|
[Budapest, 1886. április végén]
Látod, Kálmán,
látod. Régen megmondtam én azt neked, hogy kár a magad okos gondolataidat,
költõi eszméidet, szellemes megjegyzéseidet gubás parasztok szájába adni. Egy
darabig csak elhisszük, de végre rájönnek a turpisságra, s akkor nehéz lesz
védekezned.
Te erre azt
mondtad, hogy »Eh, hagyj nekem békét. Jobban tudom én azt, mint te«. Régi rossz
szokásod ez már neked, hogy semmit se hiszesz el, amit nem akarsz elhinni, ha
mindjárt kézzelfogható is az igazság. Most aztán megkaptad a magadét.
A tiszteletes úr
- mert õ az, vagy a káplánja, ezt nem nehéz kitalálni a cikk kenetteljes címe
után -, ugyancsak megmosdatja a fejedet, amiért Nagy András Jánosnak, a
»parasztnak« egy olyan végtelen bölcs mondást mertél a szájába adni, amely
majdnem többet ér annál a 20.000 forintos artézi kútnál; különösen nekünk, akik
úgysem igen sokat iszunk a vizébõl.
Talán nem is a
bölcs mondás fáj annyira neki, mint az, hogy parasztnak nevezed. Le is torkol a
grófi ismerõseivel, amilyen neked egy sincs, te szerencsétlen író ember,
eltekintve attól, hogy 20.000 frt sem dagasztja semmiféle zsebedet.
Azért jó lesz, ha
megváltoztatod a világnézetedet. Tanuld meg, hogy ma már nincs se paraszt, se
úr, hanem van szegény ember és gazdag ember. A szegény emberek közé tartozik a
paraszt, a magyar író, a diurnista, a gazdagok közé a fõrendiház tagjai, a
börziánerek, a pesti háziurak és Nagy András János. Az elsõkrõl írj akármiféle
bolondságot, amilyenben kedved telik, azok úgyse mernek mozogni, a másikakról
pedig hallgass mélységesen, mert vagy duellumban metélnek össze, vagy váltókkal
tesznek tönkre, vagyis kistejgeroznak a lakásodból, vagy elneveznek csúfolódó,
várost gyújtogató férfinak.
Most pedig
igyekezz jóvátenni hibádat. Erre két mód van. Az egyik, hogy kijelented az
összes napilapokban, hogy a te Nagy András Jánosod, aki azt a szép nagy mondást
mondta, nem a »nemesember«, hanem a
paraszt Nagy János, s nem is lakik Hódmezõvásárhelyen, hanem Balmazújvároson és
csak tollhibából említéd azt az urat, aki »annyi grófot ismer«.
A másik mód - s
ez a helyesebb - az, hogy a jövõben, ha valami jó ideád támad, ne ajándékozd
azt másnak, hanem mondd el a magad nevében. Így is meg fogjuk mi azt becsülni,
s legalább nem kell idõdet polemikus cikkek írására fecsérelned, hacsak elõ nem
áll majd akkor valami Kánya Péter s be nem bizonyítja két tanúval, hogy ezt a
mondást pedig õ mondta az utolsó cibakházi vásáron, mikor a kajla tehenét
eladta.
Szemere Attila
|