ezt a néhány percet szakasztani, hogy írhassak. Nagyon sok a
dolgom. Ne vegye azt kérem úgy, ha soká nem írok, hogy nem szeretem. Hiszen a
szerelem nem a levélírásból áll - akkor, amidõn már nem vagyunk fiatalok.
Azelõtt persze
nagy boldogság volt magának írnom is,
s a boldogságért feláldozza az ember kötelességeit - ma is kellemes még nekem magával fecsegni levélben -, de már mai napság a
kellemesnek elébe teszi az ember a szükségest.
Ne is
gondoljon olyat, hogy én ne szeretném. Az én szeretetem maga iránt már csak
halálommal szûnik meg - de az az idõ máris megszûnt, amikor én azzal szóval,
tettel, örökké foglalkoztam.
Egyszóval,
kedves picinykém, maga gyerek maradt (s ezt szeretem a legjobban), de én ebben
a tekintetben nagyon megöregedtem.
És ez
természetes is, magától el lett vonva az élet, tehát keresi azt - én pedig be
lettem lökve az élet legközepébe, s közönyös lettem a cafrangok iránt. Engem
csak a komoly része érdekel már, ami ugyan sajnos dolog, de nem tehetek róla.
De azért
mit mentegetõzöm? Hiszen [éppen] - ebben van a legnagyobb bizonyíték, hogy
szeretem, valódi szeretettel, mert ha a
csillapodható szenvedély szítaná érzelmeimet, bizonyára mindennap érezném
szükségét annak, hogy írjak addig, ameddig... de mert i g a z i
mélyen gyökerezõ hajlam köt magához, az nincs a napok izgalmaihoz kötve,
nincs mindég a felszínen, azért mert mélyen van.
Ami a
felszínen van, az nincs mélyen.
S így én
csinálhatnék magának szemrehányást. De én nem csinálok. Nekem úgyszólván az is
mindegy, ha maga nem szeret is, csak látszassék
úgy, hogy szeret; mert én nem azért szeretem magát, hogy az magának örömet
okozzon, hanem azért, mert nekem okoz örömet. Azért hát nem bánom, ha nem
szeret is.
No, de sok
lesz ebbõl a filozófiából egy napra. Magának egész Nelkánkra szüksége van, hogy
ezt megértse.
A levélkéje
különben nagyon kedves, sõt úgyszólván bájos volt - de igazi indokolt szemrehányás
benne csak az az egy, hogy minek titkolom a dolgot.
Tudom is
én? De tán nem is titkolom én! Hiszen már tudja mindenki. Még Zsótér Mari is.
Egy nagyon kedves levelet írt, s említi ezt a »szegedi pletykát is«... Majd
elviszem magának, ha szeptemberben el találok menni Mohorára, mert igézõ kis
levélke. Úgy látszik... no, de ne pletykázzunk, hiszen ez köztünk a jelszó.
Richtig! Itt
küldök egy tárcát magamról. Olvasta, vagyis inkább hallotta-e (mert a mi
lapunkban nem jelent meg) a svéd király nagyszerû levelét, amit nekem írt?
Nelkának (akit
csókolok), nem értem a kérdését: az »örökös férj« azt mondják, be lett egészen
fejezve.
Köszönöm, hogy
olyan pontos a szombati levelekkel; igazi örömnap nekem, mikor a levelét kapom,
s ez az egyetlen nap ez, amikor a régi álmodozó szerelemmel szeretem.
Leveleibõl (akár vagyok nevetséges ez állításommal, akár nem) mindinkább kezdek
meggyõzõdni, hogy maga egy rendkívüli lángész, s hogy egy olyan nagy szellem
veszett el magában, mint Staël asszony, nem ám, hogy okos - de az a rendkívüli
báj, ami az irályában és gondolatmenetében van, az valami elragadó. Olyanról
nekem soha fogalmam sem volt. Ha maga férfi lenne, és <írni tudna> s
gondolatai volnának, s tudná a formát is megadni nekik, egész Európa
bálványozná.
Mimi, az valami
rendkívüli, ahogy a lélek meglátszik a maga szavaiban.
De hogy lehettem
én olyan szamár, hogy ezt ezelõtt észre nem vettem, mikor évekig együtt
leveleztünk?
Ennek azonban
érdekes története van, hogy miképp jöttem én arra. De majd ezt valamikor mondom
el csak.
Elég az hozzá,
hogy manapság már csak két eleven ember van a föld kerekségen, akiket úgy
olvasok, hogy hátha valami meglepõ szépséget találok, amibõl én is tanulhatok.
Az egyik a föld
legraffinírozottabb, legtanultabb embere, Turgenyev Iván.
A másik csak egy
kedves kis együgyû asszonyka, aki a grammatikát, szintakszist se tudja: az én
aranyos Mimikém
Csókolom is
számtalanszor.
Kálmán
Bpest, Aug. 18.
[1882]
Vaskovicsnál még
nem vagyok, mert nagyon szét van széledve a redakció, alkalmasint 21-én megyek,
s két hétig leszek, de délután bejárok Pestre.
[Címzés:]
Mauks Ilona
úrhölgynek
u. p.
Balassagyarmat
Mohora
|