|
[Budapest, 1883. augusztus 29.]
[Fejléc:] A
»Pesti Hírlap« szerkesztõsége
Budapest Nádor u.
7.
Kedves Mariska!
Tegnap jöttem
haza Nógrád megyébõl. Megragadom az elsõ alkalmat, megköszönni az úgynevezett
»köteles ajándékot«, amelynek nagyon megörültem.
Hanem, mint
amilyen veszélyes maga nekem, éppen olyan veszélyes volt az ajándéka az én
munkatársamnak, Sebõknek, ki távollétemben átveszi az ilyen küldeményeket, azon
hitben, hogy kézirat van bennük a »Magyarország és a Nagyvilág« számára. A
fináncok felbontották a kis tulipános ládácskát, szivarcsempészetért a remegõ
Sebõköt megriasztották, ha kulcs volt a kisládában, azt elvesztették, a hátsó
pántokat meglazították.
Ne unja kérem
panaszomat, mert nincs az a háziúr, aki az õ kétemeletes házát jobban sajnálná.
Ekkor aztán Sebõk
elvitte a redakcióba, hol a benne lévõ szivarokkal napokig állandó kísértés az
ingadozóbb jellemûek számára, míg végre a nagy Eötvös cikkírási gerjedelmek
közt nekiszabadult a szivaroknak. Nekem már csak négy maradt - meg a töredelmes
bevallás.
De ez az ajándék
másképp sem hozott nekem örömet, mert szívembe nyilallott, hogy h á t
m i é r t i
s n e m
t u d t a m é n a f e
h é r l a p o t m e g n y e r n i ?
Nógrádban
sokat gondoltam magára. Próbáltam megírni a verset is - de nemigen ment.
Mert hát
régi költeményekben fordul elõ, hogy a szerzõ felsóhajt: »Múzsa, segíts, hegy
le bírja írni gyenge tollam azt, amit akarok.«
Nekem
megfordítva kellett sóhajtanom:
»Múzsa,
segíts, hogy ebbe a versbe bele ne írjam valahogy, amit akarok.«
A múzsa nem
segített arra, hogy tudjak lenni ne õszinte - azért hát hadd maradhassak »örök
adósa« azzal a verssel.
Nógrádban
pompásan telt el idõm. Ilonka igen megokosodott, amióta elvált tõlem, s most
kellemes társalgó, és igen jó házigazda. Veres Pálné dettó. Ezen a két helyen
voltam.
A jó palóc
faluk azonban, bármily tündériek is, mégsem olyan kellemesek, mint Szatymaz. A
leányfalvi bor nagy dolog!
A legfõbb
mulatságom az volt, hogy egész délutánokat falusi nemes kisasszonyokkal kártyáztam
át, akik »Kálmán bácsi«-nak híttak. Kauflabétet játszottunk. Mindennap engedtem
nekik nyerni 40 Krt, s ez olyan népszerûvé tett elõttük, hogy úgyszólván
megsirattak, amikor eljöttem.
Útközben
Gyarmaton egy nagy bankett, melyen többi közt volt egy toaszt arra is: aki
nekem a legkedvesebb.
Lássa,
ilyen udvariasak maga iránt a nógrádi urak!
Úgy
homályosan rémlik elõttem, hogy valamikor most volt a születésnapja, azt meg
már bizonyosan tudom, hogy a nevenapja most lesz,
De még erre se
tudok mit kívánni.
Minek éltessem -
ha úgyis halhatatlanná fogom tenni?
A
császár-járáskor, hacsak valami közbe nem jön, megint lemegyek Szegedre.
Remélem, meglátom akkor. Különben is írhatna egy-egy levelet - mert jó lesz
magának énvelem jó barátságban lenni a jövõre nézve; egy-egy kedvenc színészén,
ha nekem beajánlja, többet emelhetek, mint Lukács. S azonfelül megmaradnak a
mákos kiflik is.
Egyszóval maga
jól jár velem. S én ezért nem követelek egyebet, minthogy írjon és barnuljon.
Kézcsókkal
maradtam hû udvarlója, s minden más udvarlójának halálos ellensége
Mikszáth Kálmán
Aug. 29. 1883.
[Budapest]
|